Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Mit tegyek/hogyan kezeljem/hog...

Mit tegyek/hogyan kezeljem/hogyan álljak hozzá, ha a lányom érettebb a koránál?

Figyelt kérdés

Az a baj, hogy nem igazán tudom megfogalmazni a kérdésem. Öröm és szomorúság ez nekem egyszerre, soha nem tudtam ténylegesen hogyan kezeljem.

Van egy 15 éves lányom. Mindig érettebb lélek lakozott benne, mint a kortársaiban. Olyan, mintha soha nem is lett volna gyerekkora. Nem játszott játékokkal, kiskorában az volt neki a szórakozás, hogy állatok latin nevét tanulja meg, az öregekkel fejt keresztrejtvényt vagy éppen magától tanult meg olvasni. Mindig szeretett egyedül lenni, magára zárta az ajtót és egy nap elolvasott 2-3 könyvet.

Ma már 15 éves, és egyre nehezebb vele. Nagyon szeretem, és félek hogy nem vagyok hozzá túl jó anya. Vannak barátai, de azt hiszem, csak kényszerből, hogy ne legyen egyedül az iskolában. Azok a lányok nem ilyenek, és érzem, hogy nincs odáig értük. Mindig csak az iskolában találkoznak, soha nem mennek sehová. Egyszer azt mondta, nagyon egyedül érzi magát, pedig itt vagyok neki én is és a családja is. Van egy barátja, aki szintén ugyanilyen típusú ember, fél éve együtt vannak, és annyira jó látnom, hogy tényleg komolyan gondolják. Elképesztően odáig van a nagyszüleiért, iskola után este fél hétig minden nap náluk van. Amikor az egyik nagyapja meghalt, teljesen magába zuhant kb. fél évre, mondta is, hogy szeretné felvenni az ő vezetéknevét is. Rettentően tiszteli az öregeket. Látom is, hogy sokkal jobban kijön a nála idősebbekkel és felnőttekkel. Valamelyik nap a szomszéd nálunk volt és gyereknek nevezte (tudom, az... de mégsem), nem szólt semmit csak bement a szobájába. Bekopogtam és megkérdeztem kér e kávét, és láttam hogy halkan sírdogál...

Soha nem járt bulizni (azt mondta nem is fog), teljesen elítéli ezt.

Nagyon érdeklődik a történelem, biológia, földrajz, filozófia, pénzügy, gazdaság iránt. Több mint 300 szépirodalmi könyvet elolvasott már. Több nyelvet is megtanult már magától alapszinten, egyet felsőfokon beszél, kettőt középfokon folyékonyan.

Próbáltam minél jobban jellemezni... Azt hiszem a lényeget leírtam. A 15 éves lányom olyan, mintha velem egyidős lenne. Nem is tudom, mit gondoljak. Nem mi neveltük ilyennek, magától lett ilyen. Néha örülök neki, néha nem. Ahogy idősödik, egyre jobban nehezemre esik hogyan bánjak vele.

Ő is tisztában van azzal, hogy még gyerek, de mégsem, és látom hogy megviseli...


2017. jan. 23. 14:41
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
43%

En is ilyen voltam, kiveve a konyvolvasast :)

Ne aggodj, teljesen normalis felnott lettem.

Szerintem inkabb ez mint a buli, pia, cigi.

2017. jan. 23. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Én igazából nem aggódok, sőt azt hiszem büszke is vagyok rá. Azt hiszem kicsit féltem ettől a mai társadalomtól...
2017. jan. 23. 14:50
 3/15 anonim ***** válasza:
55%
Én végigolvastam, de nem értem mi a kérdésed. Ő ilyen, ennyi, nem baj. 1 felsöje és 2 középfokúja nem lehet 15 évesen, max. akkor, ha minimum kétnyelvű, de még úgyis nehéz lenne.
2017. jan. 23. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Igazából nem is tudom hogyan fogalmazzam meg a kérdésem, pedig nagyon próbálom. Még csak egy nyelvvizsgája van, a többit csak beszéli, nem tudom szeretne e nyelvvizsgázni.
2017. jan. 23. 15:05
 5/15 anonim ***** válasza:
69%

Játszok veled, úgy teszek, mintha tényleg az anyuka írta volna ki:


A lányod pont olyan gyerek, mint amennyire kell. Ez abból is látszik, hogy elsírja magát azon, hogy valaki gyereknek tartja. Ez ám az érettség!

2017. jan. 23. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Gondoltam, hogy nem lehet így képernyőről keresztül átlátni a helyzetünket eléggé...
2017. jan. 23. 15:14
 7/15 anonim ***** válasza:
60%

Anya vagyok és a kávé miatt gondolom ordas kamunak :)


Épeszű felnőtt anya nem kínálgatja (!) a 15 éves gyerekét kávéval, legalábbis nem ebben a kultúrkörben.


15 éves lánynak a barátja "ugyanilyen ember"??? Ilyet anya nem mond, már ne is haragudj.

Magadról írtál egyébként?

Szép eufemizmus, de azért még van pár éved felnőni, nincs ezzel baj.

2017. jan. 23. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
19%
Bár amit leírtál, valóban büszkeségre ad okot, én mégsem örülnék, ha ilyen lenne a gyerekem. Nem fog tetszeni, amit írok, de én biztosan elvittem volna más pszichológushoz, mert valami nagyon nem oké.
2017. jan. 23. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
82%
Hát... szeresd: ha valami bántja, légy ott vele, ha valamit el szeretne érni, támogasd, amennyire sikerül. Attól még, hogy ilyen befelé forduló típus, gondolom inkább az lehet a probléma forrása, hogy kamasz. A hormonális változások sok kedélyhullámzással járhatnak (ha klasszikusan "jó" az időzítés, esetleg nálad is), és mindkettőtöknek meg kell találnia a saját új szerepét. Új életszakasz kezd formálódni, valószínűleg egyenrangúbb, kicsit "barátnősebb" közös hangot kellene találnotok, ha nem is egyik napról a másikra, neked el kell engedned, neki el kell szakadnia, ami mind ijesztő és szomorú is lehet és konfliktusokkal járhat. (Bár örökre az anyja maradsz.) Gyanítom, ez a korszak akkor is nehéz volna, csak másképp, ha bulizós lenne a lányod, (csak akkor nem a nagyszülőkhöz és könyvekhez fordulna, hanem olykor világgá szaladna a kortársaihoz, tipikusan mindenért téged hibáztatva önpusztítana és hangosan csapkodná az ajtókat). A kamaszok többsége azt szeretné, hogy megértsék és szeressék, mert ő nem érti és esetleg nem szereti magát, de mindezt a lehető legnyakatekertebb módon akarják elérni, ki drámásan, ki eltitkolva. Egy közeli rokon halála pedig simán depresszióssá tehet egy felnőttet is... Egyébként ha elkerül valahová felsőoktatásba, szerezhet még új barátokat, sőt, a bulizást is lehet, hogy bepótolja - az "üres lap" szituációk sok ilyesmit eredményeznek.
2017. jan. 23. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Nem értem mi a baj a kávézással. Mindig reggel együtt kávézunk.

Nem értem... most is csak a lányom felől kérdezek, erre mindenki azzal jön, hogy valójában a lányom írta ki. Pedig csak egy egyszerű kérdés.

Valahogy mindig megbánom, ha kérdezek itt valamit...

2017. jan. 23. 15:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!