Emetofóbia, pánikbetegség. Akinek volt, hogyan küzdött meg vele?

A hányás folyamatában mi az, ami konkrétan megfélemlít? Mitől félsz leginkább?

Attól, hogy kiadod a bensődet is, vagy mi?

Ezen felül kell emelkedned, mert ha édesanya szeretnél lenni, akkor a hányás elég nagy valószínűséggel elő fog fordulni. Gondolj csak a reggeli rosszullétekre.

Azt se tudja neked senki garantálni, hogy életed során soha nem fog olyan helyzet adódni, amikor rókáznod kell majd. Ha rádtör a hányinger, azt nem lehet elfojtani. Előbbb, vagy utóbb szembe kell nézned ezzel.

Még sohasem rókáztál?

Én bizony egy bazinagy berúgással léptem a gyógyulás útjára. Tudod, amikor hirtelen iszik meg az ember sok pálinkát, akkor bizony berúgik, mielőtt hányingere lenne az italtól. És olyankor már nincs kontroll, hogy jaj, nem iszom többet, nehogy hányjak. Nagyon sokat ittam, majd elaludtam a földön. Iszonyatos hányingerre ébredtem, de mivel még nem voltam teljesen tudatomnál, így nem éltem meg hátborzongató dolognak a hányást, inkább megkönnyebbültem, és megállapítottam, hogy nem is olyan szörnyű ez.

Nem sokkal később beteg lettem, elkaptam egy hányós vírust. na, azt halálfélelemmel, bőgéssel-rettegéssel éltem meg, mert mindent kihánytam. De azt is túléltem, és akkor láttam, hogy nagyon ramaty érzés, de hát túl kell esni rajta és kész.

Ha valami méreg annak ki kell jönni. Jobb kint mint bent. :P

Sziasztok!

Hú, el sem tudom mondani, hogy milyen érzés, hogy látom, hogy ennyi sorstársam van. Pár hete találtam rá a neten, hogy mi ennek a betegségnek a neve.

Pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor kezdődött nálam ez a kín. Én is 24 éves múltam, mint Te, kedves kérdező.

Megnyugvás is látni, hogy nem vagyok egyedül ilyen idióta betegséggel meg szomorú is, mert sajnálok mindenkit (és igen, magamat is.):-(

Olvasgattam e témában egyéb oldalakon. Írták, hogy párkapcsolat is ritka ilyen fóbiás embernél...

Hát, nálam párkapcsolat ugyan van, de Istenem, mennyivel szebb, nyugodtabb, boldogabb lenne, ha nem árnyékolná be ez a borzalom.:-(

Én óvodás koromtól minden hányásomra emlékszem. Gondolom, a többi ilyen gonddal küszködő társam is... Szerencsére nem volt olyan eget rengetően sok alkalom, de így is nagyon megszenvedtem. Na, meg tényleg az is, ha mellettem valaki rosszul van, hát, az az irdatlan pánik, ami rám tör olyankor... TV-ben, filmekben ha ilyet látok, egyből dupla gyorsasággal ver a szívem.

2002. augusztusában hánytam valami vírus félétől. Onnantól kezdve egészen 2010. december 24-ig (Szenteste...) elkerült a hányás. Most Karácsonykor viszont az egész családon átment egy nagyon durva vírus. Anyukám kezdte 23-án délután, én folytattam 24-ről 25-re virradó éjjel, Párom pedig befejezte 25-én hajnaltól délutánig. Anyukámból és Páromból alul-fölül egyszerre jött minden, nekem hasmenésem nem volt, de azért 25-én egész nap 39,8 fokos lázam volt. Páromat sajnáltam nagyon, mert Anyukám 2-3-szor hányt, én 3-szor, Ő meg -komolyan mondom- legalább 15-ször. De már epét.:-(

Túlélni túléltük, de sajnos nem változott semmi a szorongásomat, rettegésemet illetően.:-(

2009-től dolgozom egy olyan munkahelyen, ahol 10-18 óráig vagyok/voltam bent (idén januártól már 9-17 óráig). Reggel megiszok egy kávét, egész nap nem eszek semmit (nehogy "baj" legyen), aztán este fél 6 körül eszek először és utoljára. Hétvégén, mikor itthon vagyok, akkor azért rendesen ebédelek, aztán vacsorázok, de hétköznap nem merek. Étteremben egész életemben maximum 5-ször ettem. (Mondjuk ez nem olyan nagy gond számomra. Ha nem lenne ilyen betegségem, akkor se biztos, hogy sűrűbben ennék étteremben...) Nekem is volt Daedalon-os időszakom. Anyagilag is alig bírta Anyukám...:-( Egy étkezés, egy Daedalon. 14-15 éves korom körül jártam gyerekpszichológushoz ezzel a problémával. Xanax-ot, Zoloft-ot, Atarax-ot és egyéb "finomságokat" szedetett velem. Hát, én ezektől csak álmos voltam, meg kicsit "részeg". Voltam ideggyógyásznál, aki homeopátiás bogyókat adott, meg elemezte a szememet meg ilyesmi... Voltam szellemgyógyásznál, aki alfába akart levinni a szellemvilágba (vagy nem tudom már) és ott gondolatban "eljátszottuk", hogy megoperálnak az angyalok vagy nem tudom, kicsodák és egészséges gyomrot, agyat adnak, stb... Meg volt még egy pszichológus, akihez jártam úgy 17 éves korom körül, na, az nem tudom, milyen technikával akart gyógyítani, de 1 órások voltak a találkozásaink és Ő várta, hogy beszéljek és csendben ült. Na, és erre én is csendben ültem. Aztán néha kérdezett, én válaszoltam és pár alkalom után egyszer csak már nem mentem többé...

Most fontolgatom, hogy valamilyen megoldást kellene találnom, mert már túl sok időt pazaroltam arra az életemből és legfőképpen a szeretteim életéből, hogy megpróbáljak ezzel együtt élni és nem pedig megszüntetni a problémát.:-(

Volt már egy 4 és fél éves kapcsolatom, ami így visszagondolva többek között emiatt ment tönkre. (Ami a jelenlegi Páromat ismerve nem is baj, mert nagyon boldog és szerencsés vagyok, hogy egy ilyen férfival áldott meg a sors) Eléggé napirenden van már a baba gondolata. Annyira, hogy próbálkozunk is már jó ideje. Félek, hogy tudat alatt a terhesség közben fellépő esetleges rosszulléttől való félelem közrejátszhat abban, hogy nem akar még megfoganni ez a gyermek. Pedig minden menstruációmnál elkeseredek, hogy megint nem sikerült és újult lelkesedéssel várom a következő lehetőséget, de eszemben van, hogy lehet, hogy ez a szorongás akadályoz minket.

Emlékszem, kiskoromban minden este úgy aludtam el, hogy a Miatyánk elmondása után volt egy állandó szövegem: "Ne hányjak, ne öklendezzek, ne legyen hányingerem, ne legyen öklendezőérzésem"! Meg egy csomó ideig nem mertem kimondani ezt a szót! Annyira, hogy amikor hányingerem volt és sírtam emiatt, akkor azt hazudtam, hogy fáj a hasam. És Anyukám elvitt orvoshoz, aztán vagy 2 évvel később vallottam be Neki, hogy nem is a hasam fájt, hanem hányingerem volt... Meg minden lefekvés előtt megkérdeztem Anyukámat, hogy "nem fogok?" (Azt nem mertem kimondani, hogy mit nem fogok) Ő válaszolt, hogy "nem" én meg visszakérdeztem, hogy: biztos? Ő: biztos. Én: Tuti? Ő: Tuti! Én: 100%? Ő 100%. És ezt is csomó ideig így csináltuk. (Nem is tudom, hogy lett ennek vége...)

Szóval, vannak hülye, érthetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan és tök értelmetlen betegségek, amit egy olyan illető, aki nem él át, nem is érthet meg. Szomorú, elkeserítő dolgok ezek.:-(

Bocsássatok meg a kisregényemért, de olyan jól esik tényleg olyan embereknek leírni a keservemet, akik tudják is, hogy mit érzek. Kitartás mindegyikőtöknek és fel a fejjel! Valamilyen úton-módon kijövünk ebből mindannyian!

Jesszus, kedves utolsó, én vagyok a második válaszoló, és hátborzongató, amit leírtál.. mármint, én is pont ezt csináltam. Esti imáimba belefoglaltam, hogy csak ne hányjak, és senki ne hányjon, akit szeretek. Életben nem gondoltam volna, hogy valaki pont ugyanígy ment/megy ezen keresztül! A legjobban mindig este féltem, hogy rosszul leszek, így ha éjszaka fölébredek, és kicsit is émelygek (a mai napig..) olyan halálfélelem tőr rám.

De nem értem, hogy nem segített Neked egy doki sem, pedig mennyi mindent kipróbáltál! És gyerekként nyugtatókat adni erre.. hát érdekes.

Amúgy nem szokott ez hullámozni? Mármint nincs olyan időszak, mikor ez annyira nem izgat, és nem figyelsz ennyire az étkezésre? Nálam nagyjából elmúlt, csak este szoktam a mai napig néha frászt kapni, de már eszek bármikor bármit.

Sziasztok. Én vagyok a litánia írója.:-)

Örülök, kedves Kérdező, hogy javulnak a dolgok! Kitartást Neked!

Kedves utánam író! Van egy állandó szint, ami végigkísérte az életemet. Voltak hullámvölgyek, de ez az általános rettegés mindig megvan. 2006 vége, 2007 eleje körül pl. kicsit jó irányban változott a helyzet. Akkor tanultam vezetni és meg is lepődtem magamon, hogy így bírtam a megpróbáltatást! (Mármint utazni, amíg a másik tanuló vezet, meg ilyesmi) Előtte 2004-2005 telén viszont olyan durva stádiumát éltem ennek a betegségnek, hogy azt sem tudom, hogy nem ájultam el a fáradtságtól az iskolában (Akkor voltam negyedikes vagy tizenkettedikes), mivel éjjelente olyan rosszul voltam, hogy csak sétáltam az utcán vagy ültem az udvaron vagy megnéztem egymás után négyszer egy filmet...

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én, amikor hányingerem van, nem tudok feküdni meg ülni. Én olyankor sétálok, legyezem magam, hogy hideget érezzek, nyáron még be is vizezem magam és úgy legyezek, hogy fázzak. Próbálom elterelni a gondolataimat, magamban folyamatosan ismételgetem, hogy jól vagyok, egészséges vagyok, jól érzem magam, tökéletesen működnek a szerveim, stb... Minden praktikát megjegyzek, amit a hányinger elűzésére javasolnak. Pl. van egy pont a lábon, aminek a masszírozásával megszüntethető a rosszullét. (A térdkalácsot "körül kell ölelni" a hüvelyk és a mutatóujjal és azt a pontot kell nyomkodni, ami ott van, ameddig a középső ujjunk leér. Remélem, érthetően írtam...) Van még olyan módszer is, amivel megnyugtathatjuk a rettegő szervezetünket, hogy a szegycsontunk környékén, tehát a mellkasunknál az ujjbegyeinkkel ütemesen kell ütögetni magunkat (a csecsemőmirigyet), mert ez állítólag megnyugtatja az embert. Ja, és ami nálam elengedhetetlen: biztosan hallottatok már MLM cégekről. Mi próbáltunk régen Anyukámmal többet is, mindegyik a sajátját tartja a legjobbnak... Na, és az egyik ilyen cégnél (Sunrider) van egy olyan termék, hogy Sunbreeze olaj. Ez állítólag jó fejfájásra, fogfájásra, sebre, szúnyog ellen, alvás elősegítőnek, lehelet frissességére, na, és a hányingerre... Én másra nem is használom. Tényleg praktikus, de sajnos nem segít mindig varázsütésszerűen. Ha csak kicsit vagyok rosszul, akkor megszünteti, de ha nagyon, akkor csak nyalogatom, nyalogatom, de csak az idő hat olyankor. De a tudat, hogy van ilyenem és hozzányúlhatok, ha jön a rosszullét, az megnyugtató. Nem egy olcsó mulatság, mert ez a nyamvadt, kis 5 ml több, mint 2.000 Ft, de egy üvegcse nekem elég kb. 3 hónapig. (Na, most szépen kireklámoztam magam:-D)

Ja, még erről annyit, hogy a Párom teljesen ki van akadva a szagától. Neki nem illatos, hanem nagyon büdös! (Egyébként iszonyat erős borsmenta meg eukaliptusz meg ilyesmi illata van)

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy így tűri szegénykém, hogy ilyen idegesítő rigolyám vagy mim van... Miatta is nagyon szeretnék meggyógyulni már, mert nem szeretném hagyni, hogy ez ártson a kapcsolatunknak. Pedig azt már hagytam, mert ártani már ártott sajnos...:-( Látom Rajta, hogy amikor kezdek rosszul lenni, mennyire feszült ettől Ő is.

Na, de tényleg pozitívan álljunk amihez csak lehet, mert csak így juthatunk előre! Vannak nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévő emberek, akik mindent megadnának érte, hogy "csak" emetofóbiások legyenek, mert a saját gondjukhoz képest a miénk semmi...