Mi volna a véleményetek egy országos szintű megmozdulásról a magas THC tartalmú indiai kendervirág olaj legalizálásáért? Vagyis inkább a szankciók teljes eltörléséért?
Rick Simpson egy kanadai villanyszerelő aki 1999-ben fedezte fel a kannabisz koncentrátumok gyógyító hatását, amikor munkahelyi balesete után sikeresen felépült az olaj használatának köszönhetően. Az évek óta meglévő bőrrákját és köszvényét is sikeresen kigyógyította, mindezt rövid idő alatt.
Ettől folgva az évek során kb. 5000 embernek ajándékozott az általa készített olajból, amit a lakóhelye mellett lévő erdős területen termesztett kannabiszból állított elő. Benzolt vagy 99 százalékos denaturált szeszt használt kivonószerként, a növényi törmeléket kinyomkodta benne, majd megszűrte és egy egyszerű rizsfőzőben hőkezelte a kipárologtatta a maradék kivonószert, ezáltal hátrahagyva az olajat.
Sajátos, egyszerű de hatékony technikája megtekinthető a dokumentumfilmjében (Run From The Cure angol nyelven, Menekülés a Gyógymód Elől magyar felirattal), elolvasható a weboldalán ( phoenixtears.ca ). Ma már páciensek tízezrei írnak csodás felépülésükről Rick facebook oldalán ( www.facebook.com/pages/Rick-Simpson/298774923502987 ) amit állításuk szerint az olajnak köszönhetnek, amit Rick technikájával készítettek el. A legtöbben orvosi dokumentumokkal és szakvéleménnyel is alátámasztják az olaj hatékonyságát.
Kétség kívül rengeteg hibás információ és propaganda terjeng az interneten a kenderrel kapcsolatban. A probléma az, hogy hivatalosan kevés adat létezik a magas hatóanyagrartalmú kannabisz olaj hatékonyságáról, mert az országok kormányai ezt soha nem engedélyezték. Eddig mindig etanolban higított alacsony kannabinoid tartalmú kivonatokat vagy az elszívott növényzet használatát dokumentálták. Rick olaja laboratóriumi adatok szerint mindig elérte vagy meghaladta a 95% THC tartalmat, ami a kannabisz (én a hagyományos magyar nevén hívom, kender) fő hatóanyaga.
Rick Simpson és csapata, illetve híres orvosok szerint, mind pl. Dr. Robert Melamade, Dr. Janet Sweeney, Dr. Lester Grinspoon a Harvard egyetemről a kannabisz gyógyhatása a koncentrátum erejével növelhető, értelemszerűen minél magasabb a hatóanyagtartalma.
Az erre irányuló kutatómunkák hiányát külsőleg nézve vehetjük összeesküvésnek, de szkeptikusan nézve is mindenképpen megér egy vizsgálatot. Eddig minden páciens csak pozitívumokat állított a kezelésről. Voltak köztük végső stádiumú rákos betegek is, akik 48 órán belül meg kellett volna halniuk, de még ma is élnek. Itt egyáltalán nem a kender elszívásáról van szó, hanem az olaj lenyeléséről, illetve külső használatáról.
Rick már 10 éve keresi azt az országot, ahol végre megkapná az engedélyeket és állításait végérvényesen bebizonyíthatná a világnak. Ha Rick és támogatói vállalnák, hogy saját költségükön indítanának egy kutatómunkát Magyarországon, előállítanák idehaza az olajat és orvosi felügyelettel, precízen dokumentálnák egy csapatnyi súlyos betegségben szenvedő önkéntes páciens állapotát az olaj használata elött, közben és után, akkor követelnétek-e aláírásotokkal a kormánytól, hogy ezt a projektet azonnal engedélyezze nekünk? Magyarorszság egy kis ország, de ha összefogunk határon belül és túl, mi lehetnénk azok, akik bebizonyítják az igazságot a kenderről.
Még egyszer ismétlem, ez a kutatás nem kerülne az adófizetők pénzébe, a ti pénzetekbe és mindent a támogatók állnának. Ugyanis egy próbát mindenképp megér, ha ennyire sokan álítják, hogy ez valóban működik, és az én tapasztalataim is alátámasztják ezt. A válaszaitokat továbbítani fogom Rick-nek.
Most saját véleményemet az olajjal nem részletezném, hogy minél rövidre szabjam a kérdést. De ezt később természetesen megteszem. Én California-ban lakom már 11 éve és gyógyszertáraknak termesztek. Az olajjal hasonlókat értem el, mint Rick.
14:48-as válaszoló azt ugye tudod, hogy a kendert legalább 5000 éve használják orvosságként? A nyugati orvostudomány volt az, aki kilobbizta, hogy veszélforrásként könyveljék el a kendert, mert ha bárki hozzájuthatna a kivonatokhoz, akkor valószínűleg senki nem venné a szabadalmaztatott gyógyszereiket, aminél a kenderolaj hatékonyabb. Ezt hívják fete propagandának.
A Virginiai Egyetem 1972-es kutatása szerint a kender nem kábítószer. Egy teljesen külön kategóriába kellene sorolni, mert ez egy szükséges tápanyagforrás a jó egészség megőrzéséhez.
15:02-es válaszolónak:
Mégis hogy drogozhatnak valamivel, ami nem drog? Ez egy szükséges tápanyagforrás amire minden gyermeknek, nőnek és férfinak szüksége van. Elszívva sem okoz kárt senkinél, ámbár a gyógyhatása a kivonat fogyasztásával lesz helyénvaló. Megelőzhetőek vele a legsúlyosabb betegségek kialakulása, mint például a rák. Tekints túl a propagandán és megleled az igazságot!
Ezt csak azért akarod elhinni, mert füvezni akarsz. Minden ami kábít és/vagy függővé tesz, az drog. Szerintem ezen nincs mit ragozni. Az ilyen kutatásokról csak annyit, hogy legalább annyi kutatási eredmény szól amellett hogy egészséges, mint amennyi ellene. Amit kiírtál, annak kb az első két mondatát olvastam, de már láttam hogy sületlenség az egész.
Igen, régen is használtak drogokat még hozzá a jósok/sámánok és a többi "különcködők", akik jövendöltek/jósoltak/gyógyítottak, de már akkor sem használta a "pórnép" a drogokat.
Jaj, Istenem. Hosszú idő lesz, míg feloldoznak benneteket az átok alól. Csak azért sem veszitek a fáradtságot, hogy utánnanézzetek, mi igaz az állításokból és mi nem. Mind azt hisszük, hogy milyen okosak vagyunk és mindent tökéletesen tudunk, senki nem tud összezavarni bennünket.
Hát hadd mondjak nektek valamit, igenis becsaptak minket, de rendesen. :) Ha tudnátok miről is van szó és mi ez a gyógyszer valójában, mind mellém állnátok. A folyamatos propaganda ismételgetése azt sugallja, hogy valami hihetetlenül egyszerű manipulálni benneteket. Elérték azt, amit szerettek volna - egy Bibliai szintű agymosást végeztek rajtatok.
Naphosszat güriztek és zsebpénzért dolgoztok, miközben elrablóitok, a kormány folyamatosan sanyargat benneteket, mindig jobban és jobban. Kilábalhatatlan adósságban úsztok. Szinte gettó körülmények közt éltek miközben elvették tőletek a világ legbiztonságosabb és leghatékonyabb gyógynövényét, amit betegségek megelőzéseként rendszeresen használnotok kellene, hasonlóan a C vitaminhoz.
Ezt hívják Stockholm szindrómának, amikor szimpatizáltok a saját elrablóitokkat. Mégis meddig tűritek még, hogy állatként bánjanak veletek? Keljetek már fel, magyarok! Az igazság ijesztőnek tűnhet, mert az is! Attól, hogy nem fogadjátok el, még igaz. Ahogy mindig is mondom, tekintsetek túl a propagandán és meglelitek az igazságot. Nem kell hozzá más, csak egy szabad délután az angol nyelvű google előtt.
"Amit kiírtál, annak kb az első két mondatát olvastam, de már láttam hogy sületlenség az egész."
Tehát anélkül, hogy egyáltalán meggyőződtél volna a leírtak valódiságáról, illetve arról amit el sem olvastál, máris ítéletet mondasz. Ezt hívta Einstein a butaság tetőfokának. Ezért kérném szépen az intelligensebb fórumozók válaszait, akik veszik a fáradtságot, elolvassák a teljes kérdést és meg is teszik a megfelelő óvintézkedéseket hogy kiderítsék, igazak e lehetnek a kiírt adatok vagy sem.
Én elolvastam az egészet,úgy mondom,hogy marhaság. Mennyivel jobb a te propagandád,mint másé? Miért istenítesz egy veszélyes növényt? Tudod te,hogy a gyógyszertárakban a drogokat,kábítókat milyen szigorúan kezelik? Ezt akarod te a laikus 'húmostmárdrogozhatunk' egyszerű emberek kezébe adni? Veszélyesebb lennél vele,mint bármely népirtó.
Tudjuk,hogy van gyógyhatása,nem kell bizonygatnod,hiszen a legutolsó stádiumos,kegyetlenül szenvedő rákosoknál használják. Tehát feltaláltad a spanyolviaszt. Ennél teljeskörűbb használata már indokolatlan és veszélyes. Ez meg olyan,mintha megfáznék,begyulladna a mandulám,és egyből ugrálnék az orvosnak,hogy vegye ki. Nem,előbb máshogy kezelik,és ha már nagyon rossz a helyzet,akkor kiveszik. Magyarul nem a végén kezdjük a dolgokat. Itt is ez van: egy komoly,orvosok kezébe való dolgot nem használhatunk úgy,mintha aszpirin lenne.
Én nem tudom,hogy ezeket miért nem fogod fel,csak a magadét hajtogatod,pedig intelligensnek tűnsz.
Akkor talán azért javul a medical marijuana pácienseink egészsége olyan mértékben, miután "orvosaik" rég lemondtak róluk. Bizonyára azért érünk el ennyire pozitív eredményeket, mert veszélyes "drog" ez a növény. Korántsem végső stádiumú rákos betegeknek adunk, hanem ekcémára, migrénes fejfájásra, diabéteszre, sklerózis multiplexre, és tucatnyi más kórra, ha van a betegnek MMJ kártyája. Mondj egy drogot, ami felkenve egy kezeléssel elmulasztja az ekcémát. Hogy erre sincs bizonyíték? Hát, valamibe bele kell kötnöd. :)
Van, aki végső esetben igényli a kártyáját, de van, aki értelmesen gondolkodik és az első lépésként használja ki a lehetőséget. Sokan a kerekesszékből állnak fel, az MS-es betegek pedig a mankójukat sem használják többé, mert végre tudnak normálisan járni. Ha olyan intelligens vagy, mondj egy olyan orvosságot, ami ugyanerre képes lenne. Hogy nincs rá bizonyíték? Orvosi bizonlyatokkal tudják alátámasztani, hogy csak az olajat használják, semmi más gyógyszert nem.
Odahaza ezért 20 év börtönt kapnék, itt CA-ban pedig a hivatalos munkahelyem amiért rendesen meg is fizetnek. Én már 11 éve használom a kendert, kb 3 éve készítem az olajat Rick módszere szerint. Felsőfokon beszélem az Angol és Spanyol nyelvet, USA-ban diplomáztam és ránézésre meg nem mondanád a korom. Nem fucsa ez véletlenül egy olyan kemény drogostól, mint ami én vagyok?
Amit te hajtogatsz, az a fekete propaganda. Valóban én is propagandát kürtölök, de ez fehér propaganda. Googlezd le, hogy mit jelent. Sötétség borítja az elméteket, és az Istenért sem hallgatnátok meg mások tanácsát. Igenis, nagyon rosszul tudod azt, amit "tudsz"! :)
Tanujl, okosodj. Az arrogancia ölni tud. Akkor állítsd, hogy valaki marhaságot beszél miután alaposan meggyőződtél áz állítások valódiságáról. Ehhez rengeteg olvasás és tapasztalatra van szükséged. És nem árt hogy lásd, valóban mire képes az olaj, ha csak pusztán egy harmadfokú égési sérülésre felkened. Amíg odahaza éhbérért dolgozol, egy lerobbant suzukival jársz melóba és nem egész 5 percet szánsz arra, hogy kivizsgáld ezt a témát, akkor inkább ne írj. Ha azért könyörögsz a kormánynak, hogy szolgaként tartson zsebpénen és közben mindenki mást leblamálsz, aki valóban tudja miről beszél, akkor inkább hallgass.
Olyan válaszadókat várok, akik okulni szeretnének és benne lennének egy resistance csoport létrehozásában Magyarországon. A célunk az lenne, hogy tudassuk a néppel, mit is titkolnak előlünk valójában. Ha elég sokan lennénk, egy nap megtörténne az áhított változás, amire oly rég várunk már.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!