Hogyan tudnám kezelni az anyósommal kialakult helyzetet?
Párommal immár több, mint két éve vagyok együtt, most szombaton lesz az esküvőnk, aminek egészen a mai délutánig nagyon örültem. Most azonban hirtelen világos lett pár dolog, és nagyon kétségbe estem.
Az anyósomról van szó: egy alapjában véve nagyon kedves, aranyos nőről van szó, aki azonban sosem tudta elfogadni, hogy az egy szem kicsi fiacskája felnőtt. A mai napig kb. egy ötéves gyerek szintjén kezeli őt, a párom pedig birka módjára követi mindenben, még akkor is, ha homlokegyenest más a véleménye. Természetesen ezt csak anyósom háta mögött mondja el nekem, nehogy baj legyen belőle...
Itt tenném hozzá, hogy bár párom dolgozik, én még egyetemista vagyok, így eddig úgy tűnt, az a legjobb megoldás, ha együtt lakunk a szüleivel és a nagyszüleivel egy háromszobás, borzalmas elosztású lakásban. Gyakorlatilag nincs magánéletünk: ajtók nincsenek, minden egyes szó áthallatszik a szomszéd szobákba...
Én már a kezdet kezdetén szorgalmaztam a különköltözést, akár albérletbe, de párom nem hajlandó erre. Maga sem tudja megindokolni, miért, de a napnál is világosabb, hogy anyósom áll a háttérben. Egészen eddig bírtam, tűrtem, viseltem a terrort, ma azonban elegem lett, és egy banális hülyeség miatt akadtam ki, de nagyon.
Páromnak szakálla volt, ami kimondottan jól állt neki: ő maga is büszkén viselte. Anyósom azonban amióta csak elkezdte növeszteni, napi rendszerességgel froszlizta, hogy vágassa le. Ő csak legyintett rá, és megmondta, hogy neki tetszik a szakáll. Ma azonban arra mentem haza, hogy totál sima a párom arca. "Miért vágtad le?"-kérdeztem. A válasz megdöbbentett: "Anyu azt mondta, hogy nem jön el az esküvőre, ha nem vágom le."
Nem először játszotta el ezt a zsarolós módit, de itt egy másodperc alatt megszakadt bennem valami: úgy érzem, a párom elárulta mindazt, amit eddig próbáltam elérni. Hogy független legyen. Hogy felnőjön végre, és autonóm személyiség legyen, aki nem függ az anyjától. Ez a banális butaság ráébresztett arra: ha hozzámegyek, valójában az anyjához megyek hozzá. Lényeges döntésekben ugyanis mindig az övé az utolsó szó.
A kérdésem: mit tegyek? Magamnál is jobban szeretem őt, és minden vágyam, hogy a felesége legyek, de úgy érzem, nem bírom tovább a helyzetet... Mit csináljak?
válasza:Szia!
Egyet tehetsz: Választás elé állítod, de nagyon határozottan, és sürgősen, ugyanis ennek tényleg nem lesz jó vége! Nem akarlak elkeseríteni, de ha nem állsz a sarkadra,akkor tényleg az lesz, amit anyóspajtás akar, és no magánélet, és jó házasság! Ne várj egy percet sem, még ma este beszéld meg a dolgot vele, mert ez nem buli, hogy anyuci zsarol, a kisfiú ugrik, te meg szó szerint le vagy ....magasról. Már bocsi, nagyon sajnállak, én is így voltam, de határozottan döntésre kényszerítettem a párom, és lám-lám, azóta, még veszekedni sem veszekszünk. Most látta be igazán, milyen egy kisbirka volt, hogy anyuciék szavára hallgatott. Pedig mi is együtt lakunk, de az nem jelenti azt, hogy nincs magánélete az embernek.
Mindenképp írj, hogy mire jutottatok!
Sok sikert, szorítok!
válasza:Szia!
Én is hasonló cipőben jártam. Én 7 éve vagyok a párommal, 2 éve élünk együtt. Nálunk lakunk, nem anyóséknál, de attól még mindig az anyjára hallgatott mindenben, és ez akkor ütött vissza a legjobban, miután összeköltöztünk. Mindig az volt a jó amit az anyja mondott és tett, stb., akkor is beleszólt mindenbe, amikor már velem lakott a fia. Én is próbálkoztam nagyon sokszor beszélni vele, és hogy álljon a sarkára, sokszor megígérte, persze sosem lett belőle semmi.
Tavaly aug.20-án én szerettem volna Debrecenbe menni a virágkarneválra. Anyós lebeszélte, mert az nem jó program, mert ő már volt, ő tudja. És persze nem mentünk.
Nálam ekkor szakadt el a cérna, hazaküldtem, és megmondtam neki, hogy csak akkor maradok vele, ha én leszek neki az első, nem az anyja. 3 hétig külön voltunk, de aztán visszafogadtam, szerencsére azóta nincs ilyen probléma, ellentmond az anyjának.
Persze azóta nem vagyok jóban anyóssal.
Én csak azt tudom tanácsolni, hogy állj a sarkadra!
Én a helyedben megmondanám a páromnak, hogy csak akkor megyek hozzá, ha külön költöztök, és ha Te leszel az első, nem az anyja.
Sajnos ha nem vagy elég határozott, sosem fog változtatni.
Ha meg az anyját választja, akkor nem szeret téged igazán.
Szívből remélem, hogy megoldódik a helyzet!
válasza: válasza:Sziasztok! Köszönöm szépen a válaszokat, miután totál kibőgtem magam (ez már vagy másfél éve nem fordult elő velem, hogy sírtam volna, utoljára is anyósom miatt), beszéltem a párommal elsőnek. Ő másfél évnyi türelmet kért, amíg be nem fejezem az egyetemet (végzős vagyok, de a diplomám csúszni fog önhibámon kívül). Én erre megmondtam neki, hogy imádom őt, de pillanatnyilag nem tudok kezeskedni afelől, hogy kibírok még ennyit anyóssal összezárva... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már elég régóta megy ez a hercehurca, és már nagyon kész vagyok. Anyósomat kértem szépen, kértem csúnyán, fenyegettem, hogy hagyjon már végre békén minket, nem kell főznie-mosnia ránk, megcsinálom, hajthatatlan. "De hát én csak segíteni akarok nektek...", meg "Te ezt úgyse tudod megcsinálni..." - ez a válasza mindenre. Párom is évek óta puhítja, de a kritika egyik fülén be, másikon ki. Egyszerűen nem fogja fel, hogy valaki másként gondolkodik, mint ő. Nem tudja megérteni, hogy miért nem akarunk úgy élni, mint ő (ugyebár ő is a mai napig a szüleivel él...).
Egyik válaszoló írta, hogy költözzek a szüleimhez: sajna nem megy, mert 200 kilométerre laknak. Itt ebben a városban pedig nem tudok hova menni. Érdekesség, hogy anyám felajánlotta, hogy költözhetünk akár hozzá is (a lakásunkon belül van egy külön bejáratú apartman, tökéletes lenne), csak hát ugye az egyetem... Viszont tudom, hogy ha hozzá költöznénk, ő ugyanezt csinálná, mint anyósom. Pont emiatt is mentem az ország másik végébe egyetemre: hogy minél messzebb legyek tőle. :P Annyira örültem, hogy elköltözhettem a koliból, ahol négyen laktunk 20 négyzetméteren! Erre meg ezt kapom...
válasza:Szia! Az én férjem ugyan nem ennyire "anyás", mint a Te párod, de nekünk is rengeteg vitánk volt anyósom miatt, mert olyan dolgokba szólt bele, amihez semmi köze nincs. (ráadásul hazudozott, nagyon kellemetlen helyzetek alakultak ki) Nálunk odáig fajult a dolog, hogy anyósommal jól megmondogattuk egymásnak a magunkét, nagyon kemény veszekedések voltak. A családi béke, illetve a férjem miatt azonban "ki kellett békülni" (de én tudom, hogy igazából csak fegyverszünet....)Mindenesetre jó volt végre kimondani, amiket gondoltam.
Én azt javaslom, ne a pároddal vesszél össze e miatt, hiszen neki az édesanyja, természetes, hogy sokkal jobban szereti, mint Te, hanem ülj le beszélni az anyukájával, és mondd el neki, hogy egy kicsit vegyen vissza, mert ti már felnőtt emberek vagytok, önálló életre készültök. Amig nem beszéltek vele, nem fogja megérteni, és nem fog felnőttként kezelni benneteket. Hajrá!!!
válasza: válasza: válasza:csak a külön költözés segíthet, lehetőleg messze. A feleségemmel külön élünk a szüleimtől, de édesanyám hasonló módon próbál beledumálni az életünkbe. Hiába vagyunk felnőttek azt gondolja, nem vagyunk képesek venni pl. babaruhát, felnevelni a lassan megszülető gyerekünket, kijönni a pénzünkből. Mint fia, számomra is zavaró. Én is számtalanszor beszéltem vele, de csak ugyanúgy megy tovább minden...
Szóval az egyetlen megoldás ebben az esetben a költözés... messze lehetőleg.
válasza:Szia!
Férjem félig humorosan megjegyezte, hogy mond a párodnak csak szakállasan mész hozzá.
Nem olvastam végig minden választ csak a kommnetedet. Szerintem ha a párod másfél év haladékot kér tőled joggal kérhetnél te ennyit az esküvő végett. Én elhalasztanám a helyedben. Tudom,hogy a nyakadon van meg minden. De jobb elhalasztani egy esküvőt mint elválni. Kicsit úgy érzem az életed menekülés innen is onnan is.
Legyél bártor és kérd meg a párod halasszátok el az esküvőt. Így ilyen körülmények között még tanulni sem lesz könnyű. Ha már házasok vagytok könnyen megkaphatod " de hát a felesége vagy tartozol neki ezzel..." Még több konfliktusod lehet anyóssal.
Mond meg a párodnak ha külön tudtok ,költözni, vagy legalább kölnö lakrészetek lesz akkor tudod anyós közleségét felvállalni. De egy ilyen anyós nagyon nehéz6 eset. S mi a garanciád arra, hogy amikor végzel az egyetemem ebben a városban fogsz munkát találni. Mi van ha csak a szomszédban találsz? Akkor is anyóssal akartok lakni? Szóval még ma üljetek le a pároddal még egyszer és beszéljétek át a jövőt. Anyóst nem elég csak puhítani. Mert a más fél évből könnyen lehet még 2, 3, 10. Vagy éppen az,hogy azt a másfél évet nem élitek meg. S akkor hogyan fogsz pl államvizsgázni ha közben zajlik a válóper? S nap- mint nap azt hallgatod anyóstól,hogy te vagy az oka....
Gondoljátok jól meg,hogy így érdemes-e összeházasodni most. Tudod sokszor nem elég szerelmesnek lenni, SZERETNI kell és a szeretet mindkét fél részéről lemondással is jár azért, hogy a másik boldog legyen. Te tudnál így élni? Boldog lennél? Gondold át mi lesz ha gyereketek lesz? Jó lesz az neked? Ez nem önzőség, mert azért kértél segítséget, hogy tudj tisztán látni és segíts ezzel a párodon is.
még egy dolog párod úgy gondolta,hogy másfél év múlva elköltözik veled?? Vagy csak várj ennyit mert megváltozik ennyi idő alatt az anyja? Rossz hírem van nem változik meg. Nekem pont ellentét az anyósom le sem sz..r minket. Pontosabban akkor jön ha nagyon muszáj és abban sincs köszönet. A két unokáját akkor látja ha hívjuk. S utána úgy áradozik róluk fűnek fának ,mintha nap mint nap látná őket. Senki sem hiszi el sem a férjemnek sem nekem,hogy lényegében nekünk ő nem létezik. S ezt magának köszönheti.
Sok sikert és majd boldogságot is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!