Mik a jelei annak, hogy egy gyereket vernek?
Sziasztok!
Kb. 1,5 hónapja bölcsis a kisfiam és nagyon aggódom miatta. Napról-napra újabb sérüléseket találok a gyereken, sőt ma ahogy hazaértünk a bölcsiből észrevettem, hogy letört az egyik első fogából egy darab. Nagyon aggódom, hogy esetleg bánthatja valaki a bölcsiben. Látszatra minden rendben van, szívesen megy reggel bölcsiben, abszolút nincs hiszti és akkor is jókedvű, amikor hazahozom. Viszont megfigyeltük, hogy ha itthon valamiért ritkán erélyesebben rászól az apja, akkor azonnal védi a kis kezével a fejét mintha attól tartana, hogy meg fogjuk ütni. Soha nem emeltünk kezet a gyerekre sem én, sem a férjem. Sajnos még csak szavakat mond a kisfiam, így tőle nem tudom megkérdezni. Szerintetek elképzelhető, hogy bántják vagy csak szimplán abból adódik a sok baleset, hogy eleven? Mert itthon is örökmozgó volt, rengeteget rohangált, de mégsem voltak ilyen sérülések a gyereken. Nagyon kétségbe vagyok esve... 2 éves a fiam
Azt hiszem, hogy elviszem egy szakemberhez a kisfiamat (pszichológus). Ha bántották, akkor annak nyoma kell legyen a kis lelkében. Ha felmerül akár csak a gyanúja is a szakember szerint, hogy bántották, akkor mindenképpen kiveszem a fiamat a bölcsiből. Azt még nem tudom, hogy oldjuk meg anyagilag, de a gyerekem a legfontosabb!
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, ezek szerint sajnos nem lehetetlen, hogy bántják a piciket a bölcsiben. :-(
szerintem is jegyzetelj és ha tudod otthon dátummal együtt fényképezd is le. Háát ez szörnyű... ilyet még nem is hallottam (szerencsére), ilyen pici gyereket:(
Ha esetleg meg tudod oldani akkor maradj vele otthon pár napig.
Szia!
19.08-as belinkeltnek én voltam a kérdés feltevője, és egyben a tanú amikor egy gondozó szájon vert egy kicsit a bölcsiben.
Érdekes, mivel szoktatom bent vagyok és az egyik kislány ahogy ugrált, rászólt a gondozó. A szó nem ért persze! Ahogy elindult felé a kislány a feje fölé emelte a kiskezét védekezés képpen. Erre a gondozó néni megjegyezte nevetve, hogy látszik, hogy az anyja is veri otthon!!! Nekem az a sejtésem, hogy inkább ott kap!
Én minden esetre kifaggatom a kicsikém minden nap, már szépen beszél és elmond mindent. Próbáld meg te is beszéltetni a tiéd, és bármit észlelsz, rögtön jelezd! EZT NEM HAGYHATJUK!!!
Itt nagyon rendes a vezető, a szomszédban van az irodája és rögtön ugrik, ha sírást hall. Már arra is gondoltam, hogy nem véletlen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!