40-50 körüli szülők, mit szólnátok ha a 25 éves lányotok terhes lenne?
Nyáron lesz az esküvőnk és mellette már belevágnánk a "baba projektbe" a vőlegényemmel. Felnőtt, dolgozó emberek vagyunk, de a szüleim az eljegyzés/házasság tényét is nehezen fogadták, mondván ráérünk még...
Akik 40-50 körül lettek nagyszülők, hogyan fogadtátok a hírt? Örültetek neki, vagy úgy voltatok vele, hogy túl korai?
Ha 40-50 körüliek, akkor ők se voltak többek 25-nél, amikor gyereket vállaltak, így egy szavuk se lehet, ha normál körülmények közé vállalod.
Én se néznék furán, pedig idősebben vállaltam csak gyereket.
Az más, ha még tanulóként, munka nélkül, megfelelő anyagiak nélkül akarna bármennyi idősen gyereket vállalni a lányom, de ahogy írod, nálatok nem erről van szó.
Bár nem szülőként válaszolok, de 21 évesen mentem férjhez és 23 éves voltam, a férjem pedig akkor 27, mikor megszületett a kisfiunk. Senki nem szólt semmit, mindenki nagyon örült. Egyébként dolgozunk mindketten, mi tartjuk el magunkat, szóval nem gondolnám, hogy attól másabb lenne, ha vártunk volna még vele.
Nem 18 évesekről beszélünk. Egy 25 éves ember, már felnőtt ember, a te esetedben felnőtt nő. Miért, várj inkább 30 éves korodig a házassággal és 40 éves korodig a gyerekvállalással, vagy mi?
Ha minden adott a házassághoz, illetve a gyerekvállaláshoz, akkor hajrá!:) Sok boldogságot!:)
Örülnék neki, 25 évesen több szempontból is szerencsésebb szülni, mint bőven 30 felett, ha anyagi akadálya nincs a dolognak.
24 és 25 évesen szültem a két nagyfiamat, egyetemi hallgatók voltunk mindketten. Anyám aggódott, de elvégeztük az egyetemet, rendben van minden, és most nagyon jó, hogy viszonylag fiatalon értem meg a fiúkkal az érettségit, aztán az egyetemet, 10-15 évvel idősebben valószínűleg egész másként viszonyulnék pl. a barátaikhoz, az életszemléletükhöz, most nagyon jókat tudunk beszélgetni.
Köszönöm a válaszokat!
Anno szüleim 21 és 26 évesen vállaltak engem, de szerintük 25 éve még más világ volt... Ami szálka pl. apám szemében, hogy hiába dolgozom 1,5 éve, az egyetem még folyamatban (levelezőn), így számára "gyerek" vagyok.
25 év teljesen jó, már ha anyagiakban külön van az illető a szülőktől.
Én is 25 vagyok, idén fejeztük be az építkezést, hitel nincs, 1 éve házasok vagyunk, (amúgy 8 éve vagyunk együtt) munkánk régóta megvan , szóval GYED is lesz és ősszel indul a babaprojekt a bepótolt nászút után.
Mindenki maga dönti el, hogy mikor alapít családot, másoknak csak akkor lehet beleszólása ha anyagiakban vagy lakhatásban erősen érintett , de akkor jogosan.
Apósomék is mindig kérdezgetik,( 45 és 50 évesek) örülnének neki, mert elmondásuk szerint erejük teljében vannak, igaz 120 km-re , de azt mondták akármiben segítenek. Szóval egyénfüggő, de szerintem ha a fenti dolgok stimmelnek akkor nem korai.
Biológia szempontból 30 év fölött amúgy sérül a génállomány, így neccesebb a normális kihordás illetve esélyesebbek a később kialakuló betegségek.
Ha édesapád szemében 25 évesen még mindig gyerek vagy, akkor az levelező után is így lenne. Az a sok ember akkor, akinek nincs diplomája, nem felnőtt?:D Csinálj mindent úgy, ahogy neked jó, ez nem a szüleid élete, hanem a tiéd. Felteszem, itt más okok vannak a háttérben, ami nem is bizos, hoyg tudatos, nem szeretné, ha felnőne az ő kicsi lánya, bár már 6 éve nagykorú... Aki ennyi idősnek nem örül, annál lehetsz akárhány éves, mindig lesz indok, hogy szerinte miért ne házasodj/vállalj gyereket. Nekünk már az esküvőnk előtt is kezdték mondogatni, hogy jöhetne az unoka (26 voltam, amikor házasodtunk).
Az orvosok szerint biológiai szempontból 22-30 éves kor a legideálisabb.
Örülnék neki! Nagyon divat lett későn szülni, pedig a szervezetet nem lehet becsapni, mindennek megvan az ideje.
Nagyszülő meg örülhet, hogy aránylag fiatalon lesz nagyszülő, nem pedig akkor, ha 60-70 évesen járókeretre támaszkodva már nem tud még menni sem az unokák után, nemhogy szaladni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!