Aki szkeptikusan vélekedik az asztrális kivetítés és egyéb "efféle dolgokról", ehhez mit szól?
A kérdés azokhoz szól akik materiálisan tekintenek mindenre, de van bennük nyitottság
"hogyan magyarázod meg a látást szem és elektromágnesesség és idegrendszer nélkül? "
- Álomban sincs nyitva a szemed, mégis látsz. Így.
"Hogy magyarázod meg, hogy a "lélek" kölcsönhatásba lép a fizikai világgal, hiszen az hatással van rá, hiszen látja, elolvassa a számot (stb.) de közben a materiális világban semmi nyomot nem hagy? "
- Most komolyan ott tartunk, hogy ami nem bizonyított az nem is létezhet? Magyarázd ezt a feltalálóknak akik elméletet ültetnek át gyakorlatba anélkül, hogy korábban bizonygattak volna bármit is. Főleg olyan dolgoknál amiket véletlenül fedezünk fel. Azt úgy ahogy van el is kellene dobni, mert előtte nem bizonyítottuk a létezését. De most komolyan. És még az ateisták szólalnak fel a bigott hívők ellen miközben ők is hasonló szélsőséges nézeteket vallanak és még csak meg sem közelítik a valóságot. A különbség annyi, hogy a bigott az egyik oldalon míg az ateista a másik oldalon áll.
"Tesz egy kört a szobában, papírokat olvas el, és közben a levegő sem libben meg, amit ki lehetne mutatni."
- Hogy libbentene? Mivel ha nincs fizikai része?
" Nem akadnak fent rajta a fotonok, mégis ha a fehér papíron a színes tintát látja, akkor ott valahogy kapcsolatba kell lépnie a fotonokkal, mert a tárgyak, anyagok színe szándékosan a szemünk számára van úgy tervezve, hogy lássuk, és ennek oka végső soron a fotonok hullámhossza. "
- És azt honnan veszed, hogy a fizikai érzékelés az egyetlen és létező érzékelési mód? Ez olyan, mintha a hal azt mondaná, a vízen túl nem létezik semmi, mert oda nem tud menni :)
"Ha ezt kizárod, akkor nincs különbség a tinta a papír között, vagyis nem lehet elolvasni."
- Materialista szemszögből nincs. Egyéb szempont még csak vizsgálva sincs, de te máris elhamarkodott kijelentéseket teszel. Ha pedig nagyon kötekedni akarnék látás nélkül is kimutatható lenne a papír és tinta közti különbség. Ahova írtak, ott a beivódott tinta miatt sűrűbb lett az anyag(papír).
"még ott sajna nem tart a tudomány, hogy megértse, de az első lépés az elismerés lenne"
- Mivel az ateista nem objektív(máskülönben csupán szkeptikus lehetne) szemléletmódot képvisel, ne is várjuk, hogy közülük kerül majd ki az, aki az egészet cáfolni vagy alátámasztani fogja. Bár a tudomány mellett kardoskodnak, máris szembeszegülnek vele amit olyan állítást találnak, mely szöges ellentétben áll a nézeteikkel. Lényegtelen, hogy igaz vagy hamis, ők előre elkönyvelik annak hiteltelenségét. Elfelejtik, hogy a tudomány nem áll sem az ateizmus sem pedig a vallások oldalán. Szeretik azt hinni a tudomány őket igazolja, de ekkorra máris az önigazolás mezsgyéjére lépnek... és ezt nem veszik észre.
Nézd. Amíg nem tapasztalom ezt meg addig nem is fogom elhinni. A mai világban olyan mennyiségű csaló van (egyébként nyilván régen is sok volt, csak több volt a hiszékeny), hogy nehéz bármit is elhinni ami nincs bizonyítva. A feltalálónak sem fogadják el azt a találmányát ami a fizika törvényeinek teljesen ellentmond!
Nyilván okkal, különben elszaporodtak volna a "perpetuum mobile" szabadalmak. Én nem feltétlen azt várom el, hogy magyarázzák meg a működést, mert el tudom fogadni érvként, hogy nem mindenre találtuk még meg a magyarázatot. Ellenben bizonyítsák be, hogy amit állítanak az létezik. Addig amíg a discovery megrendezett árverésekről készít műsort valóságosnak ábrázolva mégis mit várhatunk? Ennyi hazugság között persze, hogy úgy érzem mintha a mátrixban élnék...
Már azt sem hiszem el lassan amit tapasztalok. (lásd illúzionisták) Az ember könnyen megtéveszthető...
"- Álomban sincs nyitva a szemed, mégis látsz. Így."
Amit álmodban látsz, az nem létezik. És természetesen ehhez is kell idegrendszer. Az álom emlékképekből épül fel általában, amiket korábban láttál. Semmi szín alatt nem ugyanaz a jelenség, mint a test kiszállásánál, ez a "látás" hamis, a lélek pedig valóságos objektumot lát, valós időben, anélkül, hogy a tárggyal fizikai kontaktusba kerülne.
"- Most komolyan ott tartunk, hogy ami nem bizonyított az nem is létezhet?"
Végtelen, szó szerint végtelen dolgot kitalálhatsz, és mondhatod, hogy attól, hogy nincs rá bizonyíték, attól még létezhet. Mondhatod, hogy lehet 7 oldala a kockának, csak még nincs bizonyítva, de semmi értelme ennek a megközelítésnek. Előbb be kellene látni, hogy egyáltalán lehetséges, amiről szó van, fel kellene oldani a logikai ellentmondásokat, aztán csak ha van értelme, akkor próbálkozni a bizonyítással. Jelen esetben én csak azt látom, hogy van egy darab megmondóember, aki elvégez egy darab kísérletet (állítólag), és ebből hatalmas méretű következtetéseket kellene levonni. Egy kísérlet nem kísérlet, ráadásul nem is túl hihető, hogy megtörtént. Simán beillik egyszerű anekdotának.
"Magyarázd ezt a feltalálóknak akik elméletet ültetnek át gyakorlatba anélkül, hogy korábban bizonygattak volna bármit is."
Nincs elmélet elméleti bizonygatás, logikus levezetés nélkül, és logikai hibákkal. Ötletelgetni lehet, ez tény, és kell is, a tudomány is így működik. De az ötlet még nem elmélet, és nem kell elfogadni. Az elmélet a bizonyításon túl van.
"Főleg olyan dolgoknál amiket véletlenül fedezünk fel."
Amit véletlenül felfedeznek, az már lényegében be is van bizonyítva. Az elméleti tudásunkba akkor is be kell illeszteni, meg kell magyarázni.
"Azt úgy ahogy van el is kellene dobni, mert előtte nem bizonyítottuk a létezését."
Nem tudok róla, hogy ilyen valaha történt ateista és/vagy tudományos oldalon. Megint nekiállsz itt általánosítani és fikázni, közben tipikus vallásos tulajdonság, hogy a bizonyított tényekkel szemben kötik az ebet a karóhoz. Most akkor mit jelentene ez, hogy "ők [ateisták] is hasonló nézeteket vallanak"? Beismerés? Derogáló "mintha vallásosnak" lenni? Nem éppen arról győzködtek eddig, milyen csodálatos dolog az? Na mindegy, hagyjuk ezt.
"- Hogy libbentene? Mivel ha nincs fizikai része? "
A papírnak van fizikai része, a látás (az igazi) pedig mindig azon alapul, hogy fizikai kontaktusba kerülsz (testileg) a látott fizikai dologgal, mert a látott dolog fotonokat bocsát a szemedbe. Ezt jelenti a látás. Ha a lélek erre képes, akkor azokra a fotonokra vissza is kellene hatnia. Triviálisan ez úgy működik a gyakorlatban, hogy a tárgyak árnyékot vetnek, mert a fotonok beléjük ütköznek és nem jutnak át a másik oldalra. De a fizikai része nem is annyira érdekes, mert elvileg fizika nélkül kellene megmagyarázni, hogy lát valami a látás teljes szervi repertoárja és mindenféle fizikai kölcsönhatás nélkül.
"- És azt honnan veszed, hogy a fizikai érzékelés az egyetlen és létező érzékelési mód? Ez olyan, mintha a hal azt mondaná, a vízen túl nem létezik semmi, mert oda nem tud menni :)"
Van más is? Honnan veszed? Nyilvánvaló, hogy egy tintával írt szöveget nem tudsz lehallgatni, letapintani, leízlelni, leszagolni (+ a nem fizikai érzékelési módok, amik valószínűleg nem léteznek). A papír a szem számára van fehérnek választva, a tinta pedig a szem számára van színesre választva, hogy elüssön a papír színétől. Ha becsukod a szemed, vagy nem lépsz valahogy kapcsolatba a fotonokkal, akkor a tinta és a papír nem üt el egymástól, nem tudod megkülönböztetni, nem tudod elolvasni. Látva lehet elolvasni, mert szándékosan úgy készült, hogy szemmel lehessen látni. Kiiktatod a látást, és ezzel ellehetetleníted az olvasást.
"- Materialista szemszögből nincs. Egyéb szempont még csak vizsgálva sincs, de te máris elhamarkodott kijelentéseket teszel. Ha pedig nagyon kötekedni akarnék látás nélkül is kimutatható lenne a papír és tinta közti különbség. Ahova írtak, ott a beivódott tinta miatt sűrűbb lett az anyag(papír)."
Csak eggyel hátrébb toltad a problémát. A sűrűség detektálásához is kölcsönhatásba kell lépni az anyaggal. Még jobban is, mint látásnál, mert a képet a fotonok közvetítik, a sűrűség viszont nem jön oda hozzád. Tömeg-térfogat arányt mondjuk számolni szoktuk, nem mérni.
Majd, ha magyarul is lefordítod, hogy mi van oda írva megdicsérlek.
"nem feltétlen arról van szó, hogy megértsük a
jelenséget, hanem hogy elismerjük a
létezését..még ott sajna nem tart a tudomány,
hogy megértse, de az első lépés az elismerés"
Te meg a társaid azért estek folyton pofára, mert babonákból építkeztek. Ha még létezne is az asztrális kivetítés (vagy nevezzük aminek akarod), akkor se lenne okunk feltételezni semmilyen földöntúli jelenséget ,,spirituális lélek létét". Annyiról van szó, hogy nem ismerjük a testünket eléggé az agyban végbemenő folyamatoknak is csak egy része ismert a többit még homály fedi :P
Bocsánat, hogy beleszólok!
Az asztrális kivetülés az csak tudományos álca. Azok álcája akik magyarázni próbálnak olyan dolgokat amiket nem értenek, és ennek a túliskolázottság az oka.
Én vezetés közben beláthatatlan kanyarokban, tudom, hogy jön e velem szemben autó, vagy nem. A tömegek, testek, igen is érzékelhetőek az érzékszerveinken kívül is. Mert a világ nem más mint energiahalmazok tömkelege. Hogy kockának, vagy gömbölyűnek, vagy pirosnak és zöldnek látjuk, azt csak érzékszerveink szakosodott volta teszi!
"Tegyük fel, hogy ez létezik. De hogyan illeszted be a mostani világképünkbe?"
Sehogyan sem. Viszont amennyiben létezik, az kétségtelenül azt a felfedezést hozza magával, hogy a mostani világképünk aligha teljes, helyes. Ha felfedezünk valamit, akkor nem a világképünkbe kell illeszgetni, hanem utóbbit kell korrigálnunk a felfedezéshez.
"valamit kezdeni kell azzal, hogy a kiszálló lélek az elolvas egy papírt"
A kísérlet nem azt bizonyítja, hogy kiszállt a lélek, és elolvasta a papírt. Annyit bizonyít, hogy a kísérleti személy információt szerzett valamilyen módon a papíron lévő kódról és a körülötte lévő tárgyak helyzetéről - mégpedig nem az öt ismert érzék valamelyikével. Számomra ez egyértelműen bizonyíték az érzésen túli észlelésre, de nem a lélek létezésére. (Más kérdés, hogy szubjektív meggyőződésem szerint a kettő erősen összefügg.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!