Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Nőgyülöletét, a nők elleni...

Nőgyülöletét, a nők elleni kegyetlen bántalmazásait a vallással magyarázza?

Figyelt kérdés

Az illető férfi nagyon durván nőgyülölő. A nőket szexuális kihasználja, majd embertelenül dehumanizálja őket, és elmondta nekem hogy miért teszi: a nők az ördögök, a démonok, és mivel nem akar a démon szolgálatában állni, ezért kihasználja, megalázza a nőket, kegyetlenül szétzúzza az önbecsülésüket, azaz durván lelkileg erzelmileg bántalmazza őket. Ez a férfi a vallással magyarázza ezt a tettét, és ez alól egy nő sem kivétel. Notórius hazudozó, manipulátor, egy ragadozó. Magát Istennek hiszi, a nőket pedig Démonnak, Sátánnak, és mivel a nők ezek, ezért sosem bánta a nők ellen elkövetett brutális lelki bántalmazásait, hanem büszkén vallja, hogy a nők az összes nő megérdemli hogy ezt teszi velük, ő pedig jóságos, mert szembeszállt a Gonosszal, akiket a nők képviselnek.

Nem is tudom hogy jó kategóriába tettem-e fel a kérdésem, mert gyanítom, sőt biztos vagyok abban hogy az illető mentálisan súlyosan beteg, és eszembe jutott az, hogy sok pszichopata gyilkos is Isten nevében gyilkolt. Ez az illető pedig a nőknek az önbecsülését, a lelki világukat, az érzelmi életüket csinálja ki módszeresen, és egy kivétel sincs! Hiába szerették azok a nők, hiába hittek neki, hiába sosem ártottak neki, mégis meggyőződése hogy a nők mind, az összes Démon, Sátán. Kérdésem az volna, hogy aki a vallással magyarázza a másokon elkövetett módszeres, tudatos bántalmazásokat, tehát a vallást kifacsarva menti fel magát, az most vallási fanatikus, vagy durván súlyosan elmebeteg?


2022. máj. 2. 13:33
1 2 3 4 5 6 7 8
 1/71 anonim ***** válasza:
100%
elmebeteg
2022. máj. 2. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/71 KZitus ***** válasza:
78%

Szia

Sajnálom, hogy a közeledben, illetve az ismerőseid között van ilyen ember.

Sajnos nincsen egyedül ezzel a viselkedéssel. Vannak férfiak, akik annyira "szeretik" a nőt, hogy megölik. Tele van a híradó sajnos ilyenekkel.

A Biblia ír olyan időről, amikor borzasztó tulajdonságok jellemzik majd az embert.

A 2Timóteusz 2:1-5 ír erről:

"Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek. Mert az emberek önmagukat fogják szeretni meg a pénzt, dicsekvők lesznek, gőgösek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, hűtlenek, nem lesz bennük szeretet, nem lesznek készek semmilyen megegyezésre, rágalmazók lesznek, önuralom nélküliek, vadak, a jóságot nem fogják szeretni, árulók lesznek, keményfejűek, büszkék, inkább az élvezeteket fogják szeretni, semmint Istent, és látszólag istenfélők lesznek, de valójában nem úgy élnek. Az ilyen emberektől fordulj el."

Itt a tanács is mit tegyünk az ilyen jellemű emberekkel: "Az ilyen emberektől fordulj el."

2022. máj. 2. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/71 KZitus ***** válasza:
71%

...persze lehetne segíteni még az ilyen embereknek is, ha hajlandóak lennének elfogadni a segítséget, mivel Krisztus azt mondta a "betegnek" van szüksége orvosra. Persze itt a szellemi betegségről beszélt ha elolvassuk a szavait.

De benne van az is Pál levelében, "nem lesz bennük szeretet, nem lesznek készek semmilyen megegyezésre,"...tehát kell a személyes akarat, vágy megszabadulni ettől a viselkedéstől.

2022. máj. 2. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/71 A kérdező kommentje:
Nagyon durva amikkel mentegeti magát! A vége mindig az, hogy minden nő megerdemli a bántást, és hogy szajha minden nő. Megfekteti őket de előtte eljátssza a szerelmest, majd lelép, ott hagyja az összeset, és mindegyiket! Neki minden nő szajha, akik őt kívánják!
2022. máj. 2. 14:24
 5/71 anonim ***** válasza:
69%

Borzasztó illetőnek hangzik, de a nők, akik kapcsolatba léptek vele, sajnos így jártak. Ha a saját meglátásai, intuíciói, mi egyebei után mégis beleesik valaki a csapdába, akkor nincs mit tenni. El lehet persze látni az "áldozatait" tanácsokkal, de ezzel ki is merül minden opció.


Ezzel véletlenül sem azt akarom mondani, hogy mindenki ugyan olyan hibás.

2022. máj. 2. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/71 anonim ***** válasza:
0%
Őszintén ki az a nő, aki ilyenre egyáltalán ránéz? Én az ilyennek páros lábbal taposnám az egóját és még röhögnék is rajta. Gondolom tipikus gyenge, szolga nőkre utazik, mert ép ezt nem viselné el tőle egy percre se. Az anyját se szereti? Mondjuk az is kikapartathatta volna inkább a fenébe. Az ilyennek a vallás csak ürügy, Jézus szerette és becsülte, védelmezte a nőket... Ez egy gyakorló elmrbeteg, zárt osztályon a helye. Kívánom, hogy emberére találjon egy határozott nő személyében, vagy ami még jobb, egy szerető apa / fiútesó / barát személyében, aki majd megmutatja, hogy hol a helye...
2022. máj. 2. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/71 A kérdező kommentje:
A határozott nők is szajhák neki. Akik nemet mondanak neki azok is azok. Számára minden nő egyforma!
2022. máj. 2. 15:55
 8/71 A kérdező kommentje:
Mindenből a nőt hozza ki Örgögnek Démonnak. Ha vki kapcsolatba lép vele azt is, ha vki nemet mond neki azt is. És megmagyarázza a bántalmazásait, hogy neki miért van joga bántalmazni, megalázni a nőket. Mondom nincs kivétel számára! Aki nő az mind Sátán! A Sátánt pedig úgy leckézteti meg, hogy megalázza, kihasználja, mert megérdemli, ő pedig hiába bántalmaz, erkölcsileg a Sátán (nők) felett áll! Iszonyat beteg!
2022. máj. 2. 16:01
 9/71 anonim ***** válasza:
0%
Engem aztán nem hatna meg. Kiröhögném majd megkérdezném, hogy a saját anyja is utálta, vagy mi a fene? És ha igen, nem csodálnám. Ha pedig sokat pampogna a páromnak is lenne hozzá egy-két keresetlen szava, aki valóban férfi, szereti az anyját, nagyanyját, unokahúgát, engem, nem egy kisebbségi komplexusos nyomorék. Igazi férfi megveti az ilyet mélyen.
2022. máj. 2. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/71 anonim ***** válasza:
68%
Ez az ő egyéni debilsége. Istenkomplexusos nyomorék, köze sincs neki a valódi Istenhez. Ahogy egy gyülekezeti cigány mondta nálunk: majd dzsal az ilyen a pokeszkába. Szinte biztos, hogy valami anyasérült agybeteg. Adja Isten, hogy egyszer valaki a helyére tegye, mondjuk egy alapos pöcörőn rúgással.
2022. máj. 2. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!