Mit tegyek? Már teljesen kétségbe vagyok esve!
Már nem tudom kitől kérjek segítséget,ezért végső elhatározásképp ide kiírom a történetet.
Van egy 2 és fél éves kislányom.Lassan egy éve,hogy kiköltöztünk egy olyan parasztházba,ami kissé távol esik a falutól,ahol eddig laktunk. Örökségül kaptam ezt a házat és a nyugi miatt költöztünk ki. A férjem külföldön dolgozik.
Na de a lényeg: a lányom nagyon pici kora óta beszél. És mióta itt lakunk,hetente többször is azzal jött át az én szobámba,hogy egy bácsi nézi őt (most is kiráz a hideg,pedig csak írok róla).Kérdezgettem,hogy néz ki a "bácsi"? Mondta,hogy "olyan nagy a buksija,meg olyan szemüveget hord,mint amilyet te anya!" (Van egy olyan nyári napszemüvegem ami jó sötét és elég nagyok benne a lencsék,hát az a tipikus mai divatú napszemüveg,amit mindig hordok,ha süt nap,mert eléggé érzékeny a szemem)Viszont,miután mindig átjött az én szobámba ezzel a mesélvel sosem volt hajlandó visszamenni a sajátjába.
5 napja történt ,hogy arra riadtam,hogy a lányom hisztérikusan üvöltve visít torka szakadtából.Rohantam át,hogy mi a baj,és alig bírtam megnyugtatni,be is pisilt.
2 óráig vígasztaltam és kérdezgettem,mi a baj,mire elmondta,hogy megint ott volt a "bácsi",de most le akarta őt fogni.Az ütő majdnem megállt bennem. Azóta nem hajlandó a szobája közelébe sem menni,még nappal sem.
Én nem tudom,sosem hittem ezekben a dolgokban,de utánaolvastam és azt írják, a gyerekek 5-6 éves korukig fogékonyak az ilyesféle dolgokra. Nem nézünk tv-t tehát semmi ilyen dolgot nem láthatott benne. Tudom,hogy egy ekkora gyereknek borzasztó élénk tud lenni a fantáziája,meg ő is néha talál ki vad dolgokat,erre gondoltam akkor is,mikor mesélt a "bácsiról". Viszont,hogy valami ekkora hatással legyen rá,hát nem tudom! Én elfogadom azt,hogy ő ebbe nagyon beleélte magát és a tudatalattija megtréfálta vagy mittudomén,de hogy ilyennek nem láttam még az is biztos. Ja,és azóta éjszaka bepisil. Ez pedig traumára utal. Tanult ember vagyok,nem hiszek az okkult dolgokban,de most tőletek kérek tanácsot,mert nem tudom,mi van a lányommal! A férjem külföldön dolgozik,nem tud még hazajönni.
Jövőhéten viszem gyermekpszichológushoz a kislányom,hogy hátha ő tud valami okosat mondani. Őszintén szólva,frászt kapok a legkisebb nesztől is éjszaka és már csak kislámpánál merek aludni. Aludni...csak szunyókálok,mert fél szemmel mindig a lányomat nézem az ágy másik felében.
Kérlek titeket írjatok valami ésszerű magyarázatot,mert komolyan bepánikoltam!
Lehet csak beképzeli de előfordulhat, hogy tényleg lát valamit. Ez lehet szellem vagy valami más nem fizikai entitás is.
Viszont még valami más is megfordult bennem. Lehet csak a kategória miatt, de az is eszembe jutott, hogy lehet földönkívüli is. És ezt alátámasztja amit a kislányod látott. A testmérethez viszonyított nagy fej, illetve a jókora fekete szemek (amit egy kisgyerek könnyen napszemüvegnek is vélhet) arra utalhatnak, hogy ő egy szürkét vagy egy másik hozzá hasonló idegen faj tagját látta.
Latom magam elott a pszichologust, amint mondja, hogy nyugodjon meg, csak kepzeleg. Tuti nem fogja elhinni, hogy tenyleg latta.
A foldonkivuliek leteznek. Annyi csillag van, es azok korul mind van bolygo, hogy 100%-os bizonyossaggal ki lehet jelenteni leteznek. Az hogy itt vannak e az mas kerdes, de en arra is latok nagyon nagy eselyt. Persze nekem mar volt elmenyem tobbszor is, a sajat szememnek meg csak hiszek. De valoszinuleg nem fognak bantani.
Hát őszintén szólva nem tudom hogy kamu-e a kérdés és csak érdekli az illetőt hogy vajon hogy reagálnának az emberek a fent vázolt meséjére.
Mindenesetre Szerintem is vidd el pszichológushoz, bár nem hiszem hogy sokat ér.
Valójában ők sem értenek mindenhez, de az emberről szeretik lehúzni a lóvét. Egy idegen emberre úgysem hallgat a kicsi, csak a saját anyjára. Egy ismerősöm volt pszichológusnál, hogy letesztelje és próbálta sarokba szorítani olyanokat mondott a kérdéseire. És a végén már nem tudott mit kitalálni a pszichológus a mondandójára. Persze lehúzta őt 12 ezer forintról...
Egyébként nyugtatgasd a kicsit. Nem hiszem, hogy az apa miatt lenne a dolog, mert hiányzik neki. Ha így is lenne miért nagyszemű alakot látna mindig? A férjed azóta dolgozik külföldön hogy a házba költöztetek vagy korábban is ott dolgozott?
És nem akarlak hülyeségekre rávenni, de ha a story igaz, kérdezgesd hogy "a bácsi magasabb mint anya? Vagy alacsony? Meddig érne nekem?"
Valamint mutasd meg neki, hogy " A bácsi így nézett ki?"
és mutatod a képet:
Ha a történet igaz, szerintem a gyerekkel felvették a kapcsolatot a kis szürke földönkívüli faj :) Tudom, merész állítás, de minden jel erre mutat.
Nem a te gyereked ilyen egyedül, 40 éve számolnak be ilyenekről a szülők a világon mindenhol. Film is készült már belőle.
Nem kamu,ezt garantálhatom,bár elhiszem,hogy kicsit meredek így első olvasatra. Azért a gyermekpszichológus nem a piacon vette a diplomáját ,szóval fel tud tárni elég mély traumákat is. Volt már erre példa a családban.
Nem szeretnék a gyereknek ilyen képeket mutogatni,hisz még én is megrettenek tőlük. Remélem semmi természetfeletti nem történik vele,mert lehet én bolondulnék bele!
Rendben van, lehet a pszichológusnak több mindent elmond vagy kiszed belőle egyéb dolgokat.
És akkor mivan ha a gyerek azt mondaná a képre, hogy igen anyu,így néz ki a bácsi! Akkor mit csinálsz?
Az apukás kérdésre elfelejtettél válaszolni
Bocsi,azt sem tudom,hol áll a fejem! Az apja már 2 éve kint dolgozik és csak 2-3 havonta jár haza. Mi meg ugye lassan egy éve élünk már ebben a házban.
Nem,a a képeket semmiképp sem mutatom meg neki. A pszichológusnak viszont megemlítem,még mielőtt mennénk,még ha hülyének is fog nézni. Ő a szakember,ha ő jónak látja,mutat majd a gyereknek ilyen képet,de én nem vagyok szakember,kárt nem akarok okozni!
Akkor minden esetre nem hiszem hogy az apa miatt lenne ez a dolog, akkor már előbb is előfordult volna. Ha nagyon más nincs,csak az új ház vagy költözés miatt jöhet szóba. Bár ez miatt nem tudom hogy hallucinálhat egy gyerek ilyeneket.
Szerintem is hülyeségnek fogja mondani a pszichológus, de azért tegyél egy próbát a képekkel rajta keresztül.
Nem akarok elrugaszkodni a valóságtól, de új hely, távol esik a többi háztól, nyugodt környezet. Fogadjunk a ház körül vagy erdő vagy mező van. Itt simán jöhetnek olyan "emberkék", akiket érdekli a gyereked és mindent simán intézhetnek ,mert a kutya se látja meg őket.
Akkor az jutott még eszembe, hogy mond a gyerekednek hogy rajzolja le a bácsit. Így megtudod hogy kb milyen lehet,mégha a gyerek nem is jó rajzoló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!