Miért olyan fájdalmas a szerelem?

Azert olyan fajdalmas, mert mindig az bant meg a leghamarabb akit a legjobban szeretsz...es O tud a legnagyobb fajdalmat okozni, ha nem szeret...nemreg vagyok tul egy "vitan" hol eldolt egyut maradunk-e es folytatjuk e a baratommal, hidd el, a legyotrelmesebb dolog volt arra gondolni h talan egy reggel ugy kell felebrednem, hogy O mar nincs velem...a szerelem nem csak akkor faj ha nem szeretnek viszont...""az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,

de nem akarod, hogy átöleljen, sőt!

benned legyenek pőre gondolatai,

és ha nincs veled, kit szeretsz,

csak forogsz, meg topogsz,

locsogsz, motyogsz és szorongsz,

két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,

és ordítanál, sikítanál a világba,

és ha kinevetnek,

nem szégyelled, de fáj,

na, ez a szerelem! (kb egyetertek ezekkel a gondolatokkal)

Udv:)

nagyon szep. felelevenitett bennem olyan dolgokat, amiket alig eltem tul.

ha veletlenul talalsz valakit aki viszont szeret, azt nagyon becsuld meg! jobban mint sajad magadat mert ritka kincs. sokan egesz eletuk soran nem tapasztalnak igazi viszont-szerelmet, oket kell igazan sajnalni. mikor csak szeretsz, remenykedsz hatha valtozik, hatha fontossa valsz a szemeben csakhogy ez sajnos nem megy varazsutesre:(

tudjatok mi a legrosszabb? szeretsz valakit, akar eveken at, nem mersz lepni nehogy felborits mindent, nehogy tonkreted azt a csodalatos bensoseges viszonyt amit sok munkaval, megertessel s rengeteg szomorusaggal felepitettel (nemegyszer vegignezed ezalatt amint masokkal boldog s szerencsedre, ugyanakkor legnagyobb gyotrelmes banatodra epp' neked meseli el legszebb pillanatait s legkeserubb csalodasait), csakhogy a kozeleben lehess, hogy az egyoldali szerelmes baratsag kosza, csaloka illuziojat fentarthasd ameddig csak lehet.

aztan egyszercsak megorulsz, valoban belebolondulsz a helyzet igazsagtalansagaba, sirogorcsot kapsz, ertelmetlenul es vigasztalnatattlanul tor elo beloled valami vegtelen keseru zokogas, ugyerzed meghasad a szived, forrni kezdenek benned az evek alatt felgyulemlett erzelmek, szerelmes hullamok, elfeledett szavak s az a merhetetlen gyulolet amit minden hozzaero ember ellen fordithattal volna, de nem tetted, nehogy eszrevegye s vege szakadjon a szinjateknak.

tehetetlensegedben, reszkedo szivvel hozza rohansz es zsibbado agyad leblokal, gondolkodas nelkul razuditod mit oly sok ideig lelked melyere zartal, jo okkal.

dobbenet es sajnalat kergeti egymast a szemeben, nem tud mit kezdeni veled s vegulis minden szeretete s szanalma ellenere kiszalad a szajan: "de en...n...ne.... nem szeretlek....."

orokke tarto csend koveti ezeket a szavakat, melyek zsilipkent zarnak el a multtol s ugyanakkor a gyehenna orok karhozatara taszitanak. nem hiszed el amit tudsz, valamit megis tenned kell. elrohansz? gyozkodod? sirsz? en szotlan maradtam, osszetortem, maganyomba zuhantam.

velem maradt azon az ejszakan (azzal altatom magam, hogy feltett, nehogy...), egesz ejjel fenn vagy, nezed ahogy alszik, melyeket, hosszukat sohajt s oleled ahogy csak birod, minnel szorosabban, nehogy egy pillanatnyit, leheletnyit is elveszits belole. erzed langyos teste bodito illatat, de tudod hogy utoljara, ennyi volt, itt mindennek vege. ezentul mas leszel te es mas lesz o is. nem nyiltan, megis elszakit magatol s holnap marcsak ket idegen lesztek, kik koszonnek ugyan, de valahogy felnek a masiktol.

hogy miert fajdalmas a szerelem? mert egy alom csupan, nem letezik es sosem szerezheted meg, csak az arnyeka lehet a tied, ha szerencses vagy s ezt az arnyekot kell megbecsulnod amig tart. -a legtobben ezt az arnyat hiszik az igaz szerelemnek, irigylesre meltok mert nem tudjak az igazat.

egyetertek...van egy idezet szerintem ERDEMES elolvasni...a nemreg irott valaszom kiegeszitoje: kérded, mi az a szerelem…

és azt hiszed, te kis bolond, most

kéjes titkokat mesélek, s te élvezettel

hallgatod? gondoltad, szívről, vágyról,

sok apró pajzánságról lebbentem fel

vörös titok-selymemet? hogy édes

csókról, titkos bókról mesélek neked?

hogy megmutatom, mint remeg lábad

majd, mint reszket a szó, ha hozzá

szólsz? hogy ezer rózsát markoló

izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,

az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,

de nem akarod, hogy átöleljen, sőt!

benned legyenek pőre gondolatai,

és ha nincs veled, kit szeretsz,

csak forogsz, meg topogsz,

locsogsz, motyogsz és szorongsz,

két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,

és ordítanál, sikítanál a világba,

és ha kinevetnek,

nem szégyelled, de fáj,

na, ez a szerelem!

hogy ha nincs veled, ha a valahovába

ment nem alszol, nyitott szemmel

kergeted álmaid, míg várod, téped

virágnak szirmát, ágyadban keresed

árnyát, illatát, édes izzadtságszagát,

sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját,

ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,

ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és

számolod az ócska perceket, mit

büntetésül szabott ki rád

a szerelem!

és tűröd, ha aláz, tűröd,

még ha ki is ver a láz, és megbocsátod

neki, hogy te is vagy, és az agy, kis

massza a fejedben zsong, bong, és nem

érdekel, ha kérdezel, és választ arra nem

kapsz, csak vársz, csak jársz körbe,

dühöngve magadra, hogy megint

megbántottad, mert megkérdezted tőle:

szeretsz? s válaszul kapod: ó, bolond,

nem érek rá! és te zavartan nézel rá,

nem érted, hisz’ nincs fontosabb

kérdésed…

és az is az igaz szerelem jele,

ha mást tesz, és nem úgy, mint

képzeled, és te nem tudsz szólni,

és vele teszed a rosszat, de érzed,

csak vele, nem nélküle,

élete a te életed, és életed

nélküle nem élheted,

mert ennyire szereted, és

bármit mondhat, csak igaz lehet,

és a lehetetlen sem lehet,

és bármit tesz is, az úgy a jó,

mert áruló belőled nem lehet!

és az egy igaz szerelem, ha úgy

gyűlölöd, mint senki mást, és ha kérdi:

miért? nem érted, csak öleled, és szidod,

hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál

érte, és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha

sír, és nevetsz együgyű viccein, és

számodra egyre szebb, mert neki azok a

ráncok, azok az őszülő szálak a

legszebben állnak, és beteg, szenvedő

testét öleled, megfésülöd, és ágyba

viszed az ebédet, s ha kell, megeteted, és

ha kell, azt, igen, azt te kiviszed…

és a gondok, ha beborítanak,

csak megkopott, üres szó a szerelem,

ha már mást szeret, hát elengeded,

mert tudod, kezét meg nem kötheted,

úgy szereted, hogy szabadságát

el nem veheted, és ha te mennél el,

nyugtod nem leled,

nem lesz nyugodt perced, csak ő kell, kit

gondolatban ölelsz, csak vele érzed,

hogy nem vagy egyedül,

ha jó, ha rossz fikarc életed…

igen, ez a szerelem, az igaz,

mert bármi történik, ő a vigasz,

és jutalmad megkapod, ha akarod,

s lehozhatod végre a választott csillagot,

és a meleg, mit csak vele érezhetsz,

az a jutalom, mit élvezhetsz,

és a csók, a test, érintés,

kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet,

mert szeret, és te is szereted,

és szereted, és ő is szeret,

hát ez a szerelem, az igaz,

kegyetlen szerelem!