Tapasztalatokra lennék kíváncsi, hogy kinek mennyi időbe / hány hétbe került rendszert vinni az újszülöttel való közös életbe?
Szia!
Az én fiam 3,5 hós, de mire kialakítjuk a napirendet addígra mindig jön egy olyan dolog, hogy időre kell mennünk valahova és akkor felborul az egész. Másnap már nem úgy csinálja mint addig.
Az én fiam eleinte hasfájós volt, ez sokszor megzavarta az alvását is, meg amúgy is nagyon nehezen alszik el. Ez 3 hónapos kora körül egyik napról a másikra megszűnt. Akkor elkezdtem figyelni napközben, hogy mikor álmosodik el, és beraktam az ágyába. Volt nagy tiltakozás is, de több napig figyelgettem, és ha álmos volt, mentünk aludni. Rájöttem, hogy neki naponta 2,5-3 óra alvásra van szüksége, különben nyűgös lesz. Ezt általában 3 részletben alussza. Szóval magától alakította ki tulajdonképp a napirendet, én igazodtam hozzá. Amit én határoztam meg, az az, hogy az esti fürdetés 8-kor van, utána szopi, és lefekvés. Már tudja, hogy ha ezek jönnek, neki aludnia kell. De még az is lehet, hogy előbbre hozom majd az időpontot, mert 7-kor már nyűgösködik mindig.
Most 4,5 hónapos, kb. 1 hónapja telnek ilyen kiszámíthatóan a napjaink.
Nekem is valahol 3-4 hó között állt be egy nagyjábóli rend, de fél évesen már tudom hogy reggel szopi, délben főzi, 15-kor gyümi, 18-kor szopi 20-kor fürcsi, szopi és alvás.
Addig én is úgy oldottam meg, hogy ha menni kellett, indulás előtt szopi, bár én nem vagyok finnyás, bárhol megszoptatom, ha kéri (igény szerint szoptattam)
Türelmesnek kell lenni, mindig van valami, amitől kicsit megborul az addig rendnek hitt valami:-)
11:15-ösnek nem az utolsónak.
Első
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!