Mit csináljak, ha mindent a seggem alá raktak?
Tudom, hogy kissé furcsa és provokatív a kérdés, de bízom benne, hogy így nagyobb figyelmet fog kelteni és ezáltal több választ kapok. A helyzet az, hogy a szüleim felnőttkorukban váltottak szakmát, kb. akkor, amikor én megszülettem, aminek köszönhetően egyikük se abban dolgozik, aminek eredetileg tanult, viszont nagyon sikeresek lettek. Így aztán egyre jobb és jobb lett az életszínvonalunk, és én gyakorlatilag mindent megkaptam, anélkül, hogy kellett volna érte bármit is tennem. Persze normálisan voltam nevelve, mindig tudtam, hogy mi a dolgom, rendesen tanultam, csakhogy egy idő után a tanulás okozta siker már önmagában nem okozott örömet, társasági életem meg nem igazán volt, ugyanis elfelejtettem lázadni. Így egy meglehetősen sivár, sótlan kamaszkorom volt, amiben gyakorlatilag nem történt semmi. Nem jártam fesztiválokra, házibulikra, nem csináltam ökörködéseket. Ezek persze rettenetesen hiányoztak már akkor is, és hiányoznak most is, még akkor is, ha néha ennek az ellenkezőjét mondom. Most ennek köszönhetően ott tartok huszonévesen, egy egyetem után, hogy azt se tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mi akarok lenni és miben vagyok a legjobb, mert nem volt szükségem arra, hogy elköteleződjek, és azt hiszem, nem is alakult ki egy végleges identitásom. Gyerek maradtam, aki a szüleivel él. Közben főztek rám, mindent megkaptam készen.
Engem is zavar ez a dolog, de most a szüleimtől kb. ultimátumot kaptam, hogy ideje eldöntenem, mit akarok. Ez rendben van, csak azt nem értem, hogy miért nem így neveltek kezdettől fogva, következetesen, megkövetelve tőlem azt, hogy valamivel kiérdemeljek dolgokat. Fingom nincs egyszerűen, hogy mit csináljak. Nem akarok továbblépni. Be akarom pótolni azokat a dolgokat, amik kimaradtak. Csajozni akarok, meg bulikba járni. Szexben sem volt még részem. Ez már önmagában akkora teher számomra, hogy azt a szüleim fel se bírják fogni. Egyszerűen nem értik, hogy amíg szűz vagyok, addig szarok a tanulásra, mert abban már nem találok kielégülést. Egész eddigi életemben azzal hitegetett a környezetem, hogy a tanulás majd mindent meghoz a számomra. De attól, hogy kiválóan tanultam, nem kellettem a csajoknak soha. Engem egyszerűen nem érdekel, hogy most mi lesz velem, csak az érdekel, hogy ne szűzen és ne egyedül haljak meg. Egész kamaszkoromban próbáltam megfelelni nekik, ők meg csak az üzletükkel voltak elfoglalva. Besokalltam. Közben ők is besokalltak. Úgy érzem, járna az most nekem, hogy fél évig össze legyek zárva valakivel, aki kielégíti a szexuális igényeimet (úgy néz ki amúgy, találtam ilyet), és közben felfedezzem, mik az erősségeim. Ez nagyon önzőség? Tudom, hogy annak hangzik, csak azt értsétek meg, hogy nekem egyszerűen kamaszkoromban erre nem volt alkalmam. Sérült voltam, egyszerűen nem tudtam, hogy hogy kell beilleszkedni emberek közé, ezért nem is próbálkoztam semmivel. Mintha éveken át aludtam volna. Ezt hogy értessem meg a szüleimmel?
Vagy járt már valaki így? Pszichológusnak elmondtam, hogy volt egy olyan időszak, amikor anyám támaszává kellett válnom, mert krízisben volt, és apámmal állandóan veszekedett. Ekkor voltam kb. 12-13 éves. Szakszóval ezt állítólag úgy hívják, hogy parentifikáció (felnőttesítés). Nálam kb. ekkor romlott el minden. Azóta nem tudok önfeledt lenni, mert görcsös vagyok, aggódom mindenen, úgy, mint az anyám, és minden döntésemnél azon agyalok, hogy ők ehhez mit szólnának. Mintha nem is a saját életemet élném. Egyszerűen nem bírok túllendülni azon, hogy mennyi mindenről maradtam le, talán végérvényesen. Pl. zenélni biztos nagyon jól megtanulhattam volna, mert kiváló a hallásom (családi örökség), de azért nem vettem órákat, mert azt is cikinek éreztem, azt is úgy éreztem, hogy el kéne titkolnom. Ennyire görcsösen gondolkodtam kamaszkoromban. Volt pár jó-rossz barátom, akikhez foggal-körömmel ragaszkodtam, mert úgy éreztem, muszáj, hogy legyen valaki, akit barátomnak hívhatok, különben teljesen el leszek veszve, de nekik is csak megjátszottam magam.
Na mindegy, kicsit elkanyarodtam az eredeti témától. De úgy érzem, ezek hozzátartoznak. Nem tudom, mit tegyek, mert állandóan bennem van a félelem, hogy sose fogok tudni felnőni apámhoz. Míg ő szabad volt (szegény családból jött, tehát nem nagyon volt mit vesztenie azzal, hogy a maga útjára lép), én úgy érzem, nem vagyok az, hisz van egy szülők által létrehozott hagyaték, amivel valamit kezdeni kell. Csak hát, ha hozzájuk csatlakozom, az megint olyan, hogy akkor sose találom meg önmagam, hisz akkor megint csak készen kaptam valamit. Még akkor is, ha amúgy ez lenne a leglogikusabb választás. Ha meg másba kezdek, akkor félek, hogy elkallódom, és csalódást okozom nekik.
Összességében úgy érzem, hogy nem én rendelkezem az életemmel, hanem tartozom vele valakinek (a szüleimnek). Hiszen ők mindig mindent megadtak. Nekem meg gondolom, viszonozni kéne, de ez óriási teher, és nem igazán tudok ettől lépni.
Szerintem a szüleiddel úgy értesd meg, hogy ugyanúgy elmondod nekik, mint hogy most leírtad.
Én most vagyok gimis, és egyenlőre én sem bulizom vagy ilyesmik, majdnem kitűnő tanuló vagyok, de azért a szexuális életet nem hanyagolom. Szóval igazából tényleg kamaszként kellet volna kiélned magad, lázadni, mert huszonévesen már a jövődre, a céljaidra kellene építened. De ha te így gondolod, akkor bulizz, csajozz, tegyél amit akarsz, és csak élvezd az életet. Inkább huszonévesen, mint negyven évesen:D De azért arra tényleg jöjj rá, mit akarsz. Ha valóban olyan jó tanuló voltál/vagy akkor valószínűleg ha megtalálod a helyed könnyen lesz szakmád, munkahelyed, tehát meghozza a sok tanulás az árát. Sok sikert:)
válasza:Igen, hát ebben az a nehéz, h kiszolgáltak, meg a tanulás volt csak az elvárás, és most meg azt várnák el hirtelen, h mindent tudjál magadtól - jól értem?
Én egyet tudnék javasolni, hogy bármennyire is jó (de a leírtak alapján te is érzed, h nem jó), költözz el otthonról. Talán másik városba is. Nem azt mondom, h most hirtelen mindent dobni kell, és egyszerre döngetni csajokat, szívni kokszot wcdeszkáról meg ilyenek, de engedd el magad, és közben találd is meg magad.
Otthonról ez nem fog menni.
A szüleiddel nem kell megértetni, vagy nem kell mindent megértetni, mert elég természetes dolog, ha egy fiatal elköltözik ottohnról.
Csao,én 23 éves vagyok,és még mindig tervezem hogy mit csináljak,de 2 éve még fingom nem volt arról,hogy mit kezdjek az életemmel.Bár csajokkal nem volt gondom,és szétbuliztam magam,én nem végeztem egyetemet.Nem csak azért élsz,hogy befizesd a számlákat.Korábban én is egy visszahúzódó kis szar voltam aki nem mert józanon beszélni a lányokkal,csak részegen.Ma már nem iszom,és vannak céljaim. Az első számú dolog,hogy ne érdekeljen mit gondolnak mások.Csak akkor lehetsz igazán szabad.A sok bulizás,majd nem sportolás meghozta az eredményét:Meghíztam mint a disznó.Egy nap elegem lett.Elhatároztam hogy kigyúrom magam.Ez irányt is adott,mert most azt tervezem,hogy ebben a szférában fogok dolgozni.Lányokkal csak egy éjszakás kalandjaim vannak,de régen még ennyi se lett volna pia nélkül.Egy szorongó gyerek voltam akár csak te.Én azt javaslom neked,hogy azzal foglalkozz,amit szivesen csinálsz,szeretetből,szenvedélyből,különben nincs értelme az életnek.2 évig dolgoztam a kereskedelemben,de elegem lett.Úgy éreztem magam mint egy robot,és nem ez az álmom hogy egy ajándékboltban dolgozzak életem végéig.Nézd meg ezt a 2 videót,nekem ez a 2 srác nyitotta fel a szememet.Sok szerencsét kívánok neked az életben!(Nekem is a seggem alá raktak mindent,de csak TE tudsz ezen változtatni,ne hibáztass másokat). Szóval itt a 2 videó amit nézz meg,remélem tudtam segíteni:
Ezt a videot még el akartam küldeni,ezt is nézd meg:
válasza: válasza:Én is ilyen voltam, azaz vagyok még tulajdonképpen mindig. Ugyanúgy megkaptam a szüleimtől mindent, nem kellett nélkülöznöm soha, sem dolgoznom az iskola alatt. Emellett konkrétan kiszolgáltak mindig, amikor otthon voltam, főztek, mostak rám, stb. Nem akarom az egészet megismételni, amit leírtál, de majdnem minden igaz rám is. Egy jelentős különbség ugyanakkor, hogy nekem őszintén sosem hiányzott a társaság, bulik, fesztivál, csajozás. Remekül megvoltam a szünetekben otthon, egyedül, és olvastam, filmeket néztem, interneteztem, ilyesmi. Illetve még egy különbség, hogy tanulni továbbra is szeretek, pedig már a harmadik diplomát csinálom jelenleg. Még úgy is, hogy most már azért látom persze, amit az elsőnél még nem feltétlenül, hogy amit az egyetemen tanul az ember, annak jelentős része a gyakorlatban nem hasznosítható, egy másik jelentős részét pedig egy idő után elfelejti, ha nem használja folyamatosan. Valamint a harmadik különbség, hogy én huszonsokévesen sem kaptam ultimátumot otthon, hogy márpedig egy hónapon belül munkát kell találnom, különben kitesznek, vagy balhé lesz. Szerintem soha nem is kaptam volna, ahogy őket ismerem. Így azért egy kicsit könnyebb volt, a saját tempómban átállni egy önállóbb, felelősségteljesebb életmódra.
30/F
"Neked még mindig ott a lehetőség, hogy bármikor hazamehetsz, ha mégsem jött be, de megpróbáltad, nincs vesztenivalód."
De ez nem olyan, mintha nem is lenne kényszer egyáltalán? Nem kötekedni akarok, de úgy érzem, pontosan ez a helyzet akadályozta meg eddig is, hogy önállósodjak. Az a tudat, hogy mindig visszafordulhatok a családi fészekbe. Szerintem csak akkor jön el az igazi változás, ha már van vesztenivaló, ha van tétje a dolognak. Ez így olyan, mintha papírpénzzel pókereznék. Teljesen máshogy játszik állítólag az ember, ha igazi tétekkel játszik.
válasza:Nők?
Ismered a randihely.hu-t?
Meló?
Ismered a profession.hu-t?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!