Miért járnak ide?
Ostoba kérdésre csak ostoba válasz adható.
Ezenkívül egy csomó kérdés egyszerű trollkodás.
Mert egy témához annak tagadásai is szervesen hozzátartozik.
Ha egy elmélet igaz, pl. mondjuk az asztrológia, akkor azt a kritika csak megerősíti. Tehát nincs miért tartani az ellenvéleményektől. Ha a kritika arra mutat rá, hogy az elmélet hibás, és ez igazolható is, akkor el kell azt vetni. Sokan ettől tartanak, ekkor jönnek a hasonló kérdések.
MÁSODIK
Hogyan kell megidézni a pénzmágnest?
Nem is attól tartok, hogy elvetik a témát, mert szívesen vitázok, akárkivel, de csak olyannal, aki elismeri azt, hogy tévedett.
Vannak dolgok, amik nem mérhetőek, így kevés mód van rá, hogy megtudják állapítani a létezését.
Ott van az energia (nem a mértékegység). Az is létezik, ott van körülöttünk minden egyes percben, több van belőle, mint a levegőből. De sok ember nem hisz benne, pedig ezeket még látni is lehet, ha figyeled őket.
Véleményem szerint nem szabad mindig a tudományra támaszkodni, ugyanis az is mondhat hülyeséget, főleg a spirituális dolgokkal szemben, mert ahhoz nem ért egyikük se (tisztelet a kivételnek).
Pedig a legfejlettebb műszer, nem a technika, hanem az ember. Az emberbe nem kell megépíteni úgy, hogy érzékelje ezeket, mert már így született. Csak soha nem figyel az ember önmagára.
Aki csak a tudományra támaszkodik, azt az orránál fogva vezethetik, egész könnyen.
Az ilyeneket nem szeretem, meg a névtelen trollkodásokat, beszólogatásokat az oldalon. Az ilyen emberek gyávák, mert nem merik a nevüket sem felvállalni. Az ilyen éretlen emberek nem valók semmire. Aki nem tud felelősséget vállalni a tetteiért az örökre gyáva marad.
Jó éjt mindenkinek! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!