Mennyi idő volt nektek megnyílni a pszichologusnak?

Ez erdekes kerdes. Olyan ertelemben az, hogy vajon a bizalomrol szol-e vagy valami masrol. Kozel 3 eve jartam pszichologushoz, amikor tortent valami, es szerettem volna megbeszelni vele. Ott ultem elotte, es egyszeruen nem tudtam elmondani, nem tudtam magam ravenni. Annyit sikerult megosztanom vele, hogy van valami, csak meg kene eroszakolnom magam, hogy elmondjam. Le a kalappal elotte, hogy nem kezdett el eroszakoskodni. :)

Utana sokat gondolkoztam azon, hogy mi tortent itt: ennyire nem bizok benne, vagy valami mas? 3 even voltunk tul, sok mindent megeltem vele, addigra mar sokat segitett, eszrevetlenul epitette a bizalmat, mikozben soha nem mondta azt, hogy bizzak benne, nyugodtan mondjam el. Arra jutottam, hogy itt masrol van szo: egyszeruen en nem tudtam/tudok/akarok szembesulni ezekkel az erzeseimmel. Ha beszelnek ezekrol, ereznem a veluk kapcsolatos erzeseimet :)

Kerdezo, igy azt is erdemes megvizsgalni, hogy a bizalomrol van-e szo, vagy benned van valami gat.

Amikor bízol valakiben az az adott személytől függ, nem tőled, vannak olyan emberek, privát is, akikben nem tudsz nem bízni, sugározzák a szeretetet, és tudod hogy pontosan tudja miben vagy, és ráébreszt, hogy egyetlen kiút a szenvedésből az adott események lehető legintenzívebb újraélése. Amikor nem is tudod mitől szenvedsz, a pszichológusnak pillanatok alatt rá kellene vezetnie hogy hogyan tud előbukkani a szenvedés tárgya, hogy világossá váljon mi vagy mik a mumusaid, ez az első lépés. A második hogy mélyen megérteti veled hogy hogyan tudod azokat feloldani, hogy amitől szenvedsz hogyan fogsz tudni azon őszintén nevetni. Ezután pedig el kellene mondania hogy 20 évig is szenvedhetsz, de 20 év szenvedés után is ugyanazon a kellemetlenségen kell átesned, amit most is bevállalhatsz,(persze 20 év alatt több pénzt fog kapni, ez igaz, ez már erkölcsi vagy becsületbeli kérdés) és ez most nem túlzás hogy kellemetlenség, mert csak annyi, nem több. Akkor tűnik valami nagyobbnak mint egy szimpla kellemetlenség, amikor menekülsz, eltereled a figyelmed hogy ne éld újra, olyankor veszedelmesnek tűnik.

Az intenzív megélés megengedése csak kellemetlen, legfeljebb megsirat, általában akkor sirat meg amikor a trauma vagy traumák megélésekor nem sirattad meg, mert nem volt lehetőséged, vagy pedig nem akartad megsiratni, mert azonnal elnyomtad, nem akartad megélni, látszólag könnyebbnek tűnt elnyomni, mert nagyobbnak hitted mint ami.

3-as, oh, ezen en is nagyon sokat filoztam :)

Kompetensnek es nagyon jo pszichologusnak tartottam es tartom ot (mar lezartuk, azert a mult ido). Jol ereztem magam vele, es egy konfliktusunk utan tudtam, hogy vigyaz ram.

Ez az eset mar a lezaras kornyeken volt, es lehet, hogy azert engedte el konnyebben. Meg hat en sem akartam valamibe belekezdeni, amirol ugy hittem, hogy mar nincs ertelme igy a vegen.

Emlekszem ennek az ellenkezojere is. Es ez a bizalmat tukrozi. Volt egy nagy tores az eletemben, es arrol soha senkinek nem beszeltem. Neki sem akartam, sokaig haritottam. Egyszer volt egy nagyon jo kerdese, ami utan elmondtam neki (azota is csak o tud rola). Jo volt latni es erezni, ahogyan reagalt, es ez kesobb sokat vitt elore.

Azt sem hagyta annyiban, hogy hogyan elem meg a sajat noisegemet.

Vagy amikor arrol beszelgettunk, hogy vele almodtam, nem engedte el a temat :) ahhoz is kellett bizalom, hogy elmondjam neki, vele almodtam. Raadasul tobbszor volt ilyen. Az egyik ilyen rengeteg gondolatot inditott el bennem, amirol aztan kovetkezoleg beszeltunk.

Ugy hiszem, hogy ketton allt a vasar, es nekem is at kellett volna lepnem meg egy arnyekot. Nekem sok volt a 3 ev, a vegere nagyon belefaradtam, elfaradtam. Nagyon szerettem hozza jarni, de besokalltam mar. Most nemi piheno utan erzem azt, hogy jo lenne ujra elovenni ezeket a haritott temakat. Mintha most lennek erre kesz.

Most ahogy visszaolvasom ezt: szerintem ez is egy haritomechanizmus a reszemrol.