Manapság tényleg ilyen nagy elvárásai vannak a nőknek? Jó fizetés, saját lakás stb.

Szeretem az ilyen ál-értetlen kérdéseket, hogy "ilyenek a mai nők"?

Igen, van aki ilyen. Ahogy 20 éve az se volt ennyire természetes, hogy 40 éves papik fizetnek a 18 éves punciknak mindent, egy kis kedvességért cserébe. Kocsit, lakást tesz a popsika alá, ha este ő kormolhatja ki cserébe.

Ma az is tök természetes, hogy 30-45 közötti átlagos pasik is 18-22 éves punikra vannak ráállva. Akiknek van már lakás, autó, és a többi. Amit ugye egy huszonéves, átlagos pasi nem fog tudni biztosítani. És hát persze, hogy az őszinte, tiszta szerelem miatt vannak együtt a 18 éves pipik és a 40 éves pasik!

A férfitöbbletre is tádámm: itt a válasz! Ebben a kis pi.csányi országban minden élő és mozgó pasi a 16-26 közötti, legfeljebb 55 kilós díszpi.csákra van rákattanva, természetesen a házasok és foglaltak is! Aztán lehet vinnyogni, hogy egy nőre 25-100 közötti pasi hajt, rajtuk kívül!

A díszpi.csa meg persze, hogy a 100-ból a legjobbat fogja kiválasztani: van pénz, lakás, kocsi, és ki is néz valahogy, hogy legalább addig ne hányjon, amíg rámászik.

Ma két érték van ebben az elcsesz.ett világban: a külső és a pénz. Szóval nem értem, hogy mit csodálkoztok ennyire.

Kérdező, te is írod, hogy ti akkor mindketten huszas éveitekben voltatok, hasonló háttérrel. Ha hiszed, ha nem, ma is sok pár így jön össze, csak ők nem tesznek ki 500 nyaralós fotót, és nem vergődnek mindenhol, hogy tudjanak villogni a csajukkal/pénzükkel, így nem olyan feltűnőek.

Kicsit olyan, mint hazasétálni a városon át, és 10 zebránál megállnak az autók, te meg átmész. A 11. zebránál meg kishíján elcsap egy Mercis kö.csög, még le is dudál. Hazáig fogsz puffogni, hogy minden Mercis kötsög állat, és nem lehet biztonságosan átmenni az úton. És arról sejtelmed nem lesz, hogy a többi autósnak milyen kocsija volt, aki átengedett.

# 30: Ezért ennyire nem kellene dramatizálni a dolgot, mert elég sokan végigcsinálták és túlélték, sőt, még életük is volt...

Először is: az, hogy valaki nem köteleződik el, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének lazább kapcsolatai. Persze nem görcsösen, mert az sose jön be... a hormonokat máshogy is le lehet vezetni (munka, sport, maszturbáció). Közben pedig lehet spontán barátkozni, közösségben lenni, és abból mindig összejön valami kapcsolatféleség is, ha nem görcsöl rá az ember túlzottan.

Azért ne mondd már, hogy egy egyetemistának nincs élete... még akkor is, ha dolgozik egyetem mellett! Bár olyan szabad lennék, mint egyetemista koromban voltam! A párom egyetemista korában beutazta fél Európát, egy fillér nélkül vágott bele, stoppolt, volt, hogy az utcán aludt, mindig helyben keresett valami munkát, amiből fenn tudta tartani magát.

Ha valaki pszichés roncs lesz, akkor meg nyugodtan kihasználhatja az alkalmat, és törődhet a lelki fejlődésével is, mondjuk menjen el pszichológushoz.

Hidd el, az igazi taposómalom NEM az egyetem alatt van, hanem utána. Ha már ettől kikészülsz, hogy akarsz majd családot alapítani, a családodnak (akár a pároddal közösen) egzisztenciát teremteni, gyerekeket eltartani?

Tudod, ha én nőként képes voltam lediplomázni (két szakon) úgy, hogy mellette dolgoztam és még fiatalságom is volt, akkor igencsak visszatetsző tud lenni, ha egy férfi számára ugyanez komoly kihívást jelent... akkor az a férfi az én szememben életképtelen.

33# Hát ez az, hogy neked elég csak tanulnod nőként, mert egy férfi nem nézi az egzisztenciád, mert minket nem érdekel.

Neked lehet életed nőként fiatalon. Velem alkalmi kapcsolatra sem állnak szóba a nők. Én is dolgozom és jól tanulok. Én is élem az életem ahogy tudom, de nekem nem jut semmi jó.

És igen erről beszéltem. Tessék a hölgy is írta: életképtelen vagyok:P

# 34: A siránkozás miatt tartalak életképtelennek. Azt írod: dolgozol, tanulsz, közben meg lehúzod magad a sárga földig. Ez az, ami a nők számára egyáltalán nem vonzó!

Egyébként lehet, hogy a férfiaknak nincsenek egzisztenciális elvárásaik a nőkkel szemben, de valahogy eddig minden partneremnél jobban álltam anyagilag, egzisztenciálisan a komoly kapcsolataimban (a mostani a második ilyen), és egyikük sem panaszkodott amiatt, hogy van saját ingatlanom, és nem kell nulláról indulni...

30 elmúltam, van saját lakásom nő létemre, eléggé erős hajtóerőm volt, hogy külön költözzek a szüleimtől, összehoztam egyedül. Figyelj, ha örökké arra várok, hogy lesz valaki, akivel összehozzuk közösen, a szüleimnél öregedtem volna meg (már ha nem dilizek be idő előtt, mert olyan volt a családi légkör).

A jó fizetés számomra azt jelenti, hogy a partnerem is képes legyen annyit megkeresni, amiből ha kell, önállóan meg tud élni. Így nincs gond azzal, hogy közösen fizessük összeköltözés esetén a közös kiadásokat, én nem fogok eltartani egy felnőtt munkaképes férfit. Nem csak azért, mert nem telik rá pillanatnyilag is, de a munkához való hozzáállása igenis sokat számít. Ha én képes vagyok szükség esetén megalázni magam és elvállalni alja munkát, amíg nincs jobb lehetőség, akkor a párom ne legyen egy lusta élősködő, aki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb.

Természetesen más is fontos, de hozzám illő életképes társat szeretnék, ahhoz meg ezek is hozzátartoznak.

Amikor a szüleim fiatalok voltak, akkor természetes volt, hogy mindenkinek van munkája, az lógott ki a tömegből, akinek nem volt. Könnyebb volt közösen felépíteni az életet huszonévesen is (egyébként anyám 23 volt, apám pedig 30, amikor összeházasodtak fél év ismeretség után).

Most más világot élünk, és nem csak azért, mert a munka világa olyan, amilyen és egy fiatalnak 10 éven belül annyi munkahely összejöhet, mint a szüleinek egész életében, hanem azért is, mert a nevelés is megváltozott, és emiatt van az, hogy sokan képtelenek leválni a szüleikről, ami alapvető probléma lehet egy felnőtt párkapcsolatban (beszélgettem neten olyan pasival, aki 30-as, hiányszakmája van, évek óta munkanélküli, de nem akar elmenni dolgozni, mert "mi lesz szegény anyukájával, ha ő elmegy dolgozni". Nem azt mondom, hogy régen jobb volt, de sokan átestek a ló túloldalára.