Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit csinálnátok ebben a...

Mit csinálnátok ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
4 hónapja vagyunk együtt a párommal. A szüleivel lakik, de velük viszonylag ritkán találkozok, ami nem is baj, mert az édesanyja nem igazán kedvel engem, szerinte a párom előző barátnője volt az igazi. Szóval igyekszem olyan illedelmesen viselkedni vele, ahogyan csak tudok, és kerülöm a találkozást. De most hétfőn előszilveszteri "buli" volt náluk, és a párom megkért, hogy aludjak is ott. Ez az első ilyen alkalom, nem is volt hozzá kedvem, de éjszaka tényleg nagyon nehezen jutottam volna haza, szóval beleegyeztem. A baj csak az, hogy a párom semmit sem szólt erről a szüleinek, és eléggé megütköztek azon, hogy nem indultam haza. Anyukája végig morgolódott, és természetesen igaza is van, de nem hiszem, hogy az én dolgom lett volna szólni, végig abban a hitben voltam, hogy mindent megbeszéltek előre a párommal. Most nagyon kellemetlenül érzem magam, a párom viszont csak nevet az egészen, azt mondta, annyi dolga volt, hogy ezt elfelejtette megemlíteni, de ne aggódjak, biztosan nem haragszanak igazán. Én viszont legszívesebben a föld alá süllyednék. 26/L
2014. jan. 1. 15:25
 1/4 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem egy udvarias bocsanatkeressel felhivhatnad anyukat,hogy elnezest, azt hitted a fia szolt,es koszonod, hogy ott tolthetted az ejszakat. Megkedvelni lehet, hogy ettol se fognak, de legalabb rosszpontod se lesz es nem morgolodhatnak.
2014. jan. 1. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
75%
Tuti mérges lennék a páromra én is, mert nagyon kellemetlen helyzetbe hozott ezzel. Én nem kérnék bocsánatot, mert nem tettél semmi rosszat, de nem is aludnék ott többet, és ha menni kell valamiért, pl. családi ebéd, akkor mindig vinnék egy bort, vagy bonbont, lássák azért, hogy volt gyerekszobám. Elég szerencsétlen egy helyzet ez :/
2014. jan. 1. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Már kedd reggel bocsánatot kértem, bár választ nem kaptam rá. Ha megyek hozzájuk, szinte mindig sütök valamit, ezt nem is tervezem abbahagyni. Remélem, idővel jobb lesz a helyzet.
2014. jan. 1. 21:09
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Az anyós egy dolgog.... a párod viszont eléggé infantilis.
2014. jan. 2. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!