Ikresek! Hogy altattok?

Mikor kicsik voltak, szopin aludtak el. Nagyon sokáig. Mindig az szopizott először, amelyik türelmetlenebb volt, a másik is mellettem feküdt, később fokozatosan csak bújtak hozzám, aztán már csak a kezüket fogtam, vagy rátettem a kezem a kis fejükre..de ez nagyon lassan ment, hónapokig volt egy-egy dolog. Nagyon rossz alvók voltak, én meg hulla sokszor, de nem tudtam őket sírni hagyni, sem a szívem nem engedte, sem a lányom, akinek azért jó volt hogy aludhatott. Így ha éjjel is keltek a kicsik, mentem hozzájuk, szopiztak, bújtak, így volt csend.

Most 3 évesek múltak, ott vagyok míg elalszanak, általában max 10 perc, hajnalban van hogy jön közénk valamelyik apával, akkor azt már hagyjuk. Éjjel ha kijönnek, visszaviszem, ha kell oda is fekszem mellé amíg elalszik, de ez már kevésszer van szerencsére.

Baba korukban ez még nem volt olyan nehéz, mert nálunk is sokszor bealudtak a kaja után, már álmukban büfiztek. Sőt, sokszor úgy fürdettünk, hogy közben aludtak.

Arra figyeltem, hogy azért beálljon valamilyen rend, nekem pl. fontos volt, hogy az esti altatásnál ne vegyen más részt, csak apjuk meg én, a nagyszülők addigra menjenek el, ha addig látogattak. Kellett a nyugalom, az éjjeli fény (főleg sólámpát használtunk), és míg ettek, én közben gyakran meséltem, énekeltem, és nem maradt el az esti ima.

Persze a hónapok múltával néha nehezebben aludtak el, ilyenkor ringattam őket hordozóban vagy görgős ágynemű tartóban (tudom, a ringatás nem feltétlenül ajánlott, de van az a kimerültség, ami után minden mindegy...), és nagyon bejött az Álomszép c. altató CD sorozat, főleg az első rész.

Szep. szorongás idején persze melléjük fekvéssel aludtak csak el, konkrétan letettem a földre egy matracot, hogy mindnyájan elférjünk, vagyis hogy legalább ők elférjenek. Sajnos éjjel is gyakran keltek, és visszasírtak, az nehéz időszak volt, egész éjjel jöttem-mentem.

Most, közel három évesen már rájuk szólok, hogy tessék aludni, ami persze mit se számít. ;) Apjuk szokott kicsit melléjük feküdni, ettől megnyugszanak, nagyon apásak, és lassan elcsendesednek. Reggel aztán úgy ébredünk, hogy mellettem a hálóban fekszik egyikük, a férjem meg kint van a másikkal a nappaliban, a játszószivacson...

A napközi altatás meg egy külön művészet, más tészta.