Az 1 éves kontrollon nem tudta a dokinő hátra húzni a kisfiam kukiján a bőrt, kell aggódnom?
Azt mondta ilyen előfordul és nincs is mit tenni vele, mert ez még változhat, 3 éves korági nem nyúlnak hozzá! Járt már így más is? Tényleg megúszhatjuk még a műtétet?
Eddig a doki utasítására nem húzogattam a bőrt neki, most is azt mondta hogy hagyjam. Ezek után szerintetek próbáljam húzogatni neki a bőrt?
Szia! Mi az első perctől fogja húzogatjuk, márciusban lesz 1 éves és már csak a karima nem látszik.
De addigra azt is megpróbáljuk szép lassan. Én nem szeretném ha a doki csinálná, a miénk hátra szokta húzni az 1 éves vizsgálatnál.Ezért én magam próbálom megoldani, így humánusabb.
Nálunk sem csinált semmit a doki a fiam kukijával az 1 éves kontrollon, pedig meg sem mozdul, hiába próbálom húzogatni neki. Azt mondta, ne erőltessem, mert ha bereped, sokkal rosszabb lesz a helyzet. Szerinte, ha most fel is húzná neki, a pelenka alatt úgyis újra visszatapad. Azt is mondta, csak akkor nyúl hozzá, ha a pisilésben zavart okoz. (Mondanom sem kell, azóta folyton ezen rágódom, ha esetleg nem pisil annyit, mint szokott.)
Két hét múlva megyünk a 15 hónapos oltásra, ott újra megnézi, mint eddig is.
Egyébként sokan javasolják itt is, hogy húzogassuk, de mi van ha egyáltalán nem lehet, hiába próbálkozik az ember?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!