Miért nem lép?!

Arra, hogy elvisz az a kedvenc helyére enni, mondtam, hogy renddben, ettem már ott és ízlett. Mikor említette hogy előtte való nap egész nap unatkozott, csipkelődve mondm neki, hogy szólhatott volna, és csinálunk valamit. Mikor azt hozta fel a minap, hogy majd menjek át hozzá és főzzünk együtt, arra azt feleltem, hogy nem vagyok a legjobb szakács a világon, de megpróbálhatom. És mindig mosolygok mikor látom, nem is tudnék nem mosolyogni. Sokszor már én érzem hülyén magam, mert úgy nézhetek ki, mint aki ruhafogassal a szájában aludt... A minap mondott egy viccet, ami nekem kis fáziskéséssel esett le, de végül nagyot nevettem rajta. Odajött és megkérdezte most esett e le a vicce, mondtam hogy igen, kicsit későn, de legalább már értem. Mondta hogy nembaj, hisz sikerült megnevettetnie, és látnia a szép mosolyomat.

Ezeket mire véljem?

Bár igaz, hogy munkatársak vagyunk, és lehet, hogy fél, hogy mit mondanának a többiek. Kicsit én is, de mégis jobban érdekelne hogy együtt legyünk, mint a többiek véleménye, ha lépne.

Amennyire én tudom, nincs barátnője, de azért igazad lehet.

Ő már régóta itt dolgozik, és most én vagyok a friss hús, aki még kapható is volt eddig a flörtölésre. De ennek vége. Tudja kivel játszadozzon...

A legjobban ez zavar az egészben.

Elég jó emberismerőnek tartom magam, volt már rá példa, sajnos nem is egyszer, hogy a szeme elárulta már a kapcsolatunk elején hogy milyen ember az illető(valószínű tudod mire gondolok, nem igazán tudom elmagyarázni), van néhány ember, akinek nagyon vad a tekintete, és jobban tennnénk, ha azonnal elszaladnánk. Szóval kétszer is megjártam ilyen emberekkel, de próbáltam győzködni magam mindkét esetben, hogy mégsem olyanok, és hogy ennyi alapján nem lehet megítélni. De sajnos mind a kétszer az ellentéte bizonyosodott be: bizony lehet látni valaki szeméből, hogy milyen ember... vagyis tudom milyen az a tekintet, amiben nem tudok megbízni. Ilyen kolegám is van, ráadásul szívdöglesztően jól néz ki, de a világért nem állnék vele úgy szóba. Egyszerűen túl sokszor ráfáztam már.

Ezért is zavar ez a srác ennyire. Ilyen tiszta, őszinte tekintetet nem láttam még. Ahogy rám néz, úgy érzem mintha látná a legféltettebb titkom is, de a jó értelemben. Tiszta, kedves, őszinte. Semmi mást nem látok benne.

Húú, hát azóta történtek "dolgok". Közbe kiderült, hogy a lánynak tényleg tetszik a srác, és irtó féltékeny, amiért az szegény szóba állt velem. Holott nem is tudott semmit még arról, hogy a másik lány hogy "érez" iránta. Persze utána megtudta mert a lány annyira féltékeny lett rám, hogy nem bírta magában tartani és lerohanta. A srác azóta dolgozni se volt, igaz, szabadságon van, de ma már kellett volna dolgozzon és mégsem jött. A lány azóta mesélte nekem, hogy próbálta elhívni a srácot randira de nem nagyon ugrott az ajánlatra.

Biztos nagyképűség, de kicsit úgy érzem hogy miattam is. Pedig abból már semmi nem lesz..