Van még értelme reménykedni, hogy leszünk normális kapcsolatban?

Igaz, ez már csak költõi kérdés szerintem.

A lényeg, hogy tesómmal nagy a korkülönbség. 4 éves voltam mikor megnõsült. Nem igazàn volt testvéri viszony. A sóg.nõm meg hàáàt a legpénzéhesebb ember akit ismerek. Tesóm meg nagy papucs. A lényeg, hogy pár éve összevesztünk a pénzen, mikor àrva lettem. A lényeg, hogy az árvaellàtásomból miért nem adok az õ lakàshitelükbe. Mellesleg megjegyzem, nem lett örökségem, a szüleim hitelje miatt. (féltesók vagyunk). Nyilvàn örültem h suli mellett magamat eltartom. Pár éve jött üzi a sóg.nõmtõl karàcsonyra, hogy reméli minél hamarabb meghalok. Most meg megint felkeresett, hogy hagyjam õket békén. Wtf? Csak az érdekes, hogy nem is talàlkozok velük, nem írok nekik, nem beszélek róluk senkinek, sōt még csak olyat sem osztok meg facen , ami a testvéri szeretetrōl szól(bár nem is ismerōseim). Àllítólag mégis fel akarom venni velük a kapcsolatot. Persze megnyugtattam hogy nem. De ezek szerint ennyi êv múlva is én vagyok a rossz? Már felesleges reménykednem, igaz? Kössz, ha elolvastad, ez inkább panasz volt.