Sajnálom a gyerekem, félek, hogy magányos lesz. Más is érzett így?

Itt magadon van dolgoznivalód. A saját erzeseidet kellene rendbe tenned. Pillanatnyilag pontosan azt neveled bele a gyerekedbe, hogy jajj de rossz, "gyaszba erkezett", es mindenki meghal, es te nem tudsz baratkozni ugyse, es jajmilesz. Ha ez veszi körül, ezt fogja másolni. Szedd össze magad és valtoztass, akkor a fiadnak is több eselye van.

Nekem van családom, de rengeteget kivesznek belőlem és szinte semmit nem kapok tőlük. Velem nagyságrendileg egy korú rokon csak a testvéreim. De rengeteg barátom van, alig győzöm rotálni őket, hogy mindenkivel jusson időm találkozni. A férjem családja is nagyon cuki, igazából ők töltik be a család szerepet az életemben. A család tud egy jó kezdőpont lenni kapcsolatokra, de ha nincs egy élő rokonod sem, akkor is lehet rengeteg boldog kapcsolatod. Családja meg majd lesz saját.

Megértem, hogy így érzel, hasonló helyzetben vagyunk mi is. Nekünk alapból nem nagy a család, gyerekek pedig egyáltalán nincsenek a kisfiamon kívül. Én egyke vagyok, férjemnek egy testvére van, de ő nem szeretne gyereket, szóval unokatestvérek sincsenek. Kistestvér valószínű nálunk sem lesz. Én is szoktam gondolni rá, hogy szegénynek nem lesz túl nagy családja, mire felnő, másrészt én is egyke vagyok, és szintén alig volt gyerek a családban, de úgy gondolom jó életem van, mindig voltak barátaim, pedig nem vagyok egy nagy társasági ember, és most sem vagyok magányos, főleg hogy már itt a férjem és a kisfiam. :)

Az egyik rokonod közeli hozzátartozója azért nem olyan közeli eset. Ne vegyél mindent magadra. Ugyanúgy halnak meg emberek, mint ahogy születnek. Nekem egy testvérem, nagynéném, nagymamám, szomszédom halt meg, amióta megszületett a kicsi, folyton mennek a családi drámák, apukám kéthetente bejelenti, hogy szeretné a gyerekeivel megszüntetni a kapcsolatot, mert már nem szeret minket, mi elköltöztünk messzire, nem nagyon tudom tartani a kapcsolatot a régi barátaimmal, de ettől még boldognak érzem magam. Persze, az ember szomorú és meggyászolja a szeretteit, de ne láss ebbe bele többet. Ne úgy gondolj a gyerekedre, hogy gyászba született. Valaki halála és a gyereked születése két egymástól teljesen független dolog. Lehetsz boldog a gyereked miatt és közben szakadhat meg a szíved, amiatt, aki meghalt. Tapasztalatból mondom, a nagymamámnak pont nem tudtam megmutatni az egy hetes unokáját, pedig nagyon akartam, a mai napig a szívem meg érte. Barátaid lesznek újak, nekem csak a környékről és a baba mama programokról van annyi barátom, hogy csak akkor megyek egyedül sétálni, ha úgy van kedvem. Ugyaninnen vannak kortárs gyerekek is, az egy éves lányomnak már fiú barátja is van, akivel cserélgetik egymással a cumijukat. :) Próbálj kicsit pozitívabban hozzáállni. Nem minden rossz és elmossa a jó dolgokat, hanem egy intenzív időszakot élsz, amiben nagyon jó és nagyon rossz dolgok is történnek. :)

Pszichológushoz nem egy darabig kell járni, hanem több évig terápiába vagy csoportos önismereti csoportba (pl pszichodráma) ha tényleg dolgozni akarsz magadon és nemcsak mondani.