Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Tehetek valamit? Gyötör a...

Tehetek valamit? Gyötör a bűntudat.

Figyelt kérdés

Szóval az van, hogy tavaly májusban sajnos a kutyám kiszökött tüzeléskor, és lett egy alom, amit megtartottunk, csak 2 kiskutya lett. Nem tudom, mi lehetett az apjuk, de nem látszott rajtuk az utcai keverék vér, az anyjuk fajtatiszta golden (már nem ivaros)


Neten próbáltam keresni nekik jó gazdát, természetesen ingyen, nem is titkoltan, hogy keverékek. Egy családot el is küldtem, mert nagyon bunkók voltak, tényleg jó helyre akartam adni őket. Az egyik tényleg jó helyre került, nyomon követem.

De a másik nagyon nem, erre most jöttem rá. Pedig úgy tűnt, hogy nagyon szeretni fogják, az új gazda hozott neki az elvitelkor jutalomfalatot, játékokat, színes nyakörvet, ráadásul körbe is puszilta, szóval mindeddig nyugodt voltam. Úgy volt, hogy tartjuk a kapcsolatot, de az interneten nem válaszolt, a telefont se vette fel.

és most meg megláttam a gazda hirdetését, hogy idén májusban született golden kiskutyát hirdet eladásra! az első tüzelésnél befedeztette szerencsétlent...


a szívem szakad meg. ilyenkor az állatvédők nem tudnak tenni valamit?


(tudom, hogy én is felelős vagyok, nem kell a szidalom :( )


2015. jún. 16. 13:51
 1/6 bollocks ***** válasza:
100%
Azon kívül, hogy felhívod mindenki figyelmét a szaporítás káros és erkölcstelen mivoltára, sokat nem tehetsz.
2015. jún. 16. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Sajnálom :( De ezzel nem nagyon tudsz mit tenni.. Max elmész és számon kéred.
2015. jún. 16. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Szia!

Itt sajnos tényleg nem tehetsz semmit. Talán keresd meg a város telefonkönyvet, hátha ott benne van a száma. Én legszívesebben odamennék ahol azok a szemetek laknak és megmondanám a tutit, vagy odahívnám a fajtamentőket és kész. ;)

2015. jún. 16. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Örökbefogadási szerződéssel,benne külön kikötött ivartalanítási kötelezettséggel kellett volna csak odaadni.Leírva,hogy a kutya hat hónapos koráig kötelesek megcsináltatni a műtétet,amit ellenőrzöl.Ha nem történik meg,visszaveheted a kutyát.

Mivel ez nincs meg,így egy életre kicsesztél nyomorult kutyával.Ki tudja,hányszor elletik még le?

2015. jún. 16. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos már semmit sem tehetsz. Ha nem tartják kirívóan rossz körülmények között, akkor az állatmentők sem tehetnek semmit. Ahogy előttem írták: a továbbiakban te is megpróbálsz tenni a szaporítás ellen szóval, tettel. Meséld el a történetedet minden embernek, aki akár véletlenül, akár szándékosan elleti a kutyáját, vagy akarja a későbbiekben. Itt is ezer ezzel kapcsolatos kérdést találsz, amikor valaki csak egy almot akar, meg akinek szintén valamilyen okból véletlenül lettek kiskutyái és azt hiszi, hogy képes mindegyiknek felelős gazdát találni.

A sajátodon már nem tudsz segíteni, segíts másikon.

2015. jún. 16. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Ha nincs örökbefogadási szerződés, és nem tartják különösen rossz körülmények között a kutyát, akkor semmit sem tehetsz azért a kutyáért... illetve annyit, hogy a hirdetéséhez is odakommenteled ugyanezt.
2015. jún. 16. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!