A férjem azt mondta, hogy a kisebbik gyerekünk és én csak "szülséges rossz vagyunk". Teljesen magam alatt vagyok?

Ne is haragudj, de egy ilyen mondat után miért vagy még vele???

Amint lehet, el kell tőle költözni, és szép csendesen elválni, amíg lehet.

Vagy elváltok 5-10 év múlva, ordítva, gyűlölködve, számtalan megcsalással a hátatok mögött, és két idegbeteg, bizonytalanságban felnövő gyereken osztozkodva.

Elébb próbáld meg kideríteni mi baja.

Aztán próbálj meg neki segíteni (ha mást nem felvidítani)

Utána állj elé, és mond meg, hogy NEKED mi a BAJOD... és végre viselkedjetek úgy mint egy CSALÁD.

Szóval közösen kell előre lépnetek, de ehhez előbb ki kell mászni a gödörből.

Hát igazából én ere nem tudok mit írni. Talán ülj le vele beszélni. Ha szereti a családját azért ennyit csak megtehetne, hogy a lányt elviszi valamerre vagy még a kicsit is elvihetné ha ennek a játszira. Nekem van egy kistesóm (féltesó) de ha itt vannak Debrecenben akkor látom, hogy apa mindig segít az élettársának. És jó én már nem vagyok olyan korú aki játszótérre jár de tesómat elszoktuk vinni. De apának eza legtermészetesebb dolog.

17/L

Én elköltöztem volna,az biztos.

Szerintem beszéld meg vele,hogy ez így nem mehet tovább,mert nem lesz jó vége ennek,az biztos.

Hát, ha nehéz is, de még ne mondj le a férjedről!

Nem megvédeni akarom, -én is anya/nő vagyok- de sokszor az én uram is fáradt, és pihenni szeretne. Mondogatom én is a magamét, de tulajdonképpen nem is bírnám elviselni ha kosz vagy rendetlenség lenne, úgyis megcsinálom. Ha van vmi, akkor kérem a segítségét, ha muszáj hízelgek.

Sajnos durcival, "vakkantással" nem lehet haladni semmire, érzékenyek ám a ffiak is!

A család nálunk is hasonló, mindig mkinek megvan a véleménye. Morgok, morgok, de akkor is én nevelem a gyereket-ez az én jogom de egyszersmint kötelességem is. Tudom, nagyon klisés, de vhol olvastam, hogy mi nők tulképp "magunknak" szülünk, mert ez a genetikánkban van benne.

Kicsit kemény megfogalmazás, de igaz.

Egyébként pedig tényleg javaslom, hogy hízelkedj neki, meg dicsérd meg, hogy pl.tegnap milyen jól érezte magát a kislány vele, és hogy milyen jó ötlet volt, hogy elvitte.

És akkor főzz, amikor otthon van, és figyelnie kell a két gyerekre. Kénytelen lesz, mondd neki, hogy két lehetőség van: vagy megfőz és Te vigyázol a kicsikre vagy fordítva. Vagy nem esztek. :) Szóval kicsit rafináltan, és határozottan.

Ha van rá lehetőséged akkor költözz el, tudom, hogy ezt könnyű írni, de ez így nem élet! Tönkretesz ez az állapot téged és a gyerekeket is, mert ugye Ők már érzik, hogy valami nagyon nincs rendben köztetek!

De azért próbálj meg vele beszélni, mond el neki, hogy nagyon rosszul esik neked amit mostanában megenged magának...!

Szüleidhez nem tudnál visszaköltözni, ideiglenes megoldásként, amíg a kisebbik gyerek akkora lesz, hogy bölcsibe írathasd?

Megértelek, de kitartás a gyerekek miatt és persze magad miatt is!

Első vagyok.

Szép, szép, hogy a válás a legutolsó megoldás (anyagi és érzelmi szempontból is), és egy párkapcsolatért tenni kell. De MINDKÉT félnek.

A férje unja, a feleségét és a kisebb gyereket szükséges rossznak tartja, rajtuk tölti ki a dühét, és se a házimunkából, se a családi életből nem veszi ki a részét. Ennek melyik része az, amihez a kérdezőnek érdemes még ragaszkodnia, és megérdemel némi energiabefektetést?

A helyében már kiszámoltam volna, mennyi gyerektartást, gyes-t, gyed-et, családit kapok egyedülállóként, mikor veszik fel a gyereket bölcsibe, és addig kikre támaszkodhatom, vagy tisztáznám, mehetek-e vissza kis időre a szülőkhöz, amíg sikerül külön költözni egy albérletbe.

Netán kitűzném a dátumot, kedves férjem hanyadikáig hagyja el a lakóingatlant, és mit vihet magával.

A családját is viheti magával a pitlibe.

Lehet még erőlködni, legfeljebb pár évvel később válnak, de addigra több fájdalom, keserűség és gyűlölet gyűlik fel bennük, és a mindennapos veszekedés tönkre fogja tenni a két gyereket.