Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig kell még rejtegetnem az életemet?
Rólam azt kell tudni, hogy már vagy 6 éve elköltöztem vidékről anyáméktól, mivel egyetemet kezdtem, először koliban, aztán az utolsó félévet már a nagynéném által vett lakásban. (ahol egy ideig albérlőknek adtam ki a nagyobb szobát)
Én otthon elég tápos gyerek voltam, és mivel nem nézek ki valami szépen sem, ezért sejtheted, hogy egy itthon ülős kis tudálékos világtalan kocka voltam.
Egyrészt nem hívott senki sehova (tudjátok, a szép embereket magába vonzza a társaság), meg hát itthon is úgy volt előadva, hogy zülleni az bűn, garantált pusztulás.
Nemiség abszolút tabu.
Egyetemen csajozni nem volt eszem, 3 év egyedül tengődés után lett csajom végül, de az is csak távkapcsolatban...
Azóta mondjuk már voltam jópár csajjal, de többségük elég gáz nő volt szerintem :(
És ezekhez a nőkhöz is csak az segitett hozzá, hogy van saját lakásom...
De most ugy tünik felköltözik öcsém, és ha ő ott van akkor lőttek annak, hogy eljárjak bebaxni, meg esetleg nőket hozzak fel.
Eddig enyém volt az egész lakás, király tévémmel meg nagy ággyal meg mindennel, de mostmár visszaszorulok a kis apró szobába, ugyhogy tengődhetek megint majd egy személyes ágyon a nőkkel :(
Mondjuk ez a kisebb baj, mert albérlők jelenlétében is jöttek hozzám nők, de az albérlőktől nem kellett rejtegetnem az életemet, azonban a családomban nagy megbotránkozást keltene, hogy van nemi életem.
Tudjátok ők ugy gondolják, hogy már csak nagoyn előrealadott kapcsolatban lehet arról szó, hogy ott alszik a csaj.
Addig tessék moziba vinni meg ilyenek...MOZIBA VÁGOD? Otthon a nagy tévé meg a király nyugalom és a filmezéssel járó garantált szex, DE moziba vigyem...
Azért is nagyon idegesítő az egész dolog, mert én igen nagy küszködések árán szenvedtem össze ezt a csekély nemi életet is magamnak. Tulajdonképpen a dugás az egyetlen dolog, amit saját erőmből önállóan szereztem meg magamnak.
Rengetegszer elutasítottak, megaláztak, bajba kerültem, mert PRÓBÁLKOZTAM a nőknél. Ez sajnos hatványozottan jelentkező dolog, ha valaki akkor erőlteti a nőzést, ha nem néz ki jól.
Egészen más sportként űzi ezt a dolgot, aki magas és jóképű és széles a háta, mint én kis alacsony semmilyen külsejű egyed.
ha szüz lennék ,akkor az lenne az oltás szövege, hogy "azért vagy szüz, mert balbablalbalba"
amugy, ha még ettől is xarabbul néznék ki, akkor tényleg szüz lennék...
Észre kéne venni, hogy a csajozási sikereket elsősorban a külső határozza meg. Próbálkozni nem egy nagy dolog.
ja gondold el, hogy ott van tesóm én meg hazahozok egy csajt buliból és reggelig baxom...aztán tesóm még sose látott engem nővel, sőt neki sose volt és nem is lesz még jópár évig, mivel 40 kilós 18 évesen fiúként és 175 centi és 12 évesnek néz ki.
Az én családom nagyon nem normális. Nem tudják az ilyen dolgokat SEMMILYEN szinten kezelni.
kamu.
mivel a szép pasiknak dugásra és járásra is egyaránt sorba állnak a lányok.
Ez nem attól függ, hogy én hogy állok a lányokhoz. Eleve, ha nem szexelnének velem, akkor járni sem fognak.
Kérdezek.
Mi az a tápos gyerek?
Miért kéne a kisszobába menned, miért nem maradsz a nagyban?
Miért kell egyszemélyes ágyon aludni a kisszobában? Mért nem veszel oda is egy kétszemélyes fekvő alkalmatosságot, esetleg egy rakat szivacsmatracot, amin az egész szobában lehet hemperegni?
Szerintem azért szedsz föl gáz nőket, mert ha komoly kapcsolatod lenne, nem mernéd bevezetni a családba, mert arról is az jut eszedbe, hogy akkor megtudják, hogy dugsz.
Hát, kisfiam, pedig nem feltétlenül jár együtt a kettő, mondod is, hogy a szüleidnek egy kezdeti kapcsolat még nem jelenti a dugást is. akkor meg? Minden komolytalan kapcsolatodat felvállalhatod, hiszen a szüleidnek meg se fordul a fejükben, hogy dugtok.
Más: Mért jelentene az ottalvás dugást?
Szóval ezt se kell titkolni.
Ha úgy állnál hozzá, hogy komoly kapcsolatot szeretnél vagy legalábbis valami párkapcsolat félét, nem csak az egyéjszakásokra hajtanál, biztos lenne pár normális nő, akivel még beszélgetni is lehet értelmes témákról. Úgy is lehet élni örökre, hogy jött-mentekkel fekszel le, ez is egy élet, gondolom most éled ki magad, hiszen próbálod bepótolni az elvesztegetett éveket, amiket a szüleidnél töltöttél.
Valamilyen szinten sajnálatos, hogy ide jutottál, hogy fura neked, hogy "moziba" vidd a nőt vagy elhívni egy kávéra, hogy udvarolj neki...ezért nem jó dolog, hogy a gyerektől mindent megtiltunk meg tabunak nevelünk benne minden testiséget vagy érzelmet a másik nem iránt, mert akkor robban a bomba, mint most a Kérdezőnél. Azt se tudja, hogy kivel csinálja legközelebb.
A párom 29 volt, szűz, visszahúzódó, kocka, amikor találkoztam vele. Most már 7 éve együtt vagyunk, összeköltöztünk, szeretjük egymást. Attól, hogy csak a lyukat látod a nőben, még nem fogsz előrébb jutni, sőt. Ez elég undorító.
hát azért arra nem vennék mérget, hogy az ilyen későn érő emberek kapcsolatai oylan jók szoktak lenni...Hogy néz már ki az, hogy találsz végre valakit és azzal összeállsz?
Volt már több barátnőm is, de egyikkel sem maradtam volna együtt 1 évnél tovább, mert félek, hogy "rajtam maradnak"...
Nekem nagyon para, hogy csak legyen valakim és le legyen tudva a párkapcsolat téma...azért lássátok be, hogy sok embernél ez igy van.
Találnak valakit és meg sem kérdőjelezik, hogy az az ember tényleg hozzájuk való e, vagy tényleg olyan e amilyen szeretnének.
Én nem szeretnék egy pár év után unalmassá váló és megkeseredő kapcsolatot. Mert nagyon sok szomoru sztorit hallottam már, hogy a nő kiforgatja a pasit, felcsináltatja magát, aztán a pasiról lehuzzák a gyerektartást meg mikor mit.
Egyébként sok jóképü pasinak meg simán több csaja van, és lehet, hogy közbe még tartós barátnőjük is van.
Csak ugye ők annyira élet császárai, hogy egy nőnél több jár nekik.
A magamfajta kis jelentéktelen emberek meg csak az oltás kapják, ha a proli párkapcsolatot meghaladó keretekben gondolkodnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!