Mit kezdjek a már-már beteges önbizalomhiányommal? 20/L

Ha úgy gondolod nem szép a tested, adj fel egy szexhirdetés pucér képpel a neten, meglátod hány ezer jelentkeződ lesz!

Sportolj, az is növeli az önbizalmat.

A srác azért van veled, mert te kellesz neki, ennyi, ezt el kell fogadni és kész. Nyilván nem mazochista, hogy olyannal járjon, akit utál.

A szülők ilyenek, sajnos, az enyémek is ilyenek voltak.

Amyám állandóan mindenkinek panaszkodott, hogy milyen ronda sovány vagyok, amikor csúfoltak az iskolában, és kérdeztem tőle, hogy tényleg ronda vagyok-e, láttam rajta a pillanatnyi habozást, hogy mit is mondjon. Hát, ha már a saját anyám is rondának tart...

Én is sokáig azt hittem az vagyok. 19 éves koromig szűz voltam, ha szólt hozzám valaki, úgy válaszoltam neki, hogy minden fiúmesszire menekült tőlem.

Ennek ellenére találtam párt, pár benne sosem kételkedtem, most 38 évesen persze még mindig nem vagyok elégedett magammal. Most már el vagyok hízva.

Nézegetem a lánykori fotóimat, és egyszerűen el vagyok ájulva, hogy mennyire szép voltam, és hogy ezt még anyám sem ismerte fel!

Ne aggódj,60 évesen már biztos te is szépnek találnád a mostani önmagad.

Amin nagyon sürgősen kéne változtatni az pontosan az a tévhit, hogy nem érsz semmit. A barátod nem véletlenül van veled.

Ez nem megy egyről a kettőre természetesen. El kell fogadnod, hogy ilyennek születtél. Ne érdekeljen az, hogy mások milyennek látnak, a barátod sem azért szeret.

Nem mersz levetkőzni, mert nem tartod szépnek magad, de azt valld be, hogy ha ez így van, a ruha nem fog rajta változtatni. Mondhatnám, hogy egyszer úgy is kiderül. Ha a barátod ezért fog elhagyni, amit kétlek ha már eddig eljutottatok, akkor ez előbb-utóbb meg fog történni.

A barátod úgy szeret, ahogy vagy. Ez a többi emberre is igaz. Sajnos eddig nem kaptál pozitív dolgokat, de ez nem jelent semmit. Ha boldog vagy és ha látod, hogy az emberek is boldogok veled, akkor ne rontsd el ezt azzal, hogy mindig győzködniük kelljen. Tegyél érte, hogy lássák, fontosak neked. Előbb-utóbb nem fog érdekelni az, hogy mit gondolnak. Az első lépés mindenképp a tiéd. Ők már bíznak benned.

Hát ez a Tecsős linked egy röhej :)

Szép visszavágó:)

Tényleg jó hosszú iromány. Oké, írj hosszan, ha a téma megkívánja, de akkor már próbáld meg emészthető méretű bekezdésekre tagolni. Kifolyt a szemem, mire a végére értem. :-)

> egyből csak arra kellek neki hogy lefektessen

Eléggé erős vélemény. Szokták volt kérdezni, hogy létezik-e tiszta barátság férfi és nő között, és ha igen, akkor miért nem. Amúgy létezik, de vagy azután, miután már évekig együtt voltak, vagy akkor, ha mindketten stabil, kielégítő párkapcsolatban élnek. Itt is ez van, a fiúnak valószínű több voltál mint egy barát. Ilyenkor az ember közelebb akar kerülni a másikhoz, ezt diktálja a vágy vagy a szerelem. Annak meg természetes része – tizenévesen meg pláne – a szexualitás is, de az, hogy ilyen jellegű közelséget akart, az nem jelenti feltétlenül és általában azt, hogy kizárólag ezt akarta. Sőt…

> A fent írt dolgok miatt, egyszerűen nem tudom, hogy kéne viselkednem egy ilyen kapcsolatban.

A kulcsszó: természetesen.

> Szeretem, imádom, ő a mindenem, mégis sokszor megbántom mert nem tudom egyszerűen, hol a határ, és gonosz beszólásaim vannak

Mindenkinek van valami hibája. Ha utólag elemzed, előbb-utóbb akkor is eszedbe fog jutni, hogy vajon nem kellene-e inkább megállni, még mielőtt megtörténne a dolog. Egy párkapcsolatban számos sérelem, súrlódás is van. Az ember megtanulja a másik embert, elkezd idővel az ő fejével is gondolkodni, és ezek a problémák jó esetben megszűnnek, összecsiszolódnak. (Rosszabb esetben meg akár a kapcsolat rovására is mehet, de ha az ember tanul belőle, a következő kapcsolatában már jobban fogja csinálni. Vagy a következő kapcsolatában már ez nem lesz konfliktusforrás.)

> A nagyobb az önbizalomhiányom. Amióta az eszemet tudom, egyszerűen úgy érzem, nem érek semmit.

20 évesen még nem is feltétlenül kell. Bizonyára van valami hobbid, van valami érdeklődésik köröd. Van valami, amihez igazán értesz, amiről szívesen beszélsz, amit szívesen csinálsz. Na az az erősséged. Lehet, hogy pont olyan erősséged van, ami látszólag nem való semmire. De ne ítélj túl korán. Próbáld meg megtalálni, hogy az, ami téged lelkesít, az hogyan fejleszthető, milyen formában hozható felszínre.

Illetve ha ez megvan, akkor használd is ezt a képességedet, erődet. Lehet, hogy egy csomó kudarc is ér eközben, de minden sikerélmény erősíteni fogja az önbizalmad. Azt is szokták volt mondani, hogy a bizalom alapja a hit, a hit alapja meg a tapasztalat. Az önbizalommal is így van. Ahhoz, hogy önbizalmad legyen, ahhoz hinned kell magadban, ahhoz hinned kell a céljaid helyességében, illetve abban, hogy tényleg kellő akarattal állsz hozzá annak, amit csinálsz. De ez a hit meg csak akkor alakul ki, ha érsz el eredményeket az életben. Ahhoz meg idő kell.

> Szüleimtől SOHA nem kaptam egy jó szót.

Lépd át ezt az aspektust. Nem azért kell megtalálnod az erődet, hobbidat, és nem azért kell csinálnod, hogy mások elismerjék. Neked kell elismerned, magadért kell csinálnod. Illetve nem is magadért, hanem azért a dologért, amit csinálsz.

Pl. szeretek néhanapján – vagy inkább évente? – biciklizni. Soha nem csináltam nagy elánnal a dolgot, nekem ez csak mellékes, egészen más a megszállottságom, a bicikli kb. a 30. a listán, ha fel kellene sorolnom, hogy mik a hobbijaim. De büszke vagyok, hogy három nap alatt, nulla kondival körbetekertük a Fertő-tót, jelentős kitérőkkel. Más persze egy nap alatt is körbe tudná tekerni, de nekem ez nem lényeg. Nem velük versenyzem, hanem magammal. De még csak magammal sem. Nem azért csináltam, hogy bizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni, hanem azért, mert jó volt tekerni. Volt B terv is, bármikor kompra is szállhattam volna és akkor is lenne mit felmutatnom az életben. De megcsináltam, mert jó volt tekerni, jó volt látni a tájat, a világot. És ha már így alakult, akkor miért ne nézzem a közben mellékesen elért teljesítményt. Nagy ez a teljesítmény? Egy versenybringáshoz képest semmi. De amit addig magamról hittem, ahhoz képest meglepően könnyen ment. Ebből tudtam meg, hogy képes vagyok rá, és örülök, hogy kiderült valamiről, hogy képes vagyok rá, amiről előtte azt gondoltam, hogy valószínű, hogy nem. Nüansznyi dolog, de sok kis ilyen apró dologból állsz össze.

> Országos versenyen 3. lettem, osztályfőnököm ölelgetett és dicsért, szüleim azt mondták csalódottak, lehetnék első.

Szüleid valószínű önmaguk kudarcát vetítik ki rád. Ha már nekik soha nem sikerült országos elsőnek lenniük, akkor legalább neked sikerüljön. Az ő életük célja lehet, hogy kizárólag te vagy, ez az, amit fel tudnak mutatni az életben, ezért akarnak minél többet belőled kicsikarni. De ez téged ne zavarjon. Hadd osztozzanak az eredményeidben, hidd el azért, ők is tudják, hogy ez azért nem semmi. Persze az is lehet, hogy nem fogták fel, hogy ez mit jelent. Hány azonos évfolyamú diák van egy országban? 90-100 ezer? Százezer emberből harmadiknak lenni? Az azért erősen durva. Még akkor is, ha többféle verseny van.

Én általános iskola 8. osztályában értem el egy országos 10. helyezést fizikából. Mind a mai napig büszke vagyok rá. És azt gondolom, hogy teljesen jogosan. Persze az akkori eredményemet bármelyik átlagos egyetemista meglépné, de én is fejlődtem azóta. Ha valamiben csak az emberek felénél jobb vagy, már szükség van rád. Ha valamiben jobb vagy, mint az emberek 90%-a, akkor erősen el kell gondolkodnod, hogy ne tanítsd-e ekkora tudással az adott dolgot. Ha jobb vagy, mint az emberek 99%-a, akkor meg tényleg az elitbe tartozol az adott témakörben.

Sokszor azt gondolja az ember, hogy valamiben neki kell lenni a legjobbnak a világon. Ha ez így lenne, az emberek 99,99%-ra nem lenne szükség. De szükség van. Nem kell a legjobbnak lenned valamiben is ahhoz, hogy büszke legyél a saját szintedre. Én pl. szakmámat tekintve informatikus vagyok. Nem én vagyok a világ legjobb programozója. De még csak a város legjobb programozója sem. De ha azt nézem, hány embernek okozok örömet azzal, ha helyre tudom pofozni a számítógépét… Pedig ahhoz még csak nem is kellene különösebben értenem, tulajdonképpen bárki képes lenne rá, csak nincs önbizalmuk hozzá, hogy mondjuk újratelepítsenek egy Windows-t. De ha már másoknak hasznára vagyok, akkor annak én örülök, akkor már hasznos vagyok, és erre miért ne legyek ugye büszke?

> én nem látom be, miért lehetne engem szeretni

Amúgy ezt elég, ha ő tudja. Valószínű ő sem tudja tudatosan. Én sem vagyok kimondottan szép, sem gazdag, sem sikeres, de úgy elégedett vagyok a helyzetemmel. Nálam sokkal rosszabb adottságokkal rendelkezőket is szeretik mások, van társa, aki oda van érte. Néha elgondolkodom, hogy egy túlzás nélkül buta, érdeklődési körrel nem igazán rendelkező, kopaszodó, köpcös, kövér, minimálbérért foglalkoztatott gyári munkásnak is van társa, aki alkalmasint annyira szereti, hogy képes eltűrni a gorombaságát is. Oké, a legtöbbször egy ilyen helyzet valahol kényszer is, de láttam már olyan példát is nem egyet, mikor nem az. „Ja a Béla! Hát ő olyan jó ember. Ja, hogy nem egy dalia? De nem is egy Quasimodo, meg nem is ezért szeretem. Ja, hogy néha goromba? Vannak ugyan rossz napjai, de mikor jó napja van… Nem, tényleg nem túl gazdag, de igazi mesterember. Múltkor is…” – és itt nekiáll áradozni, hogy mennyire lovag az ő Bélája. És ez nem hazugság, ez így van. A szerelem néha nélkülöz mindenféle rációt.

Te gondolom nem egy Béla vagy. Pl. az írásod egész összeszedett. Relatíve egész helyesen is írsz. Szépen analitikusan összeszedted a dolog hátterét, múltját. Nem csapongtál a gondolatokban, nem affektáltál. Ebből már van egy csomó olyan tulajdonságod, ami miatt szerethetnek is: valamennyire higgadt, megfontolt, vizsgálódó, gondolkodó, kereső, önmagadat jobbítani szándékozó ember lehetsz. Ráadásul te pont egy másik ember elvesztésétől félsz. Zárkózott vagy és nem érdekelnek az emberek? Hát pont az ellenkezőjéről teszel éppen tanúbizonyságot. Biztos, hogy jól értelmezed önmagad?

> a humorom furcsa és legtöbb ember szerint kiakasztó

:-) A humor furcsasága mögött általában egyéniség áll. Aki gondolkodik a világról, az sokféle dolgot tud összerakni. Az, ha a humorban furcsa asszociációd vannak, az csak az intelligenciáról árulkodik. Ha a humorod cinikus, neadjisten bántó, az meg csak az eddigi életutad következménye, vagy csak kompenzáció.

> Hiszen én mindenkit jobbnak látok, ő miért ne tenné?

Mert ő más dolgokat tart fontosnak, más az értékrendje. Lehet, hogy pont a különcségedet szereti. Lehet, hogy pont azért szeret, mert téged tud a legjobban emelni. Sokféle oka van a szerelemnek. Ha tudnánk miért szeretjük a másikat, mit szeretünk abban, akit szeretünk, úgy általában mitől szeretünk valakit, akkor tök egyszerű lenne, csak ki kellene tölteni egy részletes űrlapot, beadni a társkeresési minisztérium ügyosztályán, és máris szállítanánk nekünk az ideális társat.

A másik, hogy bizonyára van nálad szebb lány, van nálad okosabb, sikeresebb, kiegyensúlyozottabb, akármilyenebb lány is. Van. Nem is egy, rengeteg. Sőt van olyan tulajdonságod is, amiben nem csak pár ember, de a többség jobb, mint te. De ez mit sem számít. Gondolkodj fordítva. Gondolom a barátodnál is van szebb fiú. Sőt lehet még meg is nézed magadnak, végül is miért ne? Van a barátodnál erősebb fiú is. Van a barátodnál okosabb fiú is. Van a barátodnál gazdagabb fiú is. Sőt lehet, hogy ez így egyben is megvan nem egy fiúban. Pusztán ezért otthagynád a barátodat, ha egy ilyen fiúval összefutnál az utcán, vagy akár ha elkezdene flörtölni veled? Gondolom nem. Miért nem? Mert szereted a barátodat. Hiszen ő az, aki _téged_ szeret, ő az, akit már egész jól ismersz, ő az, aki téged ismer, a kis apró, ki nem mondott titkaidat, a félelmeidet, a vágyaidat, a hülyeségeidet és az erényeidet is. Ő az, aki tanúja életed egy évének, ő az, aki már hozzád tartozik, a másik tested, a másik szíved, a másik gondolkodásod. Ezért nem hagyod ott. Mert nem a bizonytalan és homályos tökéletes kell, hanem az, ami jó, az ami boldoggá tesz. Na ő is valószínű ezért szeret. Bizonyára nem vagy tökéletes, de más sem az. Bizonyára nem vagy a legjobb, de mások idegenek, te meg a barátnője vagy, akivel boldog. Ez pont elég, hogy akár életed végéig kitartson melletted, és ezért nem is feltétlenül kell meggebedned, csak kicsit alkalmazkodni, illetve neked is csak át kell élned ezt az egészet.

> rettegek és bizonytalan vagyok

Ne legyél az. Ha meg kell történnie annak, hogy szakítsatok, akkor meg fog. Akkor meg annál fontosabb, hogy ha ez ilyen ideiglenes, illékony dolog, akkor ne pazarold az idődet azzal, hogy rosszul érzed magad. Lehet, hogy változással meg tudod ezt gátolni, de az ember nem változik olyan gyorsan, mint szeretné. Az is csak talmi lenne. Az viszont tuti, hogy ha rettegsz, ha nem érzed jól magad, az nem túl szimpatikus egy társnak. Szeretni fog, ki fog tartani így is melletted egy ideig, de a te boldogtalanságod az ő boldogtalansága is lesz. Legyél boldog. Keresd meg a módját. Általában ami az embert boldogtalanná teszi, az csak viszonyulás kérdése. Lehet úgy is beleesni egy gödörbe, hogy hisztizel, sírva fakadsz, halálfélelmed van, meg lehet úgy is, hogy: „Hmm… Ilyen sem történt még velem. Nézzük hogyan is tudunk innen kimászni. Nem lesz könnyű, nem lesz annyira kellemes, de hát ez van. Sőt tulajdonképpen érdekes kihívás lesz. Nézzük…”. Szóval a világ legelkeserítőbbnek tűnő dolgát is meg lehet élni úgy, hogy közben minimum derűs tudsz maradni. Ez kizárólag rajtad múlik. Az, hogy beleesel a gödörbe, vagy sem, az nem, de az igen, hogy mihez kezdesz a helyzettel úgy mentálisan, mint érzelmileg.