Én lennék a rossz tényleg?

Nos, a helyzetünk nem rózsás. :S Párom nagy idegében mindent elpanaszolt odahaza, viszont úgy adta le a sztorit, hogy én miket mondtam neki Róluk. Arról persze hallgatott, hogy én ezeket tőle hallottam, ő panaszkodott rájuk Isten tudja mióta. Azóta azt hajtogatja, hogy csalódott bennem, ha magyarázom neki, hogy félig az ő hibája, hisz ő siránkozott, azt kapom, hogy ő szidhatja a szüleit, én nem. Az biztos, hogy többet nem szólok bele, akármi van, morogjon csak.

Szülei részéről most gondolom utálat van felém, párom képes lett volna szakítani, olyan jól elbizonytalanították a nem megfelelő emberektől kapott tanácsok. Ha a saját érdekeim nézném, ezek után én lépnék le, mert rengeteg bántó szót kaptam attól az embertől, akit szeretek. :( Csak tudom, ha most őt hagyom, neki annyi. Örök életére otthon marad, pár, élet nélkül, az élete az lesz, hogy keresi a pénzt másoknak, neki meg soha semmije sem lesz...

Előttem elég sok lehetőség van. Valahogy érzem, ha kirángatom onnan, helyrehozhatom a sérült lelkét.

A vitánk előtt sokszor voltak bennem kétségek. Szeretem-e eléggé, stb. és sokszor viselkedtem vele bántóan, mert ilyen a természetem. Kicsit ezeket is a fejemhez vágta, hogy ő nyugalmat akar, a viták nem hiányoznak.

Ugyanakkor sajnos nagyon tesze-tosza, nem tudja, mit akar, vagyis nem biztos magában, mert ilyennek nevelték. Lelkileg meggyötört ember, a körülmények tették ilyenné. Mióta ismerem, tudtam, hogy egymásnak lettünk kitalálva, hogy gyógyítsuk egymást, mert mindkettőnket sok rossz ért, szeretetet pedig ritkán kaptunk.

Nehéz természet vagyok, de ebben a kapcsolatban elsősorban nekem kell önzetlen, törődőnek lennem, lelkileg ápolni őt és lenyelni a sérelmeket, mert ő a legtöbb vitahelyzetet nem tudja kezelni. Képes lett volna a viták elől visszamenekülni a szüleihez, holott el akar onnan menni, mert amíg nem ismert, egy helyben toporgott, nem jutott előbbre semmilyen téren. Ott az a sors várna rá, hogy sosem lenne semmije, a szülei döntenének mindenben.

Sok embertől megkaptam, hogy hagyjam el, van ezer másik férfi. Nem sajnálatból vagyok vele. Volt idő, hogy ezt hittem, de most jöttem rá a napokban, hogy ragaszkodom hozzá. Pedig nem mertem, mert azt tapasztaltam az életemben eddig, hogy nem szabad ragaszkodni semmihez és senkihez, mert úgyis egyszer távozik az életemből... Most majdnem megtörtént. Mivel megbántott, most félre tehettem volna a sajnálatot, ha csak amiatt tartottam volna ki mellette, de a szeretet tartott mellette. Nem, nem tudom elképzelni nélküle az életem. Soha nem tudnék boldog lenni, ha ő nem az. Nekem ő a végzetem.

Egy csodálatos barátomtól, aki már nincs nekem, megtanultam, hogy a szeretet bármin átsegít. Míg tudott, adott tanácsot a kapcsolatunkkal kapcsolatban és azt mondta, a lelki gondjai helyre fognak jönni egy szerető társ mellett.

A párom szülei is maguk mondták nekem korábban, hogy mit tettem a fiúkkal, mert 180°-ot fordult, boldog, nem elkeseredett. Elképesztő, hogy egy vita után meg elfelejtik ezt és olyan utalásokat mondanak neki, hogy akkor inkább hagyja... Ők is tehetnek róla, hogy ide jutott lelkileg, talán nem véletlen, hogy én már egy nap után boldogabbá tettem őt. Segítek neki, hogy legyőzze a komplexusait, mert sok van neki. Nem lesz egyszerű vele, de tudom, hogy helyrejön. Folyamatosan javul, olyanokat valósít meg, amiket korábban kizártnak tartott. Tudom, ha összeköltözünk, önállóbb is lesz és ezáltal jobban tudja, mit akar.

Párom azt mondja, a szülei nem fogják felemlegetni a dolgot, de én jobb szeretném tisztázni, mert így ciki oda menni...

A kedvesem tudja, hogy neki az a jó, ha elmegy, mert már beleegyezett és költözünk. Elvileg a hétvégén vagy jövő héten mehetünk megnézni egy albérletet.