Ha ágyban alszik tényleg árt a falkavezérségnek?

Mindenhol ezt olvasom, hogy ne engedjük be a helyünkre, mert akkor ő is egyenrangúnak érzi magát velünk. De én nem ezt vettem észre rajta. Este, lefekvéskor nem magától jön be az ágyba, hanem az ágy elé l, és néz rám. Ha azt mondom neki, hogy jöhetsz, csak akkor jön fel. Lefekszik az ágy sarkába, tehát nem mellettem alszik, hanem a bokámnál, és egész éjjel el sem mozdul onnan. Ha sétálunk szófogadó, pórázról elengedhetem, első szóra behívható, nem húzza a pórázt, nem morog, ha evés közben hozzáérek vagy a táljához nyúlok, ha a városban közlekedünk szorosan mellettem közlekedik, zebránál magától leül, nem kell már szólnom neki. Ha állatorvoshoz megyünk nem raplizik, ha idegen kutyát lát nem kezd el őrült ugatásba, szépen jön tovább mellettem, vagy ha épp szabadon van, akkor azonnal visszajön, ha idegen embert vagy kutyát lát. Nem szemtelen, ha eszünk nem áll neki kunyizni, nem szökős, nem próbálkozik soha semmivel. Ha kell magára lehet hagyni, nem szedi szét a kertet vagy a házat. Mindent úgy csinálok, ahogy a kutyaoviban is mondták, kivéve ezt az alvás dolgot. Így elolvasva, szerintetek árthat a kettőnk közti kapcsolatnak az, hogy az ágyban alszik?

Amúgy 6 hónapos golden retrieverről van szó, akinek minden séta után letisztítom a mancsait, ha saras, a lábait lemosom zuhannyal. Nem férges, nem bolhás, tiszta. Ezért merem az ágyba engedni, de ott is csak az ágy legszélén, a sarokban alszik.