Miért olyan nyámnyila sok ember hogy elsírja magát ha levágnak előtte egy állatot?

Mert csak a buta ember nem képes felfogni,hogy ember és állat között nincs túl nagy különbség,ugyanúgy élik a kis életüket,éreznek,mint mi,és cak azért létrehozni életeket,hogy utána kétpofára zabálhassuk a húst hússal(baromira nem egészséges,és ilyen mennyiségű hús nem természetes tápláléka az embernek)igen igen önző dolog.

(nem vagyok vegetáriánus,de csak akkor eszem húst,ha nagyon megkívánom,és azt hiszem,hogy ez így normális)

1. A "nyámnyila" jelzőt rossz helyen használod. A nyámnyila azt jelenti, hogy élhetetlen, ügyetlen, gátlásos a kapcsolatteremtésben.

2.A "nyámnyila" ebből következően még bátran lehetne akár szadista is, akinek a lábaszárán folyik a sperma, ha levágnak előtte egy csirkét.

3.Ezek után milyen jelzőt javasolsz a kérdésedben szereplő,-hát finoman fogalmazva igencsak érzelgős-emberekre. Feltételezem hímnemű embereket értesz az "ember" szó alatt.

Városi emberek lévén nem szokhatták meg egy megevésre szánt jószág kivégzésének látványát.

Én pl. símán vágok csirkét, de mindig végigfut a hátamon a hideg, mikor enyisszantom a nyakát.

Különben én még nem találkoztam olyan emberrel aki elsirta volna magát ilyentől. Olyannal viszont igen, aki viszolygott, és inkább nem nézte.

Amúgy meg "lenyámnyilázni" vkit, csak azért mert átérzi az állat szenvedését finoman szólva sem szép dolog.

A csirke annyira nem hoz problémás helyzetbe, de pl. a disznóvágást már nem bírom. Hangos, és a hangjában hallom, hogy szenved, és engem maga ez a hang zavar. Egy csirkének elvágják a torkát, a vadakat lelövik, az EU-szabvány disznóvágás kíméletesebb a réginél, de pillanatnyilag párhuzamosan alkalmazzák mindkettőt. Állítólag az EU verzióval nem visít a malac, tehát nem hallom, hogy szenved.

Lehet, hogy gyerekkorra vezethető vissza, amikor hajnalban zajlott a disznó megölése, és én kislányként nem tudtam aludni, felsírtam, és ez rögzült reflexként, később meg ehhez párosult, amikor megértettem, miről van szó, mi az a hang, és a helyzet, hogy én mindig vizuális voltam, és ha nem láttam is, mert sose mentem ki, de elképzeltem, és az rossz volt. Ez nem nyámnyilaság, az a szó mást jelent. Nem is azt sajnálom, hogy megesszük, hanem azt, ahogyan elpusztul. Egy embernek is szörnyű vég a lassú kínzásos halál, legyen egy állatnak is gyors és kíméletes, még akkor is, ha eleve étkezésre szánjuk.