Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha az apa tudta, hogy nem...

Ha az apa tudta, hogy nem tőle fogant a gyermek, akit a nevére vett, később mégis állíthat mást?

Figyelt kérdés

Tegyük fel, hogy egy élettársi kapcsolatban, ahol van már két gyerek, a nő megcsalta a férfit, de nem akarta elhagyni őt, csak alkalmi viszonya volt. Viszont teherbe esett a szeretőjétől, és ez keresztülhúzta a számításait. Elmondta a férjnek hogy mástól vár gyereket, és azt is, hogy nem akar azzal a másik férfival lenni, csak alkalmi kapcsolat volt, a párját szereti, viszont elvetetni nem szeretné a babát. A férfi vívódva bár, de a saját gyerekeik érdekét is nézve, és mert ő is szereti még a nőt, valamint szintén nem abortuszpárti, úgy dönt, hogy együtt maradnak és a sajátjaként neveli föl a kakukkfiókát. A szeretőnek, akivel a nő meg is szakított minden kapcsolatot, el se mondták a gyermekáldást. Ő többé nem szereplője a történetnek. Visszaáll a rend, elfogadják a harmadik gyermeket, boldogok, és apasági nyilatkozatot is tesznek, hogy minden olyan legyen, mintha a férfi gyereke lenne. 6 évig valóban úgy szereti és gondozza, mint a többit. Aztán a nő beleszeret valakibe, és szétmennek. A férfi dühös. Hirtelen megváltoznak az érzései a harmadik gyerekkel szemben is. Bár már kialakult köztük a kapocs, mégsem tud a szakítás után úgy viszonyulni hozzá, mint a másik kettőhöz. Gyerektartást sem akar fizetni. Az anya lobogtatja az apaságit. A férfi fenyegetőzik, hogy a bíróságon majd azt állítja, nem tudott róla, hogy másé a gyerek, és az anya hazudik, ha mást állít, így apasági tesztet kér, ami alapján ugye kiderül, hogy valóban nem ő az apa, és simán levetetheti a nevéről a gyereket. Valóban így van?

Miben változtatna a történeten, ha házasokról lenne szó? Olyankor ugyanis nincs apasági nyilatkozat, hanem az apaság vélelme alapján automatikusan a férj nevére kerül a gyerek. Ha ebbe a férj annak tudatában ment bele, hogy másé a gyerek, később mégis letagadhatja, hogy ennek tudatában vállalta, és kérheti az apaság vélelmének megdöntését?


2013. jan. 17. 05:37
1 2 3 4 5 6 7 8
 1/77 A kérdező kommentje:

bocs, a leírásban néhol férjet írtam ott, ahol nem is házasságról van szó.

amúgy a kérdés elméleti.

pl. mi van akkor ha egy egyedülálló terhes nő összejön valakivel, aki terhesen is elfogadja, és még a várandósság alatt összeházasodnak? akkor is gondolom automatikusan a hapsi nevére kerül a gyerek nem? ha pár év múlva válnak, kérheti az apaság vélelmének megdöntését? hiszen tudta hogy nem ő az apa! állíthatja azt a bíróságon, hogy valójában pár hónappal korábban találkoztak a valósnál, és azt hitte, övé a gyerek? mert azt hiszem úgy van, hogy az új info kiderülésétől számítva 1 évig lehet bíróságra menni ilyesmivel. vagyis ha azt állítja, hogy ő hitte apának magát, akkor egy friss apasági teszt eredménye új tényt jelentene, és jogilag lehetséges volna kibújni az vállalt apaság alól, nem?

2013. jan. 17. 05:44
 2/77 anonim ***** válasza:
100%
Az apaság vélelmének megdöntése iránti perre a törvény szigorú határidőt határoz meg: Az apaság vélelmét a gyermek a nagykorúsága elérése után egy évig, a többi jogosult pedig a gyermek születéséről szerzett értesülése időpontjától számított egy év alatt támadhatja meg. Az a jogosult, aki a megtámadás alapjául szolgáló tényről a reá nézve megállapított határidő kezdete után értesült, az értesüléstől számított egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét . Tehát elméletileg nem indíthat, gyakorlatilag pedig simán ha tudhatja, hogy "bíró úr en ezt egy hónapja tudtam meg"
2013. jan. 17. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/77 anonim ***** válasza:
75%

OMFG!

Ez a nő undorító, minden férfi rémálma, az Isten mentsen meg az ilyenektől!

Megcsalta a társát egyszer, az megbocsátott, ráadásul gyerek is lett belőle, amiért már akkor ki kellett volna rúgni a francba. Aztán elhagyta, talán meg is csalta mégegyszer, és még elvárja a férfitól, hogy a nem saját gyerekéért is fizessen tartásdíjat. Azt kérjen a biológiai apától az a buta liba.

Ez a legnagyobb bűn, amit nő elkövethet a társa ellen, hogy valaki másnak szül gyereket.

32F

2013. jan. 17. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/77 zsiroka válasza:
35%

már bocsánat "kedves" 6:19-es, de nem a véleményedet kérdezték, hanem hogy jogilag mit lehet tenni.

egyébként engem is érdekelne, mert bár nem ennyire bonyolultan, de egy barátnőmmel is ez a helyzet,hogy "nem biztos", hogy a csávóé a gyerek, de tudja ezt ő is, mégis bevállalta az apaságit, de elég rossz a kapcsolatuk. írhatna valaki olyan akivel történt már hasonló, és tudja mi lesz a vége...

2013. jan. 17. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/77 anonim ***** válasza:
100%

Én a nő helyében mélyen hagynám a 3. gyerek utáni gyerektartást. Így lenne fair.

Jól döntöttek, a szerető nem tud a gyerekről, legalább nem zavar be. Van ez így, hogy szétmennek emberek ez sem főben járó bűn. Azt nem egészen értem, hogy egy 6 év alatt kialakult kötődés a férfi részéről hirtelen hogy tud megváltozni, mert szerintem az APA az, aki neveli a gyereket, aki együtt sír vele, együtt nevet vele, mellette van mikor éjjel beteg, mikor a gyereknek szüksége van rá. Nem pedig a spermát adó pasit nevezem apának!

DE ettől függetlenül a nő helyében nem lobogtatnék semmilyen papírt, hanem szép csendben elválnék, élném új életem és nem foglalkoznék a 3. gyerek utáni pénzzel!!!!

2013. jan. 17. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/77 anonim ***** válasza:
37%

6


Kedves kérdező, azért nem semmi mit elő nem adsz már:DD Nem lenne egyszerűbb elbattyognod egy pszichomókushoz?:DD


De hogy a kérdésednél is maradjunk:


Nem hinném, hogy lenne ember, aki a "kakukkfiókáért"(hogy szavaiddal éljek,) gyt-st kérne.


De azért megnéznélek, hogy a "párod" mit szólna ehhez a műsorhoz amit itt nyomatsz, mior ő nincs otthon, és nem látja e "nemes" tevékenységedet:DDD

2013. jan. 17. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/77 anonim ***** válasza:
53%

"pl. mi van akkor ha egy egyedülálló terhes nő összejön valakivel, aki terhesen is elfogadja, és még a várandósság alatt összeházasodnak? akkor is gondolom automatikusan a hapsi nevére kerül a gyerek nem? ha pár év múlva válnak, kérheti az apaság vélelmének megdöntését?"


Biztos lehetsz benne kedves kérdező, hogy ebben az esetben, van egy csendes háttér megállapodás a két fél között.

Úgy hogy ne aggódj a picinyke pár Ft-miatt, ennyiért rtalán nem kéne a pénzéhség miatt lejáratnod magad:)

2013. jan. 17. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/77 anonim ***** válasza:
95%

Jogilag teljesen helytálló, amit a férfi tett.

Simán azt mondhatja, hogy nem tudott a megcsalásról és kiderül és annyi. Minden gyerektartást visszafizettetnek a nővel, amit ő erre a gyerekre fizetett.


Meg is érdemli, de ez csak egy vélemény. Az ilyenek miatt ítélnek meg minket, normális nőket is.


Ja és olyan kapocs sohasem volt közöttük, ezt a fájdalmat és érzést csak megtűrni lehet.


Kíváncsi vagyok szerencsétlen igazi apuka mit szól majd.

2013. jan. 17. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/77 A kérdező kommentje:
Megnyugtatlak titeket, elméleti a kérdésem. A gyékás böngészés ihlette. Néhány reakció elég fura. Szerintem a helyzet olyan, mintha a férfi "örökbefogadta" volna a nem tőle származó gyereket (csak nem örökbefogadás, hanem apaság elismerése révén). És noha azt gondolom morálisan ti is elítélendőnek tartjátok, ha az ember egy rendesen örökbefogadott gyerekről akar lemondani, itt mégis azt válaszolják többen, hogy az apának erkölcsileg joga lenne lemondani a gyerekről.
2013. jan. 17. 07:15
 10/77 anonim ***** válasza:
76%
1. Ilyen férfi nem sok van,aki képes tudva más gyerekét magáénak ismerni el. 2. Azért anyuka a hosszútávon is gondolkodhatna: hiszen a gyerek igazi apja gyárthat még gyereket,és ha teszem azt ezek a gyerekek később párkapcsolatot létesítenek, akkor úgyis kibújik a szög a zsákból... 3. A kérdés "elméleti" volta miatt nem értem egyesek heves indulatait!
2013. jan. 17. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!