Jogos, hogy nem kívánok találkozni és kommunikálni anyósommal? Lelkifurdalásom van a férjem felé emiatt. Ti mit tennétek?

Férjemmel 8 éve vagyunk együtt és van egy 2,5 éves kisfiúnk. Csak anyósom miatt volt eddig vitánk, szinte ráment a házasságunk. Ez érthető is, hiszen anyósom a férjem anyukája és egyetlen gyermekként persze hogy kötődik hozzá és védi, ezért sokáig nem szóltam, ha valami nem tetszett anyósommal kapcsolatban. Azonban annyira durva dolgok történtek, hogy nem bírtam magamban tartani és hétvégén kijelentettem a férjemnek, hogy megszakítok anyósommal minden kapcsolatot, csak a férjem és a kisfiam fogja látogatni anyósomat, de nélkülem.

Az okok, amik ezt kiváltották:

- pár hónapja voltunk együtt a férjemmel, mikor anyukája (személyes ismeretség nélkül) felhívott telefonon és azt mondta, a fia az övé és én egy senki vagyok és nem fogom tőle elvenni

- mikor összeköltöztem a férjemmel, akkor tapasztaltam meg, hogy anyukája napi 8-10 alkalommal hívta fel (ezek csak délután és este, mikor én is otthon voltam). Egyik este meguntuk és a férjem úgy döntött, nem veszi fel a telefont. Másnap reggel anyós folytatta a telefonos zaklatást, mire a férjem felvette a telefont. Anyós közölte, hogy kórházban van és éjjel életmentő műtétet hajtottak végre a szivén, ezért hívott minket annyiszor. Férjem elsírta magát, megijedt, mire az anyja azonnal bevallotta, hogy hazudott, csak ránk akart ijeszteni, mert nem vettük fel a telefonját.

- mikor megszületett a kisfiúnk, anyósom öngyilkos lett. Apósom is otthon volt, de még mentőt sem hívott. Anyós az én anyukámat hívta telefonon és elköszönt tőle, elmondta mire készül. Az én anyukám kérte meg a mentősöket, hogy menjenej ki, mert lehet hogy tényleg megteszi. Szerencsére nem voltak túlterhelve, és bementek a mentősök, elszállították, mert gyógyszereket vett be. Éppen azon a napon engedték ki a kórházból, mikor hazavittük a kisfiunkat és mi vittük haza anyóst is. Egész úton csak magáról beszélt (kikkel ismerkedett meg a kórházban, milyen volt a kaja...), én hátul ültem a kisfiammal és csak nyeltem a könnyeimet, hogy nekem miért kell így hazavinnem a kisfiamat, miért kell közben anyóst hallgatnom és miért nem nézi meg a mi szerelmünk gyümölcsét.

- 6 hónapos volt a kisfiam, mikor én elmentem anyukámhoz (lefejt tej bőven volt otthon), mert rosszul lett és anyósékat áthozta a férjem hozzánk, hogy babázzanak. Este 7-kor megetették, megfürdették, majd letették aludni. Mivel nem értem haza a kórházból (anyukámat bent tartották), anyós pedig már nagyon haza akart menni, a 6 hónapos gyereket a rácsos kiságyban hagyták aludni és a férjem 3 faluval arrébb hazavitte anyósékat. Oda vissza 20 perc kocsival. Mikor hazaértem és megtudtam, zokogtam, kiborultam és úgy éreztem, a férjem veszélyeztette a kisfiunkat, amit én nem tudok elfogadni és megérteni. Hatalmas vita lett belőle, már a válás is szóba került.

Mikor a férjem elmondta anyósnak, mekkora törést okozott ez az eset bennem, anyós felhívott telefonon, hogy én egy b...ős kú...va vagyok és meglopom a fiát és ő be fog menni a főnökömnek elmondani ezeket, ha el fogok válni a férjemtől és kisemmiznek...

- mikor anyós mellében találtak egy csomót, elküldték szövetminta vételre. Nem mondtak semmit, hogy mi lehet, hiszen minta nélkül csak találgatni lehett volna, mégis felhívta a férjemet és azt mondta, ő rákos és meg fog halni, csak nem merték a szemébe mondani. Mikor meghallottam, nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne hívjam fel anyósomat és ne küldjem el messzire, inkább a férjemet próbáltam vigasztalni és elmodani, hogy még bármi kiderülhet (ki is derült, csak egy zsírcsomó volt)

- nemrég eltemettük apósomat. Férjem végig helyt állt, vigasztalta anyukáját, vitte mindenhová, kisérte, állta az anyagi terhetek, a temetésen is átölelte, karolta anyukáját, 2 hétig nálunk aludt anyós, otthon puszilgatta, kényeztette. Viszont anyós semmit nem tett, nem vigasztalt, nem foglalkozott a férjemmel, csak magával (apósom kórházban halt meg, de már a halála előtt 2 nappal gyászruhába öltözött az anyósom, pedig nem készültünk a halálra, mert műtét volt kiírva). A teraszon álltunk, mikor a férjem elgyengült és sírásba tört ki apósom halálának napján, mire anyós kijött és megkérdezte: "Mi baja?" Válaszoltam, hogy meghalt az apukája, neki is vannak fájdalmai (közben majd szétvetett a düh anyós felé, hogy ilyen tapintatlan). Anyósom erre közölte: "Te már rég elköltöztél fiam, nekem jobban fáj, és nekem a férjem volt, neked csak az apád".

Nyilván rengeteg esetet tudnék még írni, de a fentiek alapján is érdekelne a véleményetek. Milyen anya az, aki érzelmi zsarolással tönkre teszi a gyermekét és a gyermeke házasságát?