Manapság már mindenki inkább meghátrál?

Természetesen, ha van értelme, akkor küzdeni kell.

Viszont ha bármelyik fél boldogtalan, vagy semleges, akkor csak időhúzás és kár mentegetni. Tudni kell a kettő között különbséget tenni.

Nézd, nem mindegy, hogy miért küzd az ember.

Nem tudom, hogy apám idejében milyen volt a felhozatal, milyen volt az attitűdje a nőknek, de ma én nem érzek késztetést, hogy megharcoljak.

A másik, hogy sokkal jobb szexkapcsolatot tartani, ez az igazság.

Sokszor 18-20 éves csajok irkálnak ide,hogy a barátjuk úgy beszél velük,mint a kutyával, vagy rendesen megdugni se tudja őket.

Vagy annyira se tiszteli,mint egy csomag szotyit...

Mit lehet az ilyenekre írni?

Ilyen fiatalon felesleges egy xar kapcsolatban leragadni.

Kis esély van rá,hogy leélnek egymás mellett évtizedeket, de akár éveket is.

Minek egymás idejét rabolni akkor.

Nézd... az egyik, hogy errefelé épp úgy, mint a net többi tájékán a törzslakosok nagy része bizony fiatal, vagy egyedülálló. Ők pedig leginkább a saját példájukat másoltatnák, vagyis leginkább pont azt (a hibát!), amitől ők is egyedülállók.

A másik oldal viszont a kérdésnek az, hogy az "utolsókig" bizony nem szabad harcolni - valójában semeddig sem -, magával a partnerrel. Mert hát a társ, az nem lehet ellenfél, főleg ellenség nem. És hát itt a sztorik jó része része bizony ilyen.

Én is annak a híve vagyok, hogy a kapcsolatot meg lehet menteni...DE sajnos a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nem minden annyira fekete-fehér...

Az elején jól indult, aztán sorra jöttek a rossz dolgok (türelmetlenség, hiszti, pénz éhesség, kettős mérce...)

Végül szakítani akartam, mert lelkileg nem bírtam a terhet, hiába próbálkoztam, mindig csak hisztit kaptam...de végül maradtam, na ezt 2x eljátszottuk...

Közben teljesen elhidegültünk, én a hisztire egy idő után úgy reagáltam, hogy "csináljon amit akar", tehát nem kedveskedtem, nem erőszakoskodtam...ráhagytam...

Végül ő mondta ki telefonon, hogy legyen vége :D

Igaz addigra már a 3. szakításon gondolkodtam 3. hete, mert lelkileg megint a padlót súroltam...

Én próbálkoztam az 5 szeretetnyelvvel, de mindenre csak a hisztit és a negatív kritikát kaptam...

Nem azt mondom, hogy én nem vagyok hibás, hisz én is lehettem volna türelmesebb, kitartóbb, de lelkileg már nem akartam többet sérülni, így is túl sokat kaptam...

Szerintem időben kell lépni, vagy olyan partnert választani, aki tényleg akar tenni a kapcsolatért...

Én rosszul választottam én nagyon pozitív voltam/vagyok, az exem meg, nagyon negatív...

Remélem legközelebb összejön :)

23F

Én általában nem szoktam minden apró kis problémára azt mondani, hogy akkor szakítsanak. De ha az leírásban itt a gyakorin a kérdező csak panaszkodik, hogy így nincs megbecsülve, úgy boldogtalan, emígy nincs kielégítve, amúgy hűtlen a párja, ésatöbbi, és közben semmi pozitívumot nem mond, akkor jogosan felmerül a kérdés, hogy de akkor mégis, minek vannak együtt? Az élet véges, kár lenne akár 40, akár 50 évesen, akár később, de korábban meg aztán főleg, olyan kapcsolatban leragadni, ami határozottan boldogtalanná tesz. És igaza van az egyik korábbi válaszolónak, ha fiatalokról van szó, akkor meg már csak azért is adja magát a szakítás javaslata, mert náluk aztán tényleg bármelyik nap még beüthet a csoda és egyébként is valószínűtlen, hogy valaki azzal élje le az életét, akivel tizenévesen összejött. Meg ugyebár, harcolni csak akkor érdemes egy kapcsolatért, ha a másik fél is nyitott erre, egyébként időpocsékolás, mégis, én miért erőltessem a közös programokat, a szexuális élet fellendítését, a mély beszélgetéseket, ha neki nem hogy igénye nincs rá, de a háta közepére kívánja mindezt (velem)?

Persze, vannak azok az esetek, amikor igenis érdemes és kell küzdeni, tenni, próbálkozni, de van egy csomó, amiről első látásra látszik, hogy ez már elveszett, felesleges beleölni az időt, eddig is csak elpocsékolta rá az ember.