Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Helyesen cselekedtem, amikor...

Helyesen cselekedtem, amikor elmondtam a barátnőjének?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Egy teljesen vadidegen ember az éjszaka közepén, 3 órakor (vagyis inkább már reggel.. :D) random képeket küldözgetett a barátnőjéről.


Én nem feltétlen értettem mi ez, nyilván megkérdeztem tőle, hogy ez most mi akar lenni? Mondtam neki, hogy ez nem feltétlen korrekt a barátnőjével szemben.

Szeretett volna küldeni merészebb képeket is, így úgy gondoltam, hogy ez már a barátnőjét is érdekelni fogja..


Szóltam neki, hogy ha nem hagyja abba kénytelen leszek szólni a barátnőjének.

Egyrészt, undorítónak tartom ezt a viselkedést, másrészt, ha nem szólok, akkor meg bűntudatom lett volna.


Nem ismertem sem ezt a srácot, sem senkit, ellenben még az egésznek az elején megnéztem az ismerőseit és a szülein keresztül megtaláltam a barátnőjét.


Nem kellett sokat keresni, csak megnéztem ki kedvelte a szülei képeit, és bumm. Ez nyilvá kicsit félelmetes, hogy milyen könnyen meglehet bárkit találni..


A srác azt mondta, hogy nem is ismerem a barátnőjét, így nem fogom tudni megkeresni, valószínűleg ezért volt ilyen bátor, de tévedett. Megtaláltam, és írtam a barátnőjének, hogy mit csinál a barátja a háta mögött.


Pár mondatot beszéltünk erről, és kiderült, hogy ez már nem az első eset.

2 kérdés vetődött fel bennem:

1. Miért csinál ilyet valaki? Miért küldene bárki is a barátnőjéről képeket teljesen random embereknek?


2. Ha ez nem az első eset, akkor miért van még vele együtt?


20 éves korosztályról beszélünk, nem 14 éves gyerekekről..


A srác meg aznap feloldott (hisz még Ő tiltott le engem. :D) és írt, hogy milyen ember lehetek én, hogy tönkreteszek egy kapcsolatot, és hogy biztosan nagyon unalmas életem lehet.


Megfenyegetett, hogy élőben letépi a fejem, azzal nem számolt, hogy nem tartok tőle. Megadtam neki a címem és elmagyaráztam neki, hogy becsülje meg inkább a barátnőjét és nőjön fel, mert fejben még csak egy fiú, nem pedig férfi. Azóta nem írt, eltűnt.


Kérdezem én, hogy oké, egy nyomorult ez az ember, de hogy nincs tudatában azzal, hogy ez egy gáz dolog, amit csinál? Még Ő van felháborodva, hogy miért szóltam a barátnőjének..


Természetesen nem mentettem le semmilyen képet. A probléma az, hogy valószínűleg mások nem lesznek ilyenek, és vissza fognak élni ezzel, lementik a képeit, Ők is tovább küldik másnak, stb.


Hogy kellene egy ilyen helyzetet kezelnem, ha valamiért kötelességemnek érzem azt, hogy segítsek és egy ilyen nyomorult ember ne mérgezzen senkit egy kapcsolatban?


Hogy miért csináltam?


Igen, le is szarhatnám, de annyira félidegesít, hogy másnak nem jön össze kapcsolat, bárhogyan próbálkozik, ellenben az ilyen "férfiaknak" barátnőjük van.. + ha már nem tudtam vissza aludni, így ne csak nekem legyen már sz*r.. :D



máj. 8. 12:42
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem kamu profil volt mindkettő. Tudom, hogy durva de tényleg vannak emberek, akik ennyire unatkoznak...
máj. 8. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem jól tetted. Évekkel ezelőtt írt nekem egy buszsofőr srác, akit néha láttam a buszon, de amúgy a nevét se tudtam, ő nyomozott le engem, hogy tudja, hogy van párom, neki is van, de ennek ellenére szeretné, ha kialakulna köztünk valami, eleinte csak kaland, de ha úgy alakul ő komoly kapcsolatban is benne lenne. Írtam neki, hogy ez nekem rohadtul de nem szimpatikus, legyen szíves békén hagyni. Aztán még legalább egy órát írogatott nekem, hogy de ő nem boldog a barátnőjével, ő bennem látja a jövőt... Aztán mielőtt tiltottam volna, elküldtem a screenshotokat a barátnőjének (kint volt az adatlapján, hogy kivel van együtt...). A lány először azt írta, hogy a screenshotok csak szereksztett képek, hagyjam őt békén, aztán írta, hogy köszöni, hogy szóltam, szakítottak.
máj. 8. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

1#

Nem kamu profil. Mindkettő évek óta posztol, családdal, egymásról, iskola, stb.

máj. 8. 13:45
 4/10 anonim ***** válasza:

A tanulság: az első ilyen üzenet után tiltani kell a francba. Legyen boldog a barátnőjével, akinek ilyen IQ bajnok kan kell.


Egyébként:


"20 éves korosztályról beszélünk, nem 14 éves gyerekekről.."


Mert a mai 20 éves korosztály olyan érett...

máj. 8. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
56%
Mekkora kamu sztori... 👏
máj. 8. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim válasza:
100%

#20 Tényleg nem érettek, tapasztalatból mondom.

Persze tisztelet a kivételnek.


Egy 20 éves srác.

máj. 8. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

1.vagy beteg fétises

2.féltékeny

3.gruppent akar

4.a csaját akarta voona vkivek szaftosan kitárgyalni es arra verni


Amugy nem te hanem ő teszi tönkre a saját kapcsolatát. El van tévedve.

máj. 8. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

#4

Én is 20 éves vagyok, a srác is. Mégis szöges ellentét a két gondolkodásunk ezek szerint a sráccal..


#5

Bárcsak az lenne, sajnos tényleg vannak ilyen gyökerek..

máj. 8. 16:28
 9/10 anonim ***** válasza:

Te hajnali 3-kor nézegeted az üzeneteidet???

Nekem éjjelre némítva van minden értesítés. Inkább alszom.

máj. 18. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

A 20 évesek is gyerekek..

Játszanak a gyerekek, ez így normális. Valaki homokozóban, kislapáttal, valaki lányokkal.

tegnap 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!