Mennyir normális, ha a párom munka után, lefekvés előtt minden nap fizikálisan is egyedül szeretne lenni?

Egy ideje vannak problémáink, az én mentális bajaimból eredően. Ezt nem részletezném, a lényeg, hogy hiába vagyok 100% introvertált, és kapcsolat előtt imádtam egyedül lenni, a mentális szarságaim teljesen kifordítanak önmagamból, és ha Ő velem van, akkor egyszerűen nem tudom egyedül lefoglalni magamat és mindennél rosszabb gondolataim vannak, amik automatikusan jönnek, és teljesen túlzóak. Pedig amíg szingli voltam (másfél évvel ezelőtt), olyannyira feltaláltam magam mindig, hogy volt egy egy hónapos Balkán körutam, amíg végig egyedül utaztam, meg sose vágytam különösen más emberek társaságára. És én is látom, hgy ez nem jó, sőt, egyáltalán nem normális viselkedés, de magamtól még nem tudok rajta változtatni. De járok pszichológushoz, dolgozunk ezen is.

Tegnap egy veszekedés után arra jutottunk, hogy miután hazaér melóból (ő jön haza később), megbeszéljük, hogy kinek milyen napja volt, stb, és utána egyedül szeretne lenni. Ő másfél-két órát mondott, de miután hazaér, kb két órával utána szoktunk lefeküdni aludni. És hiába vagyok elb.szott, és megvalósítani nem tudom, amit szeretnék, de a racionális gondolkodás az azt hiszem, hogy megy. Azt én is látom, hogy mi lenne a normális, és hogyan kéne viselkednem. Éppen ezért azt teljesen megértem, hogy nélkülem szeretne olyan dolgokat csinálni, amiket szeret, például olvasni, videókat nézni, játszani, gitározni. Az a kép, hogy ő mondjuk olvas, én meg mellette Simsezek, és néha egymáshoz szólunk, de amúgy mindketten a saját dolgunkkal foglalkozunk, az az én fejemben is tökre idilli, és jó lenne, ha ez úgy tudna megtörténni, hogy ne kapnék közben mental breakdownt.

Viszont utána mondta, hogy szó szerint, fizikálisan is egyedül szeretne ilyenkor lenni, ő az egyik szobában, én a másikban. És ezt a mentálisan sérült agyam már nem tudta elviselni sírás nélkül. Ez nekem annyira furcsa, hogy miután hazajön, két órán keresztül teljesen külön szobában szeretne lenni, majd csak alvásnál találkozunk újra. De simán lehet, hogy csak azért gondolom így, mert nem úgy működik az agyam, ahogy kéne, és mások szerint ez is teljesen normális. Erre vagyok most kíváncsi, hogy ezt a részét is csak én reagálom túl, vagy ez másoknak is furcsa lenne?

(Kérlek, kíméljetek a bunkó kommentektől, így is elég törékeny a lelkem, de mint már többször is írtam, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok normális, és dolgozom rajta, hogy ez változzon, csak nem megy egyik napról a másikra.)