Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Egyre biztosabb, hogy szellem...

Egyre biztosabb, hogy szellem van a házban, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nos, a kálváriám kb. 2 hete kezdődött.

Tavaly év végén elváltunk a feleségemmel, januárban költöztem ebbe a házba, ahol most élek. Ez a ház mindig is a család tulajdonában volt, egy rövid időszakot leszámítva (a szocialimzusban elvették, de a rendszerváltás után nagyon kedvezményes áron visszavehettük). A ház alapvetően egy borospincére épült kis présház volt valamikor az 1700-as években, aztán épült mellé egy istálló is, majd valamikor már a századforduló után leégett, és akkor építették vissza jelenlegi formájában, húztak rá egy emeletet és egy padlást is.


A lényeg, hogy én idejöttem lakni január végén. Kicsit felújítgattam, bekameráztam a múlt héten, a négy sarkon négy kamera van, rögzítővel, mindennel együtt.

Az egyik kamera 2 nap alatt tönkrement. Visszaküldtem, küldtek újat, felszereltem, 3 nap múlva tönkrement. Küldtek újat, kicseréltem, és az UTP kábelt is. 3 nap múlva sötétség, ennek a kamerának is vége. Visszaküldtem, egy másik shopból rendeltem egy másik típust, ezen már mikrofon is van, és itt kezdődnek az érdekes dolgok.

Az összes tönkrement kamera pontosan éjjel 2 óra 13 percig működött, után sötétültek el tönkre is mentek. Ez az új kamera minden egyes éjjel 2 óra 13 perckor elsötétül kb. fél percre, de ez visszajön. Ezen idő előtt és után semmi különöset nem rögzít, csak a szokásos kép és szélzúgás, de ebben a fél percben borzasztó furcsa hangokat vesz fel.

Itt a 3 nappal ezelőtti felvétel: [link]

Ez a 2 nappal ezelőtti: [link]

(Elég halk, fülhallgatóval kell hallgatni)

Arra gyanakodtam, hogy valami állat lehet, ezért körülnéztem a kamera környékén, de semmi nem látszik ott. A többi kamerán semmi különös nem látszik.


Fogtam ezt a kamerát, leszereltem, bevittem a lakásba, letettem a konyhaasztalra, ott összedugtam. Ment egész éjjel, de az elsötétülés nem jelentkezett.

Tegnapelőtt nem akartam foglalkozni vele, beraktam abba a hálószobába, ahol most mindenféle régi vackok vannak, meg bútorok összetologatva (a felújítás miatt). Ennek a szobának a külső falán volt ez a kamera. Összedugtam a hálózattal, gondoltam, nem baj, ha megy. Arra számítottam, hogy semmit nem fog rögzíteni, ehhez képest amikor visszanéztem, hogy mit rögzített, majdnem leestem a székről. Tegnap éjjel 2 óra 13 perckor elsötétült, és ezt a hangot rögzítette: [link]


Na most valaki segítsen, mert kezdek kicsit félni :D

Mi a búbánat lehet ez? Én alapból szkeptikus vagyok, de ezek után nem tudom, mit gondoljak. Sok kamerarendszert raktam már össze, ez a munkám, de ilyet még soha nem tapasztaltam. Mit lehet ilyenkor tenni?


2023. jún. 28. 08:47
1 2 3 4 5 6
 1/52 anonim ***** válasza:
31%
Hazszenteles!! Keress olyan papot, aki foglalkozik meg ilyennel!
2023. jún. 28. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/52 anonim ***** válasza:
30%
Lehet "denever?" repked a sotetben ?
2023. jún. 28. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/52 anonim ***** válasza:
20%
Mégis, milyen hangot? Kb alapzaj az egész...
2023. jún. 28. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/52 anonim ***** válasza:
37%

Ez nem denevér.


Kezdésnek a ház minnél több pontján tégy ki felszentelt feszületet. Oda is, ahol a kamerák elromlottak. A kamera rögzítsen ekkor is.


Majd kérlek töltsd fel az eredményt.

2023. jún. 28. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/52 anonim ***** válasza:
84%
Hát én mint egy normális ember, hogyha minden éjszaka 2:13 kor történik ez, egyszerűen ébren maradnék és megnézném mi a f*szom az. Nem lenne könnyebb rájönni, hogy valami állat vagy mi okozhatja?
2023. jún. 28. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/52 anonim ***** válasza:
6%
Azonnal fordulj orvoshoz!!!!!! TE EGY BETEG EMBER VAGY!!!!!!
2023. jún. 28. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/52 anonim ***** válasza:
10%

Hát ez pont olyan mintha valaki fuldokolna,a hátamon is felállt a szőr köszi..

Az állat nem ismeri az órát,gondolom a szomszéd sem gurgulázik szóval ez ha a képen sem volt semmi akkor valamilyen entitás lesz..A feszülettel csak átrakod egy másik házba szóval vagy exorcistát keress,vagy egy parapszichológust,látót-átsegítőt akárkit..hosszabbtávon olcsóbb is,mint a sok kamera.

2023. jún. 28. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/52 anonim ***** válasza:
20%
Van nő a közledben?? Mert női hang van a 2-3 napos felvetelen
2023. jún. 28. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/52 anonim ***** válasza:
18%
Én sem értem, ha percre pontosan tudod, mikor lehet hallani valamit, miért nem maradsz ébren addig és deríted ki mi az?! A kamera alapból torzítja a hangokat, élőben bármi is az, nem ilyen hangja van.
2023. jún. 28. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/52 A kérdező kommentje:

#2


Ilyen pontos denevér, hogy órát lehet igazítani hozzá? Meg a denevér nem üti ki a kamerát, ugyanúgy jelenik meg rajta, mint bármilyen más állat.

Egyébként ezek szerintem emberi hangok, nem állatiak. Az egyik felvételen egy rövid rendőrautó szirénát is lehet hallani.



#3


Ez egy szőlőhegyi kis nyaralóház, nincs alapzaj, szinte teljes csend van.

A szomszéd háza kb. 150m-re van innen, másik oldalon szomszéd sincs, csak lejjebb.


#5


Körülnéztem a kamera környékén, az nem írtam, de ez éjjel volt, két nappal az első felvétel után, nem láttam semmit.

Ma éjjel abba a szobába is be akarok menni, amiben az utolsó felvétel készült.


#8

Nincs nő a közelben, tudtommal. Egyedül vagyok.


Ilyen excorsista meg ördőgűző pap tényleg létezik? Én csak filmekben láttam ilyeneket :D

2023. jún. 28. 12:28
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!