Mit tehetnek velem?
Mond el az igazat , szüleidnek ,őfönek,igazgatóbának
nem te vagy a hibás ők terrorizáltak már hosszú ideje és most is ők kötöttek beléd.
Ha van barátod,oszt társad aki tudn erről akkor őt is megkérhetnéd ,hogy segítsen
Nálunk is volt egyszer ilyen eset, hogy az egyik osztálytársunk belerúgott a másiknak az intim tájékába, az meg összerogyott és fel sem tudott kelni amíg nem jött az ofő és valakit kiválasztott, hogy kísérje haza a lesérült srácot.
A másik pali, aki belerúgott, az nem kapott semmilyen büntetést, mert mint utólag kiderült, mindketten hibásak voltak, elvégre nem egyoldalú volt a dolog, de ez tényleg iskolafüggő, hogy ilyen esetben hogy alakulnak a következmények.
Ha az iskola el is tusolja az ügyet, akkor még mindig ottvannak ugye a szülők, akik ilyen esetben óriási cirkuszt tudnak csinálni, mert legtöbb esetben fogalmuk sincs róla, hogy az ő kicsi fiacskájuk is esetleg hibás lett volna a balhé miatt.
Te csak mond el az igazat, ha esetleg osztálytársak/sulis társak látták már ezt a két verebet kötölőzködni veled az iskolán belül, akkor ők is tanúskodhatnak melletted, viszont ha nem is áll senki melléd, te akkor is mond el pontosan, hogy miként történtek a dolgok.
A szülők fenyegetésével ne foglalkozz, az ilyen felnőttek mindig légbőlkapott fenyegetésekkel tudnak csak dobálózni, de te maradj nyugodt, mert sokkal bonyolultabb és költségesebb egy ilyen feljelentéssel járó folyamat, mint azt a szülők képzelik.
Ezenkívül a rendőrségen ne gondold, hogy nem tudják azt, hogy ilyen korban hogyan mennek a dolgok a fiúk között, mindenki tudja, hogy addig próbálgatja mindenki a szerencséjét, amíg egyszer aztán meg nem járja, viszont minden kamasz ezt csinálja.
A szülőknek elsősorban meg kellene nevelniük a porontyaikat, hogy ne kössenek bele abba, akibe nem kell, mert így még nagyon sokszor kellesz kórházba szállítaniuk őket.
Így szóról szóra kérdez rá osztályfonóködnél hogy : Miért én kaptam osztályfőnoki intőt amikor én csak megvédtem magam ?
Szüleid mit mondtak most már biztosan tudnak arról ,hogy mi történt?
Más részről az amit mondott az a hülye gyerek hogy elvágja a nyakad ha bemártod az nem más mint halálos fenyegetés nem csak hogy ki kéne hogy csapják hanem rendőrségi eljárást is vonhat maga útán
Igen, arról tényleg nem írtál, hogy a te szüleid mit mondanak erről ?
Nekik is kötelességük lenne beleavatkozni ebbe.
Ráadásul némi magyarázattal tartozik az ofőd, amiért intőt adott neked.
Ennyi erővel bárki beverheti valaki másnak a szemét, hogy monoklija legyen, és másnap rád kenik, hogy te voltál az. Nem ? Szóval ennek így semmi logikája nincs, plusz azt írtad, hogy melletted tanúskodtak 3-an, akkor a két másik jószág ellen még tanúskodott más is , vagy csak ők voltak ellened ? Mert így még matematikailag sincs értelme az egésznek, elvégre ők vannak ketten és a te feleden voltak hárman, plusz te.
Ez a késsel való fenyegetés azonban elgondolkoztató. Romákkal jobb nem kikezdeni, mert egy nyavalyás intőért nem érdemes kockáztatni az épségedet az iskolán kívül. Sose tudhatod, milyen bandákkal keveredsz össze, ha felbosszantod őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!