Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Ha férjhez megyek az egykori...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha férjhez megyek az egykori (középiskolai) tanítványomhoz - hagyjam ott a tanítást?

Figyelt kérdés

Bár a kérdés költői, kíváncsi lennék jóindulatú hozzászólók véleményére.


Látszólag egyszerű a válasz: természetesen nem akkor lett köztünk valami, amikor tanár-diák viszonyban voltunk (ez egyértelműen tabu), hanem csak hét évvel ezt követően, tehát felnőtt korban jöttünk össze. Több éves, a családok előtt egyáltalán nem zökkenőmentes kapcsolat után most állunk közvetlenül a házasság előtt.


Etikailag nem érzek abban semmi kifogásolnivalót, ha az egykori diák az egykori tanárával köti össze az életét, ha már a kapcsolatuk kezdete jóval a középiskola befejezése után kezdődött. Kérdés azonban, hogy ezt mások is így látják-e? Vajon a szülők részéről nem jelenthet-e akár rosszallást, akár rosszindulatú megjegyzéseket, ha tudják - mert bizonyosan megtudják -, hogy a tanárnő házastársa az egykori tanítványa? Ti mit szólnátok hasonló helyzetben?


Saját kollégáim közül is ismerek, akik egykori tanítványukkal kötötték össze az életüket, csakhogy ez esetekben a tanár volt a férfi. Úgy érzem, hogy egészen más a környezet reakciója abban az esetben, ha a tanár nő.


A félreértés elkerülése végett: nem szeretnék a kérdésre igenlő választ adni. Nem is önigazolásra várok, csak kíváncsi lennék mások véleményére. Akár privát üzenetben is.



2014. júl. 19. 15:49
1 2 3
 1/30 anonim válasza:
65%
Hány év a korkülönbség?
2014. júl. 19. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
93%
Dehogy kell otthagyni a tanítást emiatt,
2014. júl. 19. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
94%
Nem tudom ebben mi a rossz. Nem tanítás alatt házasodtak össze. Sőt egyetemen is össze lehet jönni, ahol néha a tanár fiatalabb a diáknál...
2014. júl. 19. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
88%

Engem konkrétan nem érdekelne,ha te egy jó tanár vagy aki maximális tudását átadja a diákoknak akkor a szülőknek az kellene hogy a lényeg legyen,a szakmai mivoltod.

Én sem találok etikai kivetnivalót ebben,de lehet,hoyg azért mert én is tanárnak készülök.

2014. júl. 19. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
91%
Nem hiszem, hogy problémás lenne. Az, hogy komoly a kapcsolat, elég biztossá teszi, hogy nem beteges hajlamok miatt fűzted a tanítványod. Pláne, hogy már rég nem is volt a diákod.
2014. júl. 19. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
95%

Nem frissen végzett tanítványról van szó a leírás alapján és nem akkor jöttetek össze, amikor e tanár-diák viszony volt köztetek.


Két felnött ember kapcsolatáról van szó, és az teljesen véletlen, hogy éppen tanítottad.


Emiatt otthagyni a pályádat értelmetlen. A mai tanítványaid szüleinek meg semmi köze ahhoz, hogy a jövendöbelidet tanítottad. A helyedben erröl nem beszélnék, mert nem tartozik rájuk. Egy tanárnak is van magánélete, és ez gyakorlatilag nem tartozik a szülökre (kivéve tényleg botrányos eseteket), és teljesen mindegy, hogy nö vagy férfi az illetö.

2014. júl. 19. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
0%

Azért én mindenesetre felkészülnék egy pedofil-perre, zaklatási perre, szakmai etika megsértési perre.


És milyen hely ez ahol a tanárok mind a diákjaikkal házasodnak?

Mond már meg hol dolgozol, hogy még véletlenül se járassam oda az én gyerekeim!

2014. júl. 19. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
91%
7. Látszik, hogy téged nem zaklatott eleget a nyelvtan tanárod...
2014. júl. 19. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
84%
Etikailag nekem is szokatlannak tűnik, mivel nem mindennapos történetről van szó. A társadalmi elfogadás attól is függ milyen lélekszámú a település ahol éltek. Egy nagyvárosban lehet érdemes lenne egy másik kerületbe áthelyeztetni magad, ahol nem ismernek a szülők és a kollégák mindkettőtöket. Egy kistelepülésen sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet ami sok kellemetlenséget szülhet köztetek.
2014. júl. 19. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
94%

Ne hagyd ott.

Igaz nálunk fordított a helyzet, én a diák voltam, férjem a tanár. Neki nem lett belőle semmi problémája.

Igaz, ott hagyta a sulit, de csak a pénz miatt. Azóta is tartja a volt tanárokkal a kapcsolatot.

2014. júl. 19. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!