"Az anyaság a legjobb dolog" – most akkor csak nekem vannak gondjaim?
Azt mondják, az anyaság gyönyörű, a legjobb dolog az életben stb. Ungyulipuntyuli kis krambók képeit mutogatják egymásnak a nők könnyes szemmel, büszkén.
Miért van az, hogy nekem viszont (akinek szintén van egy számomra „legszebb és legokosabb” gyerekem) igazi szenvedést okoz sokszor? Mert baromi nagy felelősség szerintem egy embert felnevelni, és nyilván rosszul hangzik, de az is óriási teher, hogy az embernek élete végéig aggódnia kell valakiért – kell, de ez egy belső kényszer, nem lehet menekülni tőle.
…és van, hogy úgy érzem, nem bírom ezt a terhet, és hogy nem vagyok jó szülő, és túlaggódom… és ezért sokszor nem érzem azt, hogy ez a legjobb dolog, de ugyanakkor ettől lelkiisermeretfurdalásom is van, mert „azt kéne, hogy érezzem”.
Miért kéne, hogy azt érezd?! Nekem is van kettő, imádom őket, de tényleg hatalmas felelősség, a pici meg éjjel 3-4-szer kel, pedig már 11 hónapos. Iszonyú fárasztó! Ha viszont rámvillantja a kis mosolyát, puszit ad, feledteti a fáradtságot.:)
És igen, én is szeretnék kettesben elmenni vacsizni a párommal, de nincs kire hagyni a pockot, szertnék újra utazni és ilyenek. De valamit valamiért.:) Ha újra döntenem kéne, megint a baba mellett döntenék.:) Mert rengeteg boldogságot ad - a nehézségek mellett.
nem csak ősanyák léteznek, hálistennek!
Ha van kedved, olvasgasd Lustanyu blogját, ő őszintén és mégis humorral dolgozza fel a gyereknevelés nehézségeit. S szerintem ez a normális...
Nekem még nincs gyerekem és lehet, hogy így nem tudom igazán megítélni a helyzetet de:
1. Úgy gondolom, hogy akinek gyereke van még nem kell feladnia a saját életét. Nem gondolom, hogy a nő egyetlen életcélja a gyerek kell, hogy legyen és azt is nehezen tudom elképzelni, hogy majd ha nekem is lesz, akkor rajta kívül semmi sem fog számítani. Ha egy nő életében semmi más nem számít, mint a gyerek az a gyerekre is óriási nyomást gyakorol és a nő sem fogja elengedni és egészséges önállóságra szoktatni a gyereket, nem fogja tudni elengedni, amikor erre szükség lesz.
Sajnos elég sok barátnőmmel szakadt meg azért a kapcsolatom, mert a gyerekük születése után semmi más téma nem volt, mint a gyerek, az édi-bédi fényképek. Elfogadom, hogy a gyerek az élet egy nagyon fontos része, de azt már nem tudom megérteni, amikor erre valakinek rámegy a saját személyisége.
2. Sokkal jobbnak tartom, ha valaki kétkedik, mint amikor határozottan és ellenvéleményeket nem elfogadva hisz a saját tévedhetetlenségében. Ha kételkedsz, az azt jelenti, hogy megpróbálod a lehető legjobb dolgokat tenni. Szerintem ez sokkal egészségesebb, mint a túlzott magabiztosság.(persze, ameddig nem csap át egy túlzott bizonytalanságba)
Köszönöm a válaszokat, kedvesek vagytok, hogy biztattok. Valójában már nem vagyok „kismamának” nevezhető, a gyerekem már óvodáskorú… és én mégis mindig csak őrlődöm. Ha látom, hogy örül valaminek, akkor szuperül érzem magam, ellenben ha nyafog, mert ez vagy az nem jó neki (és hát lássuk be, ez sokszor előfordul), úgy érzem, csődöt mondtam, az én hibám, mert rosszul csinálom.
Nyilván maximalista típus vagyok, ami nem segít – csak sajnos ezen nem tudok azzal felülemelkedni, hogy „vegyem lazábban”.
Az 5. válaszolóval tökéletesen egyetértek, azonban azt látom, azoknak sokkal könnyebb, akik nem kételkednek, akik „zsigeri anyák”. Mert a gyereknevelésben elég fontos, hogy hiteles légy, hogy érezze a gyerek, tényleg komolyan gondolod a dolgokat. S bár én is azt gondolom, hogy veszélyes, ha valaki mindenben tökéletesen biztos, mégis hatékonyabb lehet szülőként, mert teljes meggyőződéssel tudja átadni a hülyeséget is (és ez számára és a gyerek számára is jó, a környezetüknek tán nem, de ez most mindegy :).
Mivel én nem az vagyok, kicsit úgy érzem, mintha fogyatékos lennék, mintha hiányozna belőlem az ösztönös tudás erre vontakozóan. Nehéz megtalálni a határ az egészséges bizonytalanság és a túlzott között.
eléggé tudathasadásos állapot ez, mert ugye imádod a gyereket, de mégis rátelepszik az egész életedre, míg élsz. Ez eléggé frusztráló, főleg kicsi korban, amikor te vagy a "minden".
Én arra törekszem, hogy a gyerekeim az élet természetes részei legyenek, ne pedig az élet értelme. Imádom őket, de nem vagyok elvakult. Nem fogok pl. 10 évig egy kabátban járni, hogy ők butikból öltözködjenek, hanem inkább mindenki hordjon középkategóriás dolgokat.
Szerintem ne agyalj annyit, hanem adjál magadból annyit a gyerekednek, amit tudsz, neki az lesz a természetes, hogy ilyen anyja van, nem fog ezért szemrehányást tenni.
Az meg, hogy a legjobb dolog? Hát valaki szerint meg nem, főleg, aki utálja a kölkeket. Attól ő még nem rossz ember. Én meg a kutyákat nem szeretem, pedig valakinek meg biztos az a legjobb dolog.
Kedves 8. hozzászóló! Köszönöm, jólesik hallani, hogy más is érez így, mint én.
Igyekszem nem agyalni, ám ha „annyit adok magamból, amennyit tudok” és azt látom, hogy a gyerekem „lerágná a csontomról a húst is”, ha hagynám, akkor nem tudom, hogy lehet egyensúlyt teremteni ebben.
Nem segített nekem az sem, hogy már a gyerkőc születése után rádöbbentem, ez nem az a dolog, amit a reklámokban mutogatnak az „átszellemültem bazsalygó anyukák gügyörésző gyerekkel” stílusban. Viszont iszonyú tabu övezi az egészet, mintha szégyellnék az emberek kimondani, hogy ez nem könnyű. Ebből aztán nekem először az jött le, hogy mindenkinek könnyű, csak nekem nem. Majd szépen lassan, mikor kimondtam az ismerőseimnek a gondjaimat, érdekes módon ők is elmondták, hogy hasonlókkal küzdenek – csak sosem beszélik meg senkivel.
Szóval most már sejtem, hogy vannak mások is, akik nem ősanyaként, csecsükön csüngő, mosolygó csemetékkel, fél méterrel a föld felett lebegve élnek… de persze ettől csak részben könnyebb nekem.
Még egyet áruljatok el nekem! Titeket is nagyon ki tud hozni a sodrotokból a gyereketek?
Én szülés előtt tök kiegyensúlyozott voltam, mondhatni szuper laza, azóta viszont hullámvasút a kedélyem… lassan, de biztosan fel tud bosszantani a gyerekem, és ettől órákig feszülök. Irigylem azt, hogy egy gyerek az egyik pillanatban röhög, aztán krokodilkönnyeket hullat, majd fél perc múlva megint röhög. Nekem nagyon sok idő kell a helyreálláshoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!