Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért hazudott a párom?

Miért hazudott a párom?

Figyelt kérdés

Volt egy időszakunk (régebben, még a kapcsolatunk elején), mikor sokat veszekedtünk a párommal az egyik exe miatt, konkrétan akivel előttem együtt élt. Nem voltak házasok, gyerek sem született a kapcsolatból. Már vagy 5 éve szakítottak, mikor mi megismerkedtünk, ezért sem igazán értettem, hogy miért olyan gyakori téma ez a nő. Az anyukája is szokta emlegetni előttem. Néha úgy beszéltek róla, mintha valami rokon lenne. Már hallásból ismertem a csaj egész családját, szinte mindent tudtam róla, pedig nem érdekelt. Egy idő után már úgy éreztem, hogy fontosabb, mint én. Mikor kirobbantam, azt mondta a párom, hogy ő lezárta vele a dolgot, amúgy is szakítottak volna, mert már az utolsó egy évük csak kínlódás volt, párom már nem szerette, csak mindig elodázta, hogy kidobja. Állítólag még rendetlen is volt, nem tudott főzni sem, sokat csavargott, és sokat ivott. Rendbe jött a kapcsolatunk, gyermekünk is született. Viszont...

Tegnap a párom mellett ültem és kerestünk egy fontos telefonszámot a mobiljában. Segítettem találgatni, vajon milyen néven lehet bejegyezve a szerelő. Akkor láttam meg, hogy még mindig megvan az ex telefonszáma, pedig a vitánk után azt állította, hogy kitörölte még a számát is. Azzal magyarázta a dolgot, hogy csak azért hagyta meg a számot, hogy ha hívná esetleg a csaj, akkor tudja, hogy ki telefonált, bár már évek óta nem jelentkezett. Azt is mondta, hogy ő sosem hívta mióta együtt vagyunk.

Mégis most becsapva érzem magam. Nem tudom, hogy annak ellenére is, hogy boldogok vagyunk együtt még mindig nem tud tőle elszakadni, vagy tényleg nincs jelentősége a dolognak. Azt sem értem, hogy miért hazudta, hogy kitörölte a számát, aztán mégsem. Tanácstalan vagyok, és megingott a hitem. Azt hittem, hogy boldog velünk.



2013. okt. 27. 10:13
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
69%
Ez tipikusan az a helyzet, amikor TE csinálsz problémát olyasmiböl, ami nem az. A párod azért titkolta el, hogy megtartotta a telefonszámot, mert tudta, hogy ebböl csak balhét csinálsz ok nélkül.
2013. okt. 27. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
88%

Mert nem akart több balhét.

Most komolyan, évek óta nem beszélt az exszel, ne rágódj ezen. Komolyan azt gondolod, hogy azért nem boldog veletek, mert megvan még az exe száma?


Ne haragudj, de most olvasd el mindezt, amit írtál, harmadik személyben. Ott keresed a problémát, ahol nincs. Ne tedd. Pont ezzel fogsz problémát generálni!

2013. okt. 27. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
85%

Mi 4 éve vagyunk együtt, 3 éve házasodtunk, és 3 közös gyerek van. (tudom, jól belehúztunk). Ennyi a háttér. Múltkor én is kerestem valamit a telefonjában, és kapásból 2 exe is bent van. Igazából kicsit csodálkoztam, de ennyi. Szóvá sem tettem. Nekem is van ex a telefonomban (2 is).


Ne tulajdoníts neki nagyobb jelentőséget, mint ami van, és ne gyárts problémákat. Az, hogy kinek a telefonjában kinek a száma van, mindenki magánügye.


Vihar a biliben.


De miért baj, hogy megvan a szám? Nem értem?

2013. okt. 27. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
82%

Ja, és ha a hazugság a baj, akkor mondhatni azt is te provokáltad ki.


Gondolom nem bevásárlás közben mondta a férjed, a bolt közepén, csak úgy a semmiből, hogy szívem, nincs már meg a Zsuzsi száma, kitöröltem. Gondolom, valami vita közepén mondta, mert te ezt akartad hallani, és így nyugodtál le.

2013. okt. 27. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:

Amikor a problémák voltak, a viták, valóban úgy éreztem, mintha ez az ex mindig ott állna köztünk, főleg, hogy gyakran beszéltek róla. Akkor felajánlottam neki a választást, hogy ha még nem tette túl magát rajta, akkor szakítsunk, és majd jelentkezzen, ha már nem jelent számára semmit az a nő, de nekem ebből már elegem van, hogy nem múlt el hét, hogy ne beszéljenek róla. Akkor esküdözött, hogy ő már nagyon rég, évekkel ezelőtt, még nem is ismert már lezárta, nem érdekli, telefonszámát is kitörölte.

Ha tényleg így van, akkor miért őrizgeti még most is, ennyi év után a számát? Miért volt neki ez ennyire fontos, és nem tudta megnyomni a törlés gombot? Ha tudta, hogy problémát csinálnék belőle, ha tudnám, miért lett volna akkora áldozat megszabadulni az utolsó kapocstól is azzal a nővel? Ez olyan, mintha nem akarná felégetni maga mögött az utolsó hidat, mintha még élne benne a remény. Úgy érzem magam most, mintha ez a néhány év felhőtlen boldogság csak színjáték lett volna, és ő közben még mindig visszavágyik. Rettenetes érzés.

2013. okt. 27. 10:34
 6/24 anonim ***** válasza:
84%

Nekem is megvan az ex száma, még beszélni is szoktam vele.

Sőt a férjemnek is megvan az exem száma, de az övé is.


Nincs jelentősége. Minek törölte volna ki? Ha hívni akarná, akkor is meg tudná szerezni a számot. (Másrészt én még mindig tudom fejből 7 év után is az exem számát, vagyis az exszámát, mert azóta változott)


Egyben hibázott a férjed, hogy azt mondta kitörölte pedig nem.


Ez nem volt szép, viszont tőled meg nem fair hogy ekkora hülyeséget követelsz tőle.


Ha nincs baj akkor kreálsz? Egy ki nem törölt telefonszám miatt " meginogtál"?


Ez a kapcsolat akkor nagyon, de nagyon ingatag lábakon áll..


szerintem

2013. okt. 27. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
80%
nekem is meg van két exem telefonszéma.. utóbbi ugy van beirva hogy ne vedd fel!!
2013. okt. 27. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:
Biztosan igazatok van, csak én csinálok ebből nagy ügyet. De mégis olyan csalódott vagyok, hogy hazudott.
2013. okt. 27. 10:37
 9/24 anonim ***** válasza:
81%

(8) műbalhé a pasiban lelkiismeretfurdalást csinálni akaró érzelmi zsaroló párnak mondott nőtől.


Öreg, régi, és ócska trükk.

2013. okt. 27. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:

9-es

gondolom, hogy Te azok közé a szerencsések közé tartozol, aki még sosem volt olyan kapcsolatban, ahol az általad imádott személy gyakran emlegeti a volt párját, és sosem merült fel benned olyan kérdés, hogy "ha még mindig annyira fontos ez a másik, hogy ennyit beszél róla, akkor mit keresek én itt?" ...és amíg nem is leszel ebben a helyzetben, nem is fogod megérteni, hogy mennyire megalázó és bántó tud lenni.

2013. okt. 27. 10:49
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!