Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom?

Mit jelenthet ez az álom?

Figyelt kérdés

Álmomban bújócskázni kellett, mert egy nő azt mondta hogy ezt játszuk, úgy nézett ki kb. mint Bellatrix a Harry Potterből a ruhája is hasonló volt. Voltunk vagy heten, de nem számoltam meg, tízen évesek voltunk. Egy hatalmas régi, kívülről sötét kastélyban voltunk.

Úgy éreztem mintha nagyon kevés helyre lehetne csak bújni nem is ismertem a helyet . Nem mentem sehova, csak két szobában jártam. Kétszer bújtam a függöny mögé. Mert tudtam, hogy kétszer ugyanott nem keres.

Nagyon jól elbújtam, változtattam a helyemen.

Közben a nő a levegőbe kérdezett, hogy hiába bújunk a tetőre valakit már megtalált ott. Szóval az a hely kilőve.

Valaki aki közel bújt hozzám vagy én hozzá, azt megtalálta és megfolytotta. Akkor jöttem rá, hogy mindenkivel ez a terve.

Engem legutoljára talált meg hosszas keresés után azt is úgy, hogy két férfit hívott, de kinyitottam az ablakot és kb. a 4.-5. emeletről leugrottam a hóba amikor megláttam, hogy többen keresnek. Nem lett semmi bajom és egy fa mögé bújtam aztán futottam.

Nem féltem, izgatott voltam mintha valami kihívás lenne. Tudtam, hogy túlélem, de ha megtalál a nő akkor megöl. Kicsit kétségbe voltam esve, hogy hova bújjak innentől kezdve.

Tudtam, hogy van fegyvere a nőnek és le akar lőni.

Utánam küldött egy kislányt. Aki megtalált és azt mondta, ha nem megyek vissza követni fog és labdákat hagy magunk után. Nem havazott, de volt hó ami tiszta volt mindenhol. Elfutottam.

Egy kocsi felett és azt kérdezte a sofőr merre megyek és én azt mondtam, hogy a világ másik felére.

Kirakott egy háznál ahol laktak és az egyik ember szakmája buszsofőr volt.

Tintával kellett körbe rajzolnom egy ábrát papíron amin emberek voltak egy buszban...ezt csináltam, mert unatkoztam, ám mikor áramszünet volt pár másodpercig a tintával körbe rajzolt alak elhagyta a lapot. Életre kelt.

Ezek után megkérdeztem hogy bezárhatom-e az ajtót. Két retesz is volt.

Nem sokkal később dörömböltek az ajtón és elbújtam a gardróbban mivel nyitva volt így nem volt feltűnő, tele volt ruhákkal és tudtam, hogy nem látszódom. Amikor közelebb jött a nő megtámadtam. Aztán gyorsan vissza bújtam ő pedig nem tudta hol vagyok továbbra sem.

Ennyire emlékszem.



#rossz álom #menekülés #árva #bújócska #nem néztem Harry Pottert sem semmi ilyesmit. Egy sima mesét néztem lefekvés előtt.
2021. júl. 4. 14:05
 1/5 anonim ***** válasza:
Úgy érezted,nincs sok búvóhely,ez azt jelentheti,hogy valami/valaki elől nem tudsz menekülni a való életben.
2021. júl. 4. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk ha az egész sztorit nézzük, akkor úgymond felülkerekedett a gonosz nőn, és elég jól megoldotta a problémát :D viszont nem a legtisztabb, "egyenes" módon, szóval ez lehet azt jelenti, hogy trükközik, úgy próbál megmenekülni, vagy legyőzni a problémát, hogy ilyen kis sunyi módon hátbatámadja, hogy azért őt ne vegyék észre közben :)
2021. júl. 4. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Első, vajon mi elől menekülök, ha én szabadnak érzem magam 🤔


Második, valószínűleg igazad lejet ez jellemző rám xd...

2021. júl. 4. 17:32
 4/5 A kérdező kommentje:
*lehet
2021. júl. 4. 17:32
 5/5 anonim ***** válasza:

#1 vagyok

Kérdező,erre neked kell rájönnöd,én nem tudhatom.

2021. júl. 4. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!