Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Titeket is dühít, ha hazugságo...

Titeket is dühít, ha hazugságon kapnak? Miért?

Figyelt kérdés

Engem igen, mert az, hogy kiderül, többnyire abból adódik, hogy a másik fél nem bízik bennem, ezért tesz azért, hogy lebuktasson. Konkrétan felidegesít, hogy azért buktam le, mert a másik ember bizalmatlan volt. És az is idegesít, hogy mindig az van kihozva, hogy a hazugságnak az az oka, hogy én egy xar ember vagyok, miközben semmi szükség nem lett volna a hazugságra, ha tudom, hogy úgy állna a helyzethez, ahogy normális lenne.

Ti is szoktatok így érezni? Hogy azért dühít a lebukás, mert a másik ember tett róla, hogy lebuktasson?



Konkrétabb személyes példa(ha nem érdekel, akkor enélkül is lehet válaszolni)

Csak a családtagjaimnak hazudtam, leginkább csak anyámnak, magáért a hazugságokért soha nem volt bűntudatom, amiket anyunak hazudtam, nem gondolom, hogy azokról a hazugságokról én tehetek. Igaz, soha nem hazudtam azért, hogy megkárosítsak valakit, a legtöbb olyan volt, hogy segíteni akarok, de nem hagyja, nem lehet megbeszélni, ezért inkább elintézem hazugságról, hogy ne tudjon a segítségről, vagy azért hazudok, hogy elkerüljek egy indokolatlan lebaxást. Mármint olyanokat hazudtam, hogy egy jegyemet még nem írták be, elmaradt a vizsga, amikor tudtam, hogy az eredmény olyan, mint amin anyu kiakadna, de van reális esély arra, hogy egy javító vizsgával jobbat is tudok. Általánosban pl a legtöbb hazugságom az volt, hogy nem mondtam el az ötösnél rosszabb jegyeket, mert mindig meg lettem büntetve, letten baxva, hogy meg fogok bukni, mert kaptam egy négyest (Magyarországon, a magyar osztályozási rendszerben). Meg egy ideig a vezetés órám áráról hazudtam, amikor még vezetni tanultam, konkrétabban elhallgattam a 2 ezer forintos áremelést és én fizettem a kis félretett pénzemből.

Ezekben az esetekben lebuktam. Általánosban megkértete a nagybénémet, aki rálátott a papír alapú naplóra, lévén, hogy tanította az osztályt. A vezetés-órák díjáról idővel elkérte azt a papírt, ami igazolja, hogy kifizettem az órákat, stb. Pedig ha megbízott volna bennem, akkor ezeket nem teszi meg.

Az ilyen eseteknél mindig én voltam kihozva a rossznak, pedig szerintem az egyik fele olyan, hogy jót akartam, a másik fele meg "önvédelem". Anyám szerint azért hazudtam, mert egy szr ember vagyok, ilyen a természetem, és ő nem tehet róla. Szerintem meg de, az ő hibája volt nagyobb részt. Az elmúlt hónapokban nem beszéltünk, megszakítottam a kapcsolatot, nem a vele való kapcsolatomról szól a kérdés, ahovz korábban is írtam, ez csak egy személyes példa.


jan. 14. 21:58
 1/4 anonim ***** válasza:
50%
Nem dühít, azon prózai okból, hogy nem hazudok. Az ember jó esetben az első pár életévében kifejlett gerincoszlopa van. Próbálj meg te is növeszteni egyet, ne maradj puhatestű...
jan. 14. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
22%

Te vagy az a csávó, aki mindig mindenkit manipulál, igaz? Volt már egy kérdésed a múltkor.

Egy hazudizó, pszichopata manipulátor vagy, börtönt érdemelnél.

jan. 14. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Értem miről beszélsz, és egyértelműnek érződik hogy ezeket védekezési mechanizmusként használod. Tartasz a családtól, főleg anyukád reakciójától. Valószínűleg gyerekkorodban állandóan leszúrtak, mindenért lecs-sztek és te voltál a hibás, ha próbálkoztál magadtól, jó szándékkal, akkor negatívan álltak hozzád.


Legalábbis ez nagyon könnyen okozhat ilyet, azért is tudom mert nálam is jelen van. Illetve a "barátságaimban" is számtalanszor hátba szúrtak, amit megosztottam továbbadták és röhögtek rajta, ez is nagyban hozzátesz. Nagyon védem miket osztok meg magamról, ha pedig kényes téma van, nem egyszer hazudok. Mindig figyelek, hogy ezek másokat ne bántsanak, a kapcsolatra egyébként kihatása ne legyen, bizalmi törést ne okozzon és teljesen az önvédelemre menjen.


Nem kibújva a felelősség alól, viszont! Minden ember hazudik, napi szinten. Mikor átlag Jóska és pletykás Mari kérdezősködik az életedről, nem fogsz nekik mindent átadni úgy ahogy van, vagy ha van olyan eszement aki igen, majd megtapasztalja szépen milyen következményei vannak és legközelebb nem teszi.


Visszatérve rád, nem csak feléd nincs bizalom, hanem ugyanúgy a másik oldalról, a Napnál is világosabb hogy te sem bízol a családodban, ismerőseidben. Hogy ez mennyire mély, mikre hat ki, arra nagyon figyelni kell. Pl. ez a többet fizetős, vezetős történet, őszintén, kvára mindegy. Ahogy mondtam, ennek sincs semmi jelentősége egy kapcsolatban, teljesen érdektelen hogy 1-2 ezer forinttal többet kellett fizetned.


Pont hogy kvára el kéne gondolkoznia annak aki erre rájön, hogy ha még ennyit se mer rád bízni, ezt se meri felhozni és megosztani veled, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. De tudjuk, hogy a legtöbb ember nem fog magába nézni, önreflexiót tartani.


Még egyszer, nem felmentés, de nem minden fekete-fehér.

jan. 14. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Engem nem dühít, mert nem jellemző rám a hazudozás!
jan. 15. 02:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!