Hogyan foggyak le? (bővebben lent)
Én Tur.bo dié.tával fogytam 2*2hét alatt 10kg-ot. A két kúra közt volt 3 hét szünet. Az első után 6kg a második után 4kg jött le. Intenzív kúra volt, a tur.bó diéta granulán, a hozzávaló sav-bázis egyensúly tablettákon és anti-oxidáns tablettákon illetve a töménytelen mennyiségű ásványvízen kívül semmi mást nem fogyasztottam. Éhes nem voltam, bajom nem lett.
Szabályosan csinálva ez egy hatékony és veszélytelen módszer, bár picit drága. Az összesen 4 hét alatt durván 70-75 ezer forintba kerültek a kellékek, viszont durván 40-45 ezer forintot takarítottam meg azzal, hogy semmi hagyományos élelmet nem ettem, nem ittam üdítőket és alkoholt sem. Durván 30 ezerből megvolt a 2 kúra, ha így számítom.
Fehérjepor enzimekkel, gyümölcscukorral, nyomelemekkel, és mindennel, ami a szervezet számára szükséges. Szénhidrátok és zsírok nélkül, dehát ezt meg fedezi a szervezet a tartalékokból, azért van.
Amitől szerintem ez a kúra veszélyes lehet(ne), az a hirtelen nagy mennyiségű fogyás következtében a hirtelen nagy mennyiségben felszabaduló elraktározott méreganyagok. De pont ezek semlegesítésére vannak a sav-bázis tabletták (amik lúgosítják a szervezetet, mint a zöldségek, gyömölcsök) és az antioxidáns tabletták, amik C-vitamint, szelént, riboflavint és B vitaminokat tartalmaznak, és a diéta nélkül is hasznos táplálék-kiegészítők, merthogy segítenek a méreganyagok semlegesítésében.
A nem megfelelő használatot viszont nagyon nem ajánlom senkinek! Ez nem úgy működik, hogy a hasunkra ütünk és belevágunk, aztán lesz ami lesz.
Hogy a mellről is leszed e zsírt a nőknél, az szerintem benne van a pakliban, akár egy hagyományos fogyókúra esetében is. Nekem is jött le a mellemből is zsír, de én bevallom őszintén örültem neki, hisz férfi vagyok. :D
De utána kell nézni a honlapjukon.
Én többet már nem csinálom, mert már csak nagyon minimális súlyfelesleg van rajtam, amivel már elboldogulok hagyományos múdon is, visszafogott étkezésekkel és egy kis testmozgással. Ja, és nem isdult meg visszahízás sem, mint sok a szervezet működését átbuheráló tabletta esetében. Ebbe csak azért mertem belevágni, mert értem a folyamat lényegét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!