Mit tennétek ebben a helyzetben?

Lehet kicsit hosszú leszek, elég bonyolult a helyzet. Szóval kezdem kb az elején. Áprilisban töltöm a 20. életévemet. Szüleimtől megkapok mindent amire szükségem van, de sose voltam nagyravágyó, tiszteletben tartottam azt, ha valamire nem telik. Sose voltam rossz tanuló, főiskolára járok, amit jövő nyáron fejezek be. Több párkapcsolatom volt, amik nem voltak hosszú életűek, sajnos mindig én húztam a rövidebbet. Jelenleg 1 éve van egy komoly kapcsolatom, eljegyzést és házasságot tervezünk, komolyan gondoljuk mindketten, párom ezt apuval már meg is beszélte. A helyzet a következő. Anyám egyre idegesebb, ingerlékenyebb. Régen sokkal jobban kijöttem vele, az utóbbi pár évben szinte elviselhetetlen olykor. Sokszor veszekszünk, szinte nem jártam soha sehová, nem voltak igazi barátaim, nagyon rövid pórázon fogott a többi velem egykorúhoz képest. Ezzel nem is lenne probléma úgy 16-17 éves koromig. Viszont amikor betöltöttem a 18-at, azt hittem sok minden változni fog. Járhatok rendesen bulizni, amikor szeretnék, nem havonta talán 1x, akkor is csak nagy nehezen elengedve. Mindegy, túltettem magam rajta. Aztán jött a mostani párom. A szüleimmel rendes, sok mindent segít apunak is, mivel rendszergazda a szakmája, apunak sokat segít a gépen, nekem is hozott egy egész gépet, apunak nagyon olcsón szerzett stb...engem mindig hazahoz suli után, hogy ne kelljen tömegközlekedéssel hazajönnöm, meg nekik se kelljen kijönni értem a hévhez, stb. Ők mégse fogadták el a párom. Aztán tavaly nyáron szerettem volna, ha párom is jönne velünk nyaralni. Fizetett volna mindent, semmi káruk nem lett volna a szüleimnek belőle. Anyám kifogásolta a legjobban, végül akkora családi botrány lett belőle, hogy mindenki mindent egymás fejéhez vágott. Végül 3 napra mentünk csak el, párom itthon maradt, de eléggé megharagudott rám, amiért itt hagytam. Aztán jött egy esküvői meghívás. Szintén szerettem volna a párommal megjelenni, a párral még jóval az esküvő előtt beszéltem, hogy párom is jönne. Erre ők kijelentették, hogy ültetőkártyás lesz a vacsora, így nem tudják őt fogadni. Pedig előtte szerintem meg lett kérdezve, hogy van-e valaki akit még pluszba hoznánk (egyrészt azért, mert tudták, hogy van párom, mert már látták, másrészt meg illik...), gyanítjuk anyám mondta h nem jön a párom. Ezért nem is számítottak rá. Aztán jött az esküvő, én kijelentettem, hogy nem megyek sehová. Anyám üvöltött torka szakadtából velem, hogy a hajamnál fogva fog kirángatni a kocsiba, ha nem mozdulok meg. Aztán az lett a vége, hogy végigbőgtem az esküvőt szinte, párom sms-ekkel bombázott meg hívogatott, a vacsorán szinte bent se voltam, kint voltam apámmal az épület előtt. Aztán persze megint balhé lett itthon. Párom otthon volt, apámmal telefonon beszéltek, anyám meg velem üvöltözött. Egyszer csak egy ilyet kijelentett (idézem): "Ha valamikor is el mer innen költöztetni (a párom), vagy megtudom, hogy el akarsz költözni, inkább lelövetem őt egy bérgyilkossal!" Ekkor olyan szinten belemart a lelkembe, hogy majdnem sokkot kaptam. Alig kaptam levegőt. Üvölteni tudtam a fájdalomtól, hogy hogy lehet ilyen anyám. Azóta se változott a helyzet. Talán kicsit jobban elenged, de ő semminek se örül, és ezt szó szerint így kijelenti. Nem aludhatok a páromnál, az, hogy ő itt aludjon az tilos, nem illik. Teljesen el vagyok keseredve. Párom nem bírja már idegekkel, azt mondta nyár elején költözzek oda hozzá, vagy nem tudja már mi lesz. Én szeretnék is odaköltözni, de nem tudom mit tegyek. Talán félek cselekedni. Azért írtam le ezt a sok mindent, mert talán így beleláttok abba, hogy miért nem tudok dönteni, vagy lépni. Túlságosan félek attól, hogy mi lesz, ha bejelentem itthon, hogy össze szeretnénk költözni, ha még együtt aludni se enged anyám minket. Tudja, hogy szedek fogamzásgátlót és odafigyelünk mindenre, mégis úgy viselkedik velem, mint egy kislánnyal. Miért ilyen? Mit tegyek? Ti mit tennétek ebben a helyzetben? Nem akarom a párom sem megbántani, mert tényleg nagyon szeretem őt, és szeretnék vele összeköltözni, de félek anyámtól! :( Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, és köszönöm annak, aki elolvassa!