Milyen az a súlyos depresszió, fizikai tünetek, példa?

Képtelen vagy rendesen aludni, vagy túl alszod magad, de a lényeg hogy mindig fáradt vagy minden értelemben. Semmi fizikai energia, legszívesebben egyáltalán nem csinálnál semmit. Nincs étvágyad, vagy túl sokat zabálsz, állandóan ennél. Stresszelsz, remegsz, szorongsz, rosszul vagy, vannak akiknek olyan erős hányingerük tud lenni, hogy valóban hánynak. A szúró mellkasi fájdalom is elég jellemző.

Az pedig nem fizikai tünet, de a gondolatok se szoktak túl tiszták lenni, beszűkült tudatállapot jellemzi a súlyos depressziót. Azaz sokszor mindig ugyanazok a rettegett gondolatmenetek járnak újra és újra a fejedben és képtelen vagy kitörni belőlük, holott egy külső szemlélőnek akár teljesen logikátlannak is tűnhet, ami a te fejedben tök logikus.

Röviden és tömören nem egy jó móka.

Nem tudom, az enyém súlyosnak számít(ott)-e, de leírom, én milyen érzésekkel élem meg:

Fizikai:állandó fáradtság, mindig túlalszom magam. Az az érzés van emögött, hogy úgy érzem, nem igazán van miért felkelnem. Ellentétben a kisgyerekekkel, vagy a kiegyensúlyozott, produktív emberekkel akik alig várják, hogy belevethessék magukat a napba, én alig várom, hogy lefeküdhessek és álomba menekülhessek a problémáim elől. És nem is alszom jól. Csikorgatom a fogaimat, amitől azok kilazulnak (fogorvos mondta). Gyakran fáradtabban kelek, mint ahogy lefekszem. A normális az, ha valaki az aktív időszakban (nappal) nagyon aktív, a pihenés időszakában pedig mélyen alszik. Nálam a végpontok váltakozása helyett folyamatos szürkeség van, és így sokszor úgy érzem, hogy nappal nem igazán vagyok ébren, éjjel meg nem igazán alszom. Ez amúgy minden területen jellemző, olyan, mintha mindenben félgőzzel működnék.

A nyakam le van merevedve, valszeg a sok gépezés miatt. Edzeni nem járok el, mert nincs kedvem, nem építem magam, ez legyengít. Étvágyam nincs. Ha korán felkelek, akkor nagyon éhes vagyok és muszáj ennem, de ha mondjuk 10 után kelek, ami mostanában állandó, egész nap semmi étvágyam sincs. Simán eltöltök úgy napokat, hogy csak naponta egyszer eszem, és akkor is kevesebbet, mint régebben. Az étel se ízlik annyira.

Fizikai tünet még, hogy a sok izgulás miatt fokozottabban izzadok, állandóan zsírosodik a hajam és kevésbé bírják az izmaim és a szívem gyakran hevesebben dobog. Bár az utóbbi kettő lehet a rossz kondi miatt is.

Pszichésen meg úgy néz ki, hogy úgy érzed, nincs értelme semminek és ezért nem is próbálsz semmit. Nem kezdesz semmi olyanba, ami folyamatos befektetett energia árán hosszútávon fizetődik ki, mindig maximum a leggyorsabban és legegyszerűbben megtérülő dolgokat csinálod. Pl. a videónézés, filmnézés, ami kb. nulla befektetett energiát követel meg. Csomó dologba azért nem kezdek bele, mert úgy érzem, úgyse menne, úgyse érezném jól magam közben. Pedig tudom magamról, hogy nincs olyan, amivel ne tudnék megbirkózni, ha igazán akarnám, végig kitűnő közeli voltam gimiben, versenyeket nyertem, stb. Mégse érzem ezt elégnek. Tele van a fejem rossz tévképzetekkel magammal és a jövőmmel kapcsolatban, amik mindent elrontanak. Úgy tudnám a legtömörebben leírni, hogy ez a reményvesztettség érzete. Akkor kerülnél ilyen állapotba, hogyha most isten megjelenne neked és azt jósolná, hogy bármit teszel is, 30 éves korodra csóró leszel, rád se fognak nézni a nők, senkinek nem kellesz majd és semmi értékelhetőt nem érsz el. Na, kb. ez az érzés. Ez az, ami mindentől elveszi a kedvedet. Amikor egyszerűen nem hiszel benne, hogy van kiút és a képességeid elegendőek arra, hogy végigmenj rajta. Nagyon gyakran tök egyszerű dolgok miatt érzek gombócot a torkomban. Olyan is volt, hogy házibulit szerveztem, és annyira paráztam attól, hogy valami rossz történik, hogy hánytam, pedig semmit nem ittam. És a legtöbbször azt érzem, hogy nem akarok emberek közé menni, mert nem jó rám nézni. Egyszerűen nem tudom eljátszani, hogy vidám vagyok, így meg csak elhidegülnek tőlem. Gyakran vagyok egész napokat a szobámban. Hát, kb. ilyen számomra.