Én vagyok a hülye, hogy félreértettem?

:O

Bocs mindjárt leírom

Közös meló kapcsán tavaly megismertem egy külföldi férfit. Főleg angolul és nonverbálisan kommunikáltunk, mikor a szükség úgy hozta, és talán hülyén hangzik, hogy ilyen megtörténhet, de nagyon jól megértettük egymással magunkat, csak hivatalos papíroknál és azokról való tárgyaláskor vettük igénybe a tolmács segítségét, de még tolmács mellett is kézzel lábbal mutogatva, szenvedélyesen, szemkontaktust tartva magyaráztunk egymásnak (nem volt közvetlen alá-fölé rendeltség köztünk, tehát nem főnök-beosztott viszony szigorúan véve). Tehát jól megértettük egymást.

Minden adandó alkalommal pozitív megjegyzéseket tett a munkámra, a hozzáállásomra, bármire amit épp jól csináltam és/vagy tetszett neki. Pedig folyamatos volt köztünk a feszültség, mégis hamarabb kezdett el puffogni mással, ha mégis volt valami, mély levegő, a szemembe mondta, öt perc szünet vagy egy perc morgás, majd lehiggadás és ment minden tovább. Mikor épp nem volt hajtás, többször, mikor a közelemben volt, elkezdett "vonaglani", riszálni, tenni-venni magát, de úgy, mintha ez teljesen normális, természetes lenne, majd utána titkos, jelentőségteljesnek szánt pillantásokat lövellt felém. És nem csak olyankor, hanem máskor is rajtakaptam, hogy többször is rajtam felejtette a tekintetét, olykor futólag, néha egészen hosszan, egyszer pl. csak 6mp után kapta el a fejét (máskor nem számoltam, és nyilván ez arra vonatkozik, amikor indokolatlan volt, mert éppen nem beszéltünk, nem rólam volt szó,stb.). Többször kapott el bizsergés szerű érzés a vállam környékén, és mikor körbepillantottam, ő épp engem nézett, vagy a hátam mögött állt. Egyszer egyik reggel szélesen, hosszan rámosolyogtam, mire visszamosolyott, és aznap szünetben hozott nekem egy kávét, pont, amilyet inni szoktam, felült elém az asztalra, a térdemnek támasztotta az egyik lábát, némán végigvárta, amíg megiszom, miközben méregetett, majd elvitte a csészét. Egyetlen szó nélkül.

Másnap rá szerettem volna

Közös meló kapcsán tavaly megismertem egy külföldi férfit. Főleg angolul és nonverbálisan kommunikáltunk, mikor a szükség úgy hozta, és talán hülyén hangzik, hogy ilyen megtörténhet, de nagyon jól megértettük egymással magunkat, csak hivatalos papíroknál és azokról való tárgyaláskor vettük igénybe a tolmács segítségét, de még tolmács mellett is kézzel lábbal mutogatva, szenvedélyesen, szemkontaktust tartva magyaráztunk egymásnak (nem volt közvetlen alá-fölé rendeltség köztünk, tehát nem főnök-beosztott viszony szigorúan véve). Tehát jól megértettük egymást.

Minden adandó alkalommal pozitív megjegyzéseket tett a munkámra, a hozzáállásomra, bármire amit épp jól csináltam és/vagy tetszett neki. Pedig folyamatos volt köztünk a feszültség, mégis hamarabb kezdett el puffogni mással, ha mégis volt valami, mély levegő, a szemembe mondta, öt perc szünet vagy egy perc morgás, majd lehiggadás és ment minden tovább. Mikor épp nem volt hajtás, többször, mikor a közelemben volt, elkezdett "vonaglani", riszálni, tenni-venni magát, de úgy, mintha ez teljesen normális, természetes lenne, majd utána titkos, jelentőségteljesnek szánt pillantásokat lövellt felém. És nem csak olyankor, hanem máskor is rajtakaptam, hogy többször is rajtam felejtette a tekintetét, olykor futólag, néha egészen hosszan, egyszer pl. csak 6mp után kapta el a fejét (máskor nem számoltam, és nyilván ez arra vonatkozik, amikor indokolatlan volt, mert éppen nem beszéltünk, nem rólam volt szó,stb.). Többször kapott el bizsergés szerű érzés a vállam környékén, és mikor körbepillantottam, ő épp engem nézett, vagy a hátam mögött állt. Egyszer egyik reggel szélesen, hosszan rámosolyogtam, mire visszamosolyott, és aznap szünetben hozott nekem egy kávét, pont, amilyet inni szoktam, felült elém az asztalra, a térdemnek támasztotta az egyik lábát, némán végigvárta, amíg megiszom, miközben méregetett, majd elvitte a csészét. Egyetlen szó nélkül.

Másnap rá szerettem volna kérdezni mi volt ez, de csak délután jött, mert nem érezte jól magát, és akkor akart mindenki mindent bepótolni vele. Egy rövid szünetben viszont egy kávé várt ott, ahol ülni szoktam, ő viszont sehol... Mire megtaláltam kezdődött ismét a meló ezerrel, szusszanni se volt időnk kb. Nap végén mikor az utolsók között lógó orral fáradtan igyekeztem hazafelé, utánam sietett, mefogta a vállam, megkérdezte megkaptam-e (nyilván a kávét), mire mondtam, hogy igen, valami olyasmit talán, hogy kedves tőle, majd annyit kérdezett, hogy akkor holnap? Csakhogy másnap beteg volt, utána meg hétvége. Gondoltam kedves gesztus lenne küldeni neki egy jobbulást képeslapot, és némi hezitálás után így is tettem. A hétfő reggeli eligazításon valami különös módon úgy alakult, hogy mellettem ácsorgott, ott fészkelődött, majd egyszercsak mindenki szeme láttára megölelt. A lap apropóján... Semmi intim nem volt benne, kb. mint egy haveri hello ölelés, mégis mindenki minket bámult, és beindult a pletyka is. Égtem mint a rogy, én lettem a kis szuka, aki hogy képzel a szaros senki lényével egy, nem is, a félistenre rányomulni.. Hah! Persze csak a hátam mögött. Másnap ő is meghallotta, mire ebédszünetben magából kikelve lobogtatta meg a képeslapot, amit tőlem kapott, és kikérte, hogy mégis miért csámcsog mindenki egymás magánéletén, ez egy munka, nem traccsparti. Elég szomorúnak és dühösnek tűnt. Pár nappal később halaszthatatlan megbeszélnivaló címén (ami volt is egyébként) összehívott egy kisebb kupaktanácsot, ötletcsere céljából, és mikor vége volt, mint valami filmben, berántott valami kellékes... lyukba? fülkébe? szobának mindenesetre apró volt... És elnézést kért. Először történt meg, hogy nem értettem mit mond, csak homályos töredékeket. Valamit a szimpátiáról. A lapról. A munkámról. A kedvességről. És másról is, de mintha egy rossz tévéadást néztem volna. Mint. mikor vihar van. A kép lefagy, a hang meg több másodperces szünetenként egy szótag. A mai napig nem emlékszem mit mondott. De hát persze, mert berántott egy lyukba, elzárta a kiutat, és.. belezúgtam. A torkomban dobogott a szivem. Azt az öt sokkos percet az életemből már soha nem kapom vissza. A teste sem árulkodott, csak a szeme kiabált, talán kétségbeesésről, de talán csak kétségbeesetten magyarázott valamit, majd egy furcsa mondattal fejezte be az anyanyelvén. Az talán rémlik, de úgysem értem. Fogalmam sincs mit csináltam aznap délután. Robotpilótára kapcsolva lebegtem végig a napon, a buszon gondolkodtam csak el, hogy basszus, mi van velem? Elhatároztam, hogy ha úgy adódik, kiteregetem a lapjaimat. Hogy kedvelem. Tetszik. Szívesen megismerném jobban. Hogy vajon tévedek-e, vagy ténylleg érdeklem.

Így akartam. Istenemre akartam, de jó, hogy nem tettem meg, mert egy ismerőse hallottam, hogy kikotyogja, hogy van valakije. Nem így, de számomra csak ennyi volt érdekes belőle. Komolyra fordultak a dolgok köztük. Csak ennyi. Egy "... with her" és mélyen belül tompítás nélkül zuhantam arccal a betonra. Azóta se néztem a szemébe. Nem tudtam. Ő egész a meló végéig kedves, közvetlen maradt, de olyan... olyan undorítóan megértően nézett rám, ahányszor csak félrefordítottam a fejem, vagy faképnél hagytam mikor felém sasszézott egy kávéval. Nem mintha elárultam volna magam, inkább mintha ő mondott volna valamit, amire képtelen vagyok visszaemlékezni.

Talán úgy hangzik, mintha rá haragudnék, pedig a helyzetre haragszok. Ami mégrosszabb, hogy majdnem erőt vettem magamon, hogy megkeressem és beszéljek vele (nem kis kihívás lett volna), de kiderült, hogy már meg is házasodott.

Szerintetek én voltam a buta, hogy félreértettem a szándékait?

Egész éjjel azon agyaltam mit mondhatott. Vagy 20 lehetséges változatot leírtam, mire valami értelmes jött ki belőle, de csak az egyik feléből, a másik fele zagyvaság maradt, mert nyilván mégsem jegyeztem meg olyan tökéletesen :(

A töredék: belki başka bir hayatta, ami annyit tesz, egy másik életben, de a mondat másik fele nélkül értelmetlen.

Na mindegy, nem akarok ezen agyalni, pedig tudom hogy fogok.

Tényleg én beszéltem bele sokat a viselkedésébe? Mert anno mikor kérdezgettem, szinte csak megerősítéseket kaptam, hogy flörtöl velem. Nem fogom fel hogy eshettem ebbe a hibába, amikor egyébként olyan jól értettük egymást :/