Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Kezd elkanászodni, mit tegyek?

Kezd elkanászodni, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Üdv! 1 hónapja van nálunk egy menhelyről jött szuka kutyus. Eddig minden rendben volt, most egy kicsit kezd "kinyílni a csipája". Még nem engedem el, így egy zárt futtatóra járunk, ahol már összebarátkoztunk pár kutyással. Eleinte ha volt ott más kutya, akkor inkább kikerülte, és jött hozzám. Most már játszik, de pár perc után bevadul, főleg ha a másik kutya lefekszik előtte. Annyira durván játszik időnként, hogy már sokszor be sem megyünk, ha ott vannak az ismerős kutyások. Tegnap este is egy kisméretű kutya megugatta kintről, ő pedig majd ledöntötte a kerítést, hogy kimehessen. Természetesen rászólok, fegyelmezem, de mintha nem is hallaná. Emberekkel teljesen normális, séta közben is, és itthon is.

Közben látom rajta, hogy szüksége lenne a kutyabarátokra, de amilyen durván játszik, senki nem akar vele lenni, mindenki félti a kutyáját.


Mit tegyek?


2012. nov. 9. 09:19
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Mennyit mozgatod a kutyát? Ha csak a játékba tudja levezetni az energiáit, csak a játékban, naná, hogy durván fogja csinálni. Illetve stressz is okozhat ilyet, az én kutyám például akkor csinálja, ha anyóssal sétál, aki sokkal lazábban neveli, akkor beledöngöl minden kutyát a földbe, én meg soha nem láttam még ilyen viselkedést tőle, mert velem nyugodt.
2012. nov. 9. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
*Ha nem tudja levezetni az energiáit, csak a játékban
2012. nov. 9. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Naponta 4x sétálunk, ebből a reggeli eü séta, a többi minimum 1 órás. Labda, kötelezés, bújócska, satöbbi.


Stresszelni nem tudom mitől stresszelhet. Ugyanúgy neveljük mindketten, egyikünk sem fogja lazán. Vannak szabályok, amiket be is tart, jó kaját kap, foglalkozunk vele, nagyon szeretjük. Nem tudom mitől stresszelhetne.

2012. nov. 9. 09:50
 4/14 anonim ***** válasza:
Ha a falkasorrend nincs rendesen tisztázva, attól például nem kicsit stresszelhet. Az alapján, hogy nem mindig hallgat rád, ez elég valószínűnek tűnik. De az is lehet, hogy most kezdi kiereszteni az összes eddigi stresszt, amit a menhelyről meg az előttről hozott, és el fog múlni idővel, ha minden más rendben van. Mindenesetre próbáld annyira lemozgatni, hogy lógjon a nyelve, hátha akkor nem lesz kedve keménykedni. És ha látod, hogy kezd vadulni játék közben, azonnal állítsd le, fogd lábhoz pár percre. Az nem megoldás, ha kerülöd őket.
2012. nov. 9. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Nem én kerülöm, ők nem akarnak a kutyával lenni.


Szerintem a sorrend rendben van. Én is szoktam vele játszani, de emberrel nincs ilyen gond. Finoman játszik, szinte soha nem kell rászólni, mert nem durvul. Gyönyörűen sétál, a lakásban is teljesen normális. Egyedül ez a baj, hogy a többi kutyával agresszív.


Eddig megvédte magát ha valamelyik durva volt, vagy esetleg párzó mozdulatok próbált végezni rajta, de akkor igaza volt, ennek ellenére ugyanúgy leszidtam. De ez sima játék. Az elején még teljesen normális, aztán bevadul, és lenyomja a másikat, a torkát akarja harapni, morog, vicsorog. Próbáltuk már, hogy megfogjuk pár percre, stb, de elengedem is ugyanúgy csinálja. Ilyenkor szoktunk hazajönni.

2012. nov. 9. 10:43
 6/14 anonim ***** válasza:
58%

A másik ktuya hogy reagál rá? Nem lehet, hogy ő egyszerűen így játszik, csak a gazdák reagálják túl a dolgot?

Amúgy azt írtad, hogy "Természetesen rászólok, fegyelmezem, de mintha nem is hallaná." - ebből gondolom, hogy nincs rendben valami kettőtök között, különben hallaná. Olyan nincs, hogy a kutya nem figyel oda a főnökre, pláne ha csak játékról van szó.

2012. nov. 9. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Igen, mert annyira beleéli magát a játékba, hogy egyedül az segít, ha elkapom a grabancát, lenyomom, és úgy szidom le. De amikor eljutunk ide, akkor már hazaszoktunk menni. Múltkor elengedtem egy viszonylag ember és állatmentes területen. Először volt elengedve, mégis első szóra visszajött, pedig kiszúrt egy másik kutyát. De ez a vad játék.

Ahová járunk van egy amstaff, egy boxer, és egy moszkvai őrkutya. Még őt is lenyomta, pedig akkora mint egy ló. A boxerrel úgy ahogy elvan, még ő áll legközelebb a fajtájához. De az amstaff folyton csipkedi, hecceli. Leginkább őt szokta a földre szorítani, ráfeküdni, és morogni vicsorogni rá. Csak az a baj, hogy kétszer akkora, és még nem történt komoly baleset, de ez csak az éberségünknek köszönhető. Más kutyákkal is ilyen. Főleg ha a kutya megugatja, morog rá, akkor ugrana. Ha nyugodt a másik kutya, akkor rángatással ugyan, de továbbmegy.


Azt is mondták már a többiek a futtatón, hogy minél inkább jobb dolga van, minél nagyobb biztonságban érzi magát, annál inkább kinyílik a csipája.

2012. nov. 9. 11:08
 8/14 anonim ***** válasza:

Amiről írsz, az nekem egyre inkább nem durva játéknak tűnik, hanem dominanciafitogtatásnak, amit az első jelre le kéne tiltani. Kitalálom, úgy mászkál a futtatón, mintha ő sz*rta volna a spanyol viaszt, felemelt farok, feltartott fej, én vagyok itt a király, intézkedem. Ez a rangsorprobléma, mert normális esetben mindenütt te vagy a király és te intézkedsz, a kutya meg vagy játszik rendesen, vagy ignorálja a többi kutyát, de semmiképp sem cseszteti őket, ha neked ez ellenedre van.

A többi kutya hogy szokott reagálni a viselkedésére?

2012. nov. 9. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

Ez az egész úgy kezdődött, hogy amikor eleinte lejártunk a futtatóra, akkor a többi kutya ment oda hozzá, ugattak, játékra hívták. Ő megilletődve nézett ránk, ha elege volt a kutyákból akkor oda-oda morgott, de egyébként szaglászott, ismerkedett az új hellyel. Mindig visszajött ha hívtam. Azóta megváltozott valami. Most ha bemegyünk először csak ugrál, de nem nagyon mozdul a közelünkből. Még mindig végig kell vele járni a futtatót, mert mindig ott van ahol mi, és nyilván nem azért visszük le, hogy mellettünk álljon. Amikor kicsit felszabadul, akkor szokott farokcsóválva, játékosan menni minden elhaladó kutya felé. Ők persze megugatják, ekkor vagy otthagyja őket, vagy visszaugat. Ilyenkor szoktak az öregasszonyok visítani az ablakokból :D


A többi kutya nem lép fel agresszívan, még akkor sem, ha ő morog rájuk, vagy lenyomja őket. Csak játszanának tovább. A moszkvai ő sem szereti, meg mi sem, mert mögé áll, és ugat. De nagyon idegesítően, és már többször próbált rámászni. Ilyenkor megfordul, elkapja a torkát, és lenyomja. Tehát őt kerüljük.


De volt már arra is példa, hogy birkóztam vele, és egy pillanatra fölénybe került. Velünk ilyet sosem csinált, elég rászólni, hogy elég, és abbahagyja. Emberekkel nagyon jól kijön, a kiskutyákért, cicákért remeg, nyüszög. Úgy látom a szukákkal jobban kijön, pedig ő is az. Eddig nem fitogtatta az erejét, teljesen normális volt.

2012. nov. 9. 12:35
 10/14 A kérdező kommentje:

Sőt, azt látom rajta, hogy alkalmazkodik a másik kutyához. Ha a másik kicsit keményebben akar játszani, akkor ő megadja ezt neki. De van két goldenes is, az ő kutyájuk nyugodt, ilyenkor ő is az, velük nem játszik durván, nem nyomja le őket.


Elnézést, hosszú lett.

2012. nov. 9. 12:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!