én csinálok valamit rosszul, vagy nem egyformák ebben sem a babák?
Azt szokták mondani, hogy a babakocsiban olyan szépen alszanak a babák...Hát a mi 2 és fél hónapos kislányunknak esze ágában sincs aludni a kocsiban. A fekvő részben egyenesen hisztizik, a hordozót szoktam rápattintani, úgy megyünk sétálni. Kb 20 percig, fél óráig szinte ordít, utána egyszer csak bealszik. A kiságyában csak hason alszik. Talán az lehet a baj, hogy a hordozóban a hátán van? Az autóban, ha nem is rögtön, de kb 5 perc után el szokott abban is aludni.
Már arra is gondoltam, hogy a ledönthető részben hason sétálunk (van bele egy viszonylag kemény szivacsunk). Hülyeség?
Szia!Mintha én írtam volna ezt a kérdést...
A kisfiam két hónapos és minden egyes séta egy kabaré volt. Jöttek szembe az anyukák a szunyókáló babákkal, vagy a csendesen nézelődő babákkal a mi babakocsink meg rázkódott, úgy visított a gyerekem.Az utca közepén fordítottam meg hasra, azonnal elaludt...
Tedd a pocakjára, próbáld ki!!!És írd meg sikerült-e!
Üdv.:K.
Szia!
Én még nagyobb babát is láttam, hogy hason sétáltatnak, ráadásul a fejrésznél volt a lába, hogy kilásson.Próbáld ki, hogy hasra teszed a babakocsiban, aztán majd megszereti a háton fekvést is.Az egyik ismerősömnek is így volt, kb. négy hónaposan tudtak először úgy sétálni, hogy a hátán feküdt és nem ordított.
/Z/
:-) a kisfiam kb 3 hónapos koráig végig ordította!!! az összes sétát... aztán egyszer csak elmúlt, hidd el, ezek azok az időszakok, amiket túl kell élni, kitartás
(E)
Szia! Kitartás! AZ ÉN KISLÁNYOM 18-IK HÉTIG VÉGIGORDÍTOTT MINDEN SÉTÁT. AGYHALÁL VOLT ÉN MEG MAJD MEGŐSZÜLTEM. AZT MONDTÁK MAJD MEGSZOKJA, HÁT NEM SZOKTA MEG. AMÚGY Ő IS HASON ALSZIK, SOHA NEM ALUDT MÉG EL HÁTON, NEM IS TUD. KIPRÓBÁLTAM, HASRA TETTEM A MÓZESBEN, IGAZ MIVEL TÉLI BABA VOLT NEM VOLT EGYSZERŰ AZ ANORÁKKAL, DE A LÉNYEG HOGY MAX 20 PERCET ALUDT HASON, UTÁNA ORDÍTOTT. NEM SÍRT, ORDÍTOTT. ÍGY SZÉPEN LASSAN ÁTSZOKTUNK A KENDŐRE, MERT NEM BÍRTAM. ÚGY IRÍGYELTEM A TÖBBI ANYUKÁT, AKIKNEK ÉDESEN ALSZIK A BABÁJUK, SŐT MÉG TOLNI SEM KELL A KOCSIT, CSAK BESZÉLGETNEK. HÁT MI KIHALT UTAKON MENTÜNK AZ ÜVÖLTŐ GYEREKKEL, MERT JÖTTEK AZ OKOSKODÓ NÉNIK, HOGY ÉHES A BABA, AZÉRT SÍR. :(
A LÉNYEG, HOGY A 18-IK HÉTEN A DOKIM ENGEDÉLYÉVEL ÁTTETTEM A SPORTRÉSZT A MÓZES HELYETT ÉS AZÓTA MEGSZÜNT AZ ORDÍTÁS. A KISLÁNYOM VÍGAN NÉZELŐDIK, ÉG ÉS FÖLD ÍGY A SÉTA.
AMÚGY Ő A HORDOZÓBAN IS ÜVÖLT, SZÓVAL AZ AUTÓS UTAZÁSOK IS RÉMÁLOM SZÁMBA MENNEK, GONDOLOM HA MAJD NORMÁL ÜLÉSE LESZ, AZ IS JOBB LESZ, EGYSZERŰEN UTÁL VÍZSZINTESEN LENNI, KIVÉVE HA ALSZIK, AKKOR HASON ELVAN.
6 HÓNAPOS KISLÁNY ANYUKÁJA
(bocs a Caps Lock bekapcsolva maradt és nem volt kedvem átírni újra)
Nem próbáltad a kendőt?
Vagy a mei-tai. Azt könnyebb kezelni, kötni.
Megmondom őszintén én nem hittem ezekben a hordozó kendőkben ...a fiam hason baba volt, ő CSAK hason maradt el a babakocsiban aztán pedig olyan 6 hós korától ülve és nézelődve. Nála is próbáltam kengurut, hordozókendőt stb. UTÁLTA. Folyton mocorgott benne, érezhető volt hogy nem jó neki.
Aztán most nemrég megszületett a lányom aki szintén utálja a babakocsit. Eleinte még ez nem volt baj mert nem mentünk sehova a kertben meg a pihiszékében vittem ki, vagy a hordozóban.
De azért mostanában már mentünk volna erre arra. Hát és nem bírja egyszerüen.
Beszereztem egy mei tait, és láss csodát, a lányom meg imádja. Nézelődik benne mindenfelé ha gondol egyet elalszik, szabad a kezem és nem szakad le a vállam.
Áldom az eszemet hogy be mertem ruházni még erre ennyi kudarc után:))
És egy 2 hónap múlva pedig már a kagyló spot ülést teszem a babakocsira remélhetőleg addigra már megül és kilát és akkor nem nyafizik benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!