Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Az állami érdekeltségű cégekné...

Az állami érdekeltségű cégeknél miért nincsen normális béremelés?

Figyelt kérdés

Édesanyám pénztárfőnök a MÁV-nál.Ezt is sok-sok év után érte el, ugyanis ott baromi nehéz feljebb jutni kapcsolatok nélkül.


Ami nekem feltűnt, hogy náluk egyszerűen nincs béremelés.


Én multinál dolgozom, diplomás munkakörben.Nálunk úgy működik, hogy évente kétszer van egyfajta elbeszélgetés, ahol a feletteseddel megbeszélitek,hogy min kellene változtatni, illetve akkor kapod meg a béremelésedet is.

Én 2 éve dolgozom ott, azóta már 40 ezer forinttal nőtt a bérem.



Édesanyámnak meg sok évtizedes munkaviszony után sem mondható jónak a fizetése, de a legnagyobb baj, hogy nem növekszik.



Persze, lehet jönni az a kollektív bérkorrekcióval.

-Ezzel az a baj,hogy 3 éves periódusú, még 2019 januárban kapnak a vasutasok emelést.Utána mi lesz?

-Másrészt, ez teljesen kollektív vagyis mindenképpen járna, még a rossz teljesítményű munkavállalóknak is.A Mávnál és az állami cégeknél teljesen hiányoznak az elbeszélgetések.


Amikor lediplomáztam, gondoltam rá,hogy a Máv-hoz megyek dolgozni, de édesanyám azt mondta, meg ne merjem próbálni.A diplomásokat sem becsülik meg, nekik ugyanúgy be van fagyasztva a bérük.Menekül is az összes, a "vasutas" diplomások (közlekedésmérnök...stb) magánvasutakhoz megy.A többiek meg a versenyszférába.


2018. jún. 30. 13:51
 1/3 anonim ***** válasza:

Én csak arra lennék kíváncsi ha azt mondják hogy állami munkahelyen vagy hivatalban rosszak a fizetések, akkor a felsőbb vezetőknek honnan telik mercedes limuzinra, vagy 5-ös BMW-re.


Ezt nem tudom összeadni.


Úgy mint hogy azt sem hogy lehet egyszerre munkanélküliség és munkaerőhiány.

2018. jún. 30. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

1#


Az állami cégeknél a vezetőknek komoly politikai hátszele van.

2018. jún. 30. 15:04
 3/3 anonim ***** válasza:

Akkor meg azért nincs értelme ilyen helyen dolgozni mert "pofára" mennek a pénzek.


Ki kinek mik voltak a szülei, és a többi baromság.


Na megyek is be hétfőn a "sima" melóhelyemre.

2018. jún. 30. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!