Mit gondolnál, ha a párod ilyen lenne? Hosszutávon tudnád kezelni? Csalodnál vagy meg tudnád szokni?

Azt gondolnám, hogy egy normális, felnőtt ember képes normálisan kommunikálni velem a problémáiról. Amíg ez nincs meg, addig nem csinálunk gyereket, mert ő maga is gyerek...

Kérdés, hogy mi az alap hisztijeid oka (oké, most mindent rá lehet fogni kényelmesen a hormonokra, de én a terhességed előtti kiborulásokra gondolok). Ha pl. a párod nem hallgat meg, nem veszi figyelembe a gondjaidat, és ez fajult bőgésig meg üvöltésig, az megint más helyzet... akármi is az ok, hosszú távon mindenképpen meg kellene oldani.

A csapkodás, bőgés, üvöltözés nem azt mutatja, hogy "emberek vagyunk", hanem hogy nem tudjuk kezelni és normálisan kommunikálni a problémáinkat. Pont azért nem vagyunk állatok, mert tudatosan cselekszünk és nem megyünk az ösztön után, akkor is, ha az ösztön épp azt mondja, hogy üvöltene az ember.

Kiborulás és kiborulás között is tud nagy különbség lenni, nyilván én is ideges leszek olykor, mint ahogy mindenki, de ehhez képest mégsem üvöltéssel és bőgéssel próbálom ezt orvosolni, hanem normális, emberi módon, kommunikációval. Huzamosabb stressz alatt pedig egy boxzsák is sokat segíthet, inkább azt püfölje az ember, mint a párját bántalmazza verbálisan. Ráadásul gyerekek előtt pláne, nem egészséges dolog ezt a mintát beléjük kódolni.

Az, hogy nem tudod az indulataid kordában tartani, az nem azt jelenti, hogy emberből vagy, hanem, hogy nincs önkontrollod és kellő önismereted sincs, hogy helyretedd a fejedben a dolgokat, mielőtt őrjöngeni kezdesz.

Az előzőnek igaza van, valóban az okokat kell feltárni, nem foghatod a hormonokra, ha ez korábban is felmerült.