Gyerekvállalás = boldogság?

Én még nem találkoztam olyan anyukával, aki bevallotta volna szemtől szemben, hogy bizony az nem elég, hogy gyerek van, kell más is a valódi boldogsághoz.

Önmagában attól, hogy van egy lányom, még nem vagyok boldog. Örömet okoz, persze, jó hogy van, szeretem, imádom. De nem csak öröm, hanem gond is van vele -magatartás, anyagi problémák, nehézségek az iskolában, a mindennapokban. Sok "szuperanya" ezeket el nem ismerné, valami rózsaszín ködben él és igyekszik a környezetét is meggyőzni arról, hogy a gyerekkel együtt a boldogság is beköltözött hozzá, a gondok meg elszálltak.

Nekem bizony kellene még néhány dolog a gyerekem mellé az életben ahhoz, hogy azt mondhassam: boldog vagyok.

hogy mindenki boldog-e, azt nem tudom. Én boldog vagyok. Nyilván nem az anyaság teszi a nőt nővé, fontos, hogy feleség, alkalmazott és háziasszony is maximálisan legyek. DE: mindent a gyermekemért és a férjemért teszek. Ha nincs erőm, tudom, hogy ők erőt adnak nekem. 22 évesen mentem férjhez, a párom 23 éves volt. Együtt nőttünk fel szinte, mindenünk, amink van, együtt szereztük. Mit ér a pénz, ha szingli vagy? Inkább leszek szegényebb, de van, kivel megosztanom a mindennapi örömeimet. Nekem igenis az a legnagyobb boldogság, hogy ha hazajövök, tudom, hogy vár valaki (régebben a férjem, mostmár a gyermekem) és tudom, hogy van KIÉRT küzdeni.

Ez az én véleményem.

Attól, hogy valakinek gyereke van, még nem lesz boldog. Ahhoz sok minden kell. Vagyis inkább úgy mondom, hogy gyerekkel és gyerek nélkül is lehet még sok olyan dolog, ami miatt valaki boldogtalan. Pl. lehet egy olyan személy, akinek van gyereke, de nincsenek igazi barátai, pedig igényelné a társaságot. Vagy akár ő, akár a gyereke beteg, akkor gondolom nem lesz felhőtlenül boldog. Vagy gondolj az egyedülálló szülőkre például. Nem akarom azt mondani, hogy mind boldogtalan, én is egyedülálló vagyok és teljesen jónak tartom az életünket, nincs semmi gondom, de ha már egyedülálló szülőről van szó, akkor lehet boldogtalan az miatt, hogy nincs senkije, vagy akár azért is, mert beleszeret valakibe, de az nem szereti viszont (na így már jártam, nem volt jó). Sőt, ha már itt tartunk, lehet boldogtalan az is, akinek férje van, de rossz a kapcsolatuk.

Csak azért, mert gyereke van, nem fog minden rosszat elfelejteni, nem megélni.

Mint ahogy én azt is megmondom őszintén, hogy nem a fiam az egyedüli boldogságom. Természetesen őt szeretem a legjobban a világon, de nekem más is kell ahhoz, hogy elégedett legyek. Teszem azt, irtó boldogtalan lennék, ha nem tehetném meg, hogy egyetemre járok, mert két éve végre rájöttem, hogy mi a nekem való hivatás (mondjuk tény, hogy én elég fiatal vagyok a 24 évemmel, szóval talán nem késtem még le semmiről), nem is nagyon szeretném elképzelni, hogy hosszú távon más munkám legyen. Ha mégis arra kényszerülnék, hogy mondjuk valami mást csináljak ez helyett, akkor én bizony elég szomorú lennék. Vagy akkor is, ha nem lennének azok a barátaim, akik vannak. Vagy ha nem lenne egy szerető családom. És még sorolhatnám.

Én most érzem azt hogy egy nagy csődtömeg vagyok,és amióta gyerekem van totál tönkre mentem.idegileg fizikailag és a kapcsolatom is kezd rámenni erre az egészre...

Remélem egy évem belül megváltozik valami és jobb lesz mert így maga a pokol minden nap.