Mit gondoltok erről? Jogosan furdal a lelkiismeret?
Figyelt kérdés
Kislányomnak most adtuk be a bölcsődei jelentkezést, szeptembertől szeretném, hogy járjon, akkor lesz 2,5 éves. Csakhogy én nem fogok a klasszikus értelemben visszamenni dolgozni. A gyest itthoni munkából fogom kiegészíteni, és mellette meg kell írnom a szakdolgozatomat. Segítségem nincs, és máshogy nem tudnám megoldani.
Ehhez viszont hazudni kell mindenfelé. Magánbölcsit nem engedhetünk meg magunknak, az állami bölcsi meg csak akkor áll szóba velünk, ha dolgozunk. Így szereztem ismerőstől munkáltatói igazolást, és mindenhová odaírtuk, hogy mennyire nagyon fontos, hogy visszamehessek dolgozni. Elég rosszul érzem magam emiatt.
Nem gáz. Én egyetemre jártam, utolsó éves voltam levelezőn ezért adtam bölcsibe hasonlóképp, mint te. Senkinek semmi köze hozzá, hogy dolgozol e vagy sem, ha a papírok rendben vannak. Mondjuk nálunk kevesen voltak és munka nélkül is felvették volna a gyereket, hogy meg legyen a létszám. Jót tettél a kicsinek, sokat fog ügyesedni, jól érzi majd magát a vele egykorúakkal.
2014. ápr. 25. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
2/14 anonim válasza:
Itt mos jó sokan le fognak hurrogni, mert még ilyen helyzetben sose voltak és lövésük sincs arról milyen az mikor ilyenre vagy kényszerülve. De előre mondom ne is foglalkozz az ilyen kritikákkal. Ha csak így tudod megoldani akkor így tudod, nem jó kedvedből teszed és nem is azért mert épp szórakozni akarsz. Szóval ne legyen lelkiismeret furdalásod!
Na hajrá a sok "becsületes" anyuka pontozhat is! :)
2014. ápr. 25. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 anonim válasza:
Barátnőm is ugyanígy volt,ő dolgozott egyébként csak feketén,nem volt bejelentve,ő is szerzett munkáltatóit,és vitte a gyereket bölcsibe.Azt írod te is dolgozni fogsz,otthoni munka,az is munka.
2014. ápr. 25. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
4/14 anonim válasza:
Erre kényszerít az élet. Nem gáz. A fontos, hogy meg tudjátok oldani.
2014. ápr. 25. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
5/14 anonim válasza:
Hát ha a gyereked szemébe tudsz nézni, hogy miért passzolod le....Nem ő akarta hogy főiskolára járj igaz? Mégis ő szívja meg.
2014. ápr. 25. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
6/14 anonim válasza:
5 válaszoló már hiányzott az ilyen agyatlan tyúkok hozzászólása :) Örülök h ideértél :)
2014. ápr. 25. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
7/14 anonim válasza:
5-ös akkor oviba meg iskolába se járasd,tanulj vele majd otthon,mert különben az is lepasszolás.
2014. ápr. 25. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
8/14 A kérdező kommentje:
Itt most nem a gyerek lelkivilága a kérdés, ismerem őt, nem fog neki problémát okozni, és egyébként sem rokkant még bele szerintem senki, hogy 2,5 évesen közösségbe került. Engem inkább a csalás zavar, hogy úgymond jogosulatlanul veszünk igénybe egy szolgáltatást, és ki tudja, talán el is vesszük a helyet valakitől, aki tényleg dolgozni akar.
2014. ápr. 25. 10:27
9/14 anonim válasza:
Más gyerek ennyi idősen kezdi az ovit és mégse lesz lelki beteg! Hatalmas intelligenciára vall a 5-ös válaszoló válasza.
2014. ápr. 25. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
10/14 anonim válasza:
Szerintem is jogos a lelkiismeret furdalásod, ha helyhiány van a bölcsiben. Más családtól veszed el a helyet, akinek tényleg nem tud a gyereke bölcsibe menni pedig dolgozna. Szakdogád van csak hátra akkor meg már órára sem kell járnod, még havi egy levelezősre sem.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!